Megvisel a hőség

Nyűgös vagyok, alacsony az ingerküszöböm, de igyekszem visszafogni magam.

Viszont van, amitől ordítani tudnék.

Mint pld attól, aki, miután ír egy semmit mondó levelet arról, hogy mennyi a kamus itt, amire én távolságtartó udvariassággal válaszolok, amit ő nem vág le, vagy csak direkt figyelmen kívül hagyja, hogy nem kívánok vele ismerkedni, a következőben megkérdezi, hogy van -e lábas képem, mert neki az a mániája. Nem szépen kér, tényt közöl.

Így én is közöltem vele, hogy mivel senkije sem vagyok, nem küldök ilyen képet.

Aztán részemről lezártnak is tekintettem a témát, a levelezést is töröltem, de ő nem bírta megállni szó nélkül, hogy egy nő, neki, a teremtés koronájának, az alfahímek alfahímjének nemet mert mondani, ezért írt, annyit, hogy még szerencse. Mármint az, hogy nem vagyok senkije.

Ezt én is így gondolom.

És kedves uraim! Mikor tanuljátok már meg, hogy nektek sem jár alanyi jogon semmi? Hogy ha valamit akartok, szépen kértek? Ha erre nem vagytok képesek, akkor fizessetek érte, van itt elég domináns nő, aki boldogan küld szinte mindent, még a levágott lábkörmét is, egy kis lovéért cserébe.

De senki sem köteles a ti fétiseiket kiszolgálni, főleg akkor nem, ha még szépen se kéritek.

Ami azt illeti, a gyomrom forog az ilyen fickóktól.

Na pá.