Kriszta 1 -- mert valahová elveszett...

Nem találtam azt az átkozott szerződést. Úgy látszik, valami lommal egyetemben letöröltem a merevlemezről. Péntek délután, hétfőre meg kell a nyomtatott példány. Húsz oldalt meg nem írok újra fejből. Bélának megvan, de elutaztak pótnászútra reggel. Húszéves házassági évforduló. De nincs más, hátha tud valamit.
- Szia, István vagyok, bocs, hogy zavarlak.
- Ugyan, ha be vagyok kapcsolva…
- Figyelj, nem találom a szerződést.
- Kriszta otthon van a hétvégén, menj fel, ott vigyorog a dokumentumok – aktuális könyvtárban.
Húú, meg vagyok mentve. Kriszta, Béláék lánya pestre jár egyetemre, elég ritkán van itthon. Amúgy tíz éve ismerem, ezalatt gyönyörű nő lett belőle, de még mindig látom benne a kislányt.
Irány Béláék háza, remélem otthon van. Csengő.
- Szia Kriszta, apával beszéltem, kéne egy file a gépéről.
- Gyere be, tudod, mit hol találsz.
Melegítő, póló. Mellbimbója majd kiszúrja a vékony anyagot, szemem minduntalan odatéved. Szőke haja gumival összefogva. Zokni nélkül, vietnámi papucsban.
Irány a dolgozószoba, kapcsolom be a gépet, pendrive bedug. Közben Kriszta utánam ballag.
- Mi van veled?
- Semmi különös, nehéz a suli. Két hét múlva van még egy szigorlatom, tegnap sikerült átmennem analízisből. – Szerénykedik, az előző félévet kitűnőre tette le. – Hát veled?
- Kösz elvagyunk. Meló ezerrel, de hát gondolom, látod apádon is.
- Ági? – Másfél éve elváltam, nem volt egy egyszerű dolog, de már kezdem kiheverni.
- Mittudomén, elment a pasijával a dunántúlra valahová, azóta nem hallottam róla.
Itt ül mellettem, mellére nem merek nézni, félek, hogy odaragad a szemem. Valami mozgásra figyelek fel, keresztbetett lábán hintáztatja a papucsot. Kecses, vékony lábfej, hosszú lábujjakkal, alig tudom levenni róla a szemem. Mi van velem, tíz éve ismerem, láttam eleget.
- Van barátnőd? – Na tessék, ez az én problémám.
- Nincs, most egy ideig nem igazán akarok nőre nézni.
- Másfél év…
- De előtte hét, abból kettő totál negatív.
- Te tudod… - húzza el a hangsúlyt.
Közben a gép befejezte a másolást.
- Bocs, kimennék még WC-re.
- Már mész is?
- Nem akartalak zavarni, gondolom, van esti programod.
- Persze, de még csak három óra.
Pendrive elpakol, irány a földszinti fürdőszoba. Ahogy odaállok a wc csészéhez, látom, hogy Kriszta csak ledobálta a szennyes ruhát, legtetején ott virít egy piros csipkebugyi. Kifordult, látszik a közepén, hogy használt. Nem tudom, mi történt velem, befejezve a pisilést felemeltem és az orromhoz emeltem, hogy megszagoljam. Tényleg kellene már egy barátnő. Ekkor kattanás. Hátranézek, még egy. Kriszta ott áll az ajtóban, kezében a telefon, éppen lefényképezett vele. Én meg ott állok nyitott sliccel, kezemben a bugyija, felemelve az arcom előtt.
- Ejnye, mi történik itt?
- Kriszta, én nem…
- Elküldöm a fotót apának. – Béla elég féltékeny a lányára, pontosan tudja, hogy „felnőtt”
- Ne, megmagyarázom.
- Ezen nincs mit magyarázni, elég egyértelmű. De ha azt csinálod, amit mondok, akkor talááán… - dob fel egy egérutat. El nem tudom képzelni, mit akarhat, de sok lehetőségem nincs.
- Mit kell csinálnom?
- Menj fel a szobámba és vedd le a pólód! – Mii, mit akar?
- Tessék?
- Jól hallottad. Mindjárt megyek én is.
Ledöbbenve megyek fel a szobájába, ezer gondolat cikázik át rajtam amíg a lépcsőt mászom. A szobája eddig számomra idegen terület volt, annyit ismertem belőle, amennyit a nyitott ajtón át láttam. Belépve nem egy tipikus lányszobát látok, hanem inkább egy puritán diákszobát. A tetőablak alatt középen egy majdnemfranciaágy, nincs teljesen kétszemélyes, de szélesebb az átlagnál. Keresztléces fejtámla, hasonló, csak alacsonyabb lábrész, oldalt a fal mellett íróasztal, rajta laptop, másik oldalt szekrények. Leveszem a pólómat, mást nem merek csinálni, elképzelésem sincs, Kriszta mit akar. Gondolkodom, mit kéne még mondanom, hogy kéne kimagyarázkodni.
