Barátság a BDSM-ben

Blogs » Blog - Delila » Barátság a BDSM-ben
10. 20. 22:51 | Appeared: 267x

Érdekes dolog ez a BDSM barátság. Olyan szerencsés vagyok, hogy két fiúbarátom is van ebből a közösségből, akik közül csak az egyikkel volt egy egészen rövid liezonunk, de megbeszéltük, hogy ő nem tudja nekem azt a kapcsolatot megadni, amit szeretnék, ezért elváltak útjaink. Ennek már 2 éve de azóta is nagy tisztelőm, bár nem értem, hogy miért, de az a válasza, hogy azért, amilyen vagyok, és azóta mindig akkor bukkan fel, mikor szükségem van rá. Mintha megérezné. Legutóbb a tavalyi szakításom után tartotta bennem a lelket, tegnap pedig velem örült az új, reménybeli kapcsolatomnak és látott el jótanácsokkal.

A másik ilyen csodálatos barátom a Sünike, őt sok régebbi tag ismeri. És ma küld egy hangüzit, hogy mi van velem. Mintha mind a ketten megérezték volna, hogy nagy változások előtt áll az életem. Milyen erős láthatatlan kötelék van köztünk, hogy mindig tudják, hogy mikor írjanak, hívjanak, keressenek?

Én mindenesetre nagyon hálás vagyok értük. A barátságukért, a lelki támogatásukért, amikor arra van szükségem, vagy a féltéssel vegyes drukkolásért, hogy vigyázzak magamra, nehogy megint sérüljek. Mert ők tudják, hogy én mindenbe 100 százalékosan beleteszem magam, én nagy lángon égek, a szívem kiteszem azért, akivel vagyok és azt is tudják, hogy eddig csak nagyon kevesen értékelték ezt, ami engem mindig összetört egy kicsit. Mondjuk ők elfogultak irántam, de míg az egyikük csak kívülről látta, hogy milyen vagyok egy kapcsolatban, a másikuk meg is tapasztalta azt, hogy mennyire odateszem magam, hogy működjön és nem is érti, hogy van olyan, akinek ez nem kell, nem is értékeli, afölött értetlenül áll.És szeretné, ha végre lenne olyan, aki igen, mert őt idézem: Ha valaki megérdemel egy harmonikus, boldog kapcsolatot, az te vagy, Deli.

Szóval a legjobbat akarják nekem, de közben fogják a hálót, hogyha esnék, ne a földre zuhanjak.

Azt hiszem, ennél többet nem is kívánhatnék.

És nagyon -nagyon hálás vagyok nektek ezért, fiúk❤️

Köszönöm szépen, hogy ti meg ilyenek vagytok. És persze annak is köszönöm, akivel most ismerkedem és aki remélhetőleg a változást okozza majd az életemben, hogy ő is olyan, amilyen❤️

Egyszóval, éljenek az igazi férfiak! A gondoskodó, nőket megértő, megbecsülő, óvó, védő nagybetűs Férfiak.


Comments (14)


#476546 | 10. 21. 14:27
Azt nem ismerem.
#476545 | 10. 21. 14:08
Tényleg egy kedves de mégis masszívan, jóindulattal áll ki a barátai mellett.

Amúgy "Rango" az animációs film ugrott be a " félreolvasásodra" 🦄🪽
#476539 | 10. 21. 10:38
Először azt olvastam, hogy Django és majdnem megkérdeztem, hogy az, aki elszabadul? 😀
Amúgy szerintem az egyik legjobb Tarantino film.🙂
#476536 | 10. 21. 09:59
Én azt gondolom a mai világban már szerencsés az az ember akinek csak egy igazi barátja van!
Ismerősök, haverok tanácsadók és tanácskapók mindíg vannak az ember körül. A barátság ritka kincs!
Nekem Danjo a barátom.
#476532 | 10. 21. 09:25
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok barátom van. Nő is, férfi is. Az itteni csapatból is vannak jó barátaim.Ez a közösség is hasonló,mint a többi, amiben részt veszek. Meg lehet találni a jó embereket, akikkel érdemes több időt is együtt tölteni és vannak, akik segítenek, amikor szükség van rájuk 🙂
#476528 | 10. 21. 08:29
A "célcsoport"-nál arra akartam utalni, hogy az oldal elsősorban szexpartner kereső és nem barátkereső, de az igaz, pl hogy BDSM szemszögből nézve, nem minden nőnek ugyanaz a "célcsoportja". Gondolok itt a domináns és szubmisszív nőkre.
#476524 | 10. 21. 07:00
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mind a két nemmel tudok szoros barátságot kötni.

Nők szúrtak màr hátba. De ez nem kérdés! Egy nő, a nőtársával tud a legkegyetlenebb lenni! A féltékenység nagy Úr! Sokáig nem tudtam ezeket szűrni, mára már határozottan kizárom az ilyen típusú barátságot színlelő nőket az életemből.

Hideg fejjel tudok dönteni.
A férfiak? Több esetben baráti kapcsolódás van köztünk. Teljesen más! Jobban bele tudom magam engedni az ismerettségbe. Nem kell félnem a hàtbaszúrástól. Nem áldoznak be bűnbakként, hogy ők tisztának és ártatlannak tűnjenek!
....és igenis, lehet férfi és nő között csak barátság! Teljesen más mélységben és bizalomban!
#476521 | 10. 21. 05:12
A "célcsoport" nem más -a hetero beállítottságúaknál- csak tiszteletben tartjuk azt hogy akivel lehetünk -lehetnénk- barátok annak más típusú szerelemre van szüksége amit mi nem adhatunk meg.
#476520 | 10. 21. 05:05
Sok női barátom volt, némelyik ma is az. A kulcsszó az érdeