A fájdalom íze

A fájdalom íze amikor a test remegve kér még!

Amikor a fájdalomról írok, nem száraz elméletet akarok adni. A fájdalomnak íze van. Ott van a levegőben, amikor a bőrön megfeszül a szíj, ott lüktet a mellkasban, amikor az első csapás hangja megtöri a csendet. A fájdalom nem puszta eszköz: ez a nyelv, amelyen a test könyörög, és amelyen én válaszolok.

Képzeld el, ahogy a bőrödre csattan az ostor. Az első ütés nem a fájdalomról szól, hanem az ígéretről. A vörös csík lassan kirajzolódik, a bőr melegszik, és te még csak most érted meg, hogy ez még csak a kezdet. A második csapás már éget, de a testedben valami feloldódik. Az adrenalin és az endorfin egyszerre tör rád, és a szíved nem tudja eldönteni, harcoljon vagy adja át magát. Én tudom a választ helyetted: átadod.

A csipesz a mellbimbódon nem pusztán szorít. Minden lüktetésnél emlékeztet arra, hogy hozzám tartozol. A fájdalom nem kegyetlen, hanem következetes. Nem hagy felejteni. És amikor a körmöm végigszántja a hátad, az apró karcolások nem pusztán sebek, hanem aláírásaim rajtad. A testem üzenete: enyém vagy.

Szeretem, amikor a könnyed először csak gyöngyözik a szemedben, aztán kibuggyan. Nem szégyen ez, hanem vallomás. A fájdalom őszinte sírása erotikusabb számomra, mint bármilyen színlelt nyögés. Amikor a tested remeg, a lelked felfed mindent, amit szavakkal sosem mertél kimondani. És én ott állok fölötted, szigorúan, hidegen, mégis égetően közel, és látom: minden csepp könnyel mélyebbre kerülsz bennem.

A fájdalom a kapu. Amikor elérsz a határhoz, és könyörögsz: „elég”… én mosolygok. Mert tudom, hogy amit elégnek hívsz, az valójában az a pont, ahonnan kezdődik az igazi odaadás. A fájdalom felszabadít a félelemtől, a bizonytalanságtól, és ott hagy mezítelenül, tisztán, csak velem szemben.

És amikor végül összezuhansz, a tested kimerülten a földön, én leguggolok hozzád. A karom ölel, a hangom lágy, a kezem simogat. Mert a fájdalom erotikája nem ott ér véget, ahol a könnyek megjelennek, hanem ott, ahol az utóápolásban a tested és a lelked egyaránt felismeri: nem összetörtelek, hanem kinyitottalak.

Ezért szeretem a fájdalmat. Mert nem pusztán eszköz, hanem gyönyör. Nem pusztán kín, hanem kapu. És amikor újra és újra kéred, hogy vigyelek ezen az úton, tudom: a fájdalom ízére vágyik a tested és a lelked egyaránt.