Ekkor Kriszta belép az ajtón, kezében néhány karika kötéllel. Ledöbbenve nézem.
- Kriszta, én…
- Tudom, de nem érdekel. Fordulj meg és tedd hátra a kezed!
- Ne hülyéskedj, ezt nem teheted.
- Akkor küldjem a fotót?
Engedelmesen megfordulok és mint a jó kisfiúk, hátra teszem a kezem. Ő többször áthurkolja, megköti a kötelet a kezemen, már számolni sem tudom a csomókat. A kötél nem szoros, de nem sok mozgást enged. Mikor kész van, elém áll és kezével végigsimít a nadrágomon. Próbálok hátrálni, de másik kezével magához húz, és tovább simogat. Farkam az őrült helyzet ellenére (vagy talán azért) gyorsan emelkedni kezd, majd miután Kriszta lehúzza a nadrágomat és az alsónadrágomat is, büszkén áll az égnek. Vörös arccal állok ezelőtt a tinikorból épp kinőtt lány előtt, aki elgondolkodva nézi munkája eredményét. Ezután egy véknyabb kötéllel, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, körbekötözi a zacskó tövénél a farkamat. Én bénultan állok, bokám körül a nadrággal, nemhogy menekülni, de még hátralépni sem tudok.
- Lépj már ki abból a nadrágból! – Felocsúdva kiügyeskedem magam a nadrágból. Ő közben leült az ágy végébe.
- Térdelj le! Gyere ide!
Odamászok hozzá, Ő a farkamról lelógó kötelet hozzáköti az ágy keresztlécéhez, így nem tudok sem felállni, sem leülni. Ezután odahajol hozzám és kétoldalt megfogva fejemet, finoman, óvatosan, lágyan, szinte tapogatózva elkezd csókolni. Visszacsókolom, erre felbátorodik, kezdi magát belelovallni, majd lihegve felbukkanunk a felszínre.
- Kriszta, ezért.. – Ekkor kapom az első pofont. Majd a szimmetria kedvéért a másodikat.
- Az elsőt azért kaptad, mert úgy megnézted a mellem. A másodikat meg azért, mert két éve észre sem veszel.
Női logika, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy most vitába szálljak vele.
- Tudtam hogy Ágival már lassan vége, aztán bizonyos lett, de TE észre sem vetted, hogy ÉN megvigasztaltalak volna. Utána meg hiába kísérleteztem, ennyire még senki nem nézett át rajtam. – Egyre dühösebb lett.
- De Kriszta, hiszen a barátom lánya vagy, tíz éve, bakfis korod óta ismerlek.
- Ne kezdd megint. De nem baj, most itt vagyunk, bepótlunk mindent. – meghökkentő gyorsan nyeri vissza az önuralmát.
- Mit akarsz velem csinálni?
- Semmi rosszat, lesz még időd arra a vacak szerződésre is.
- Nem lenne jobb, ha elengednél. Ígérem, minden kívánságodat teljesítem.
- Így is, sőt így még jobban. De most el kell mennem, megígértem a barátnőmnek, hogy elmegyünk moziba. – közben az egyik fiókból kivett egy kendőt és bekötötte a szemem.
- Ha nem haragszol, még fürödnöm kell és nyugodtan akarok vetkőzni.
- Kriszta, kérlek… - hallom ahogy kimegy a szobából, lemegy a lépcsőn, majd jön vissza.
- Mondom nyugodtan akarok vetkőzni, ami csendet is jelent. Emlékszel annak a bugyinak az illatára? Most megismerheted az ízét is.
Összeszorítottam a számat, erre Ő belecsípett a melbimbómba. Önkéntelenül felkiáltottam, eközben gyorsan belenyomta a számba a bugyit. Próbáltam kiköpni, de már kötötte is át a számat valamivel. Innentől kezdve már csak artikulátlan nyöszörgésre futotta tőlem. A bugyi íze rászolgált illatára és kinézetére, egyértelmű női aroma terjedt a számban. Ez, és a kiszolgáltatottság érzése, számomra is megdöbbentő módon nemhogy csökkentette volna, de még tovább növelte vágyamat. Farkam továbbra is az égnek, mozdulatlanul térdelek, próbálom a hangokból kitalálni, mi történik körülöttem. Ruhasuhogás, szekrényajtó nyikorgása, lépések. Puha női talpak,
kecses lábfejjel, hosszú, vékony ujjakkal… Én már teljesen hülye vagyok, még ebben a helyzetben is erről fantáziálok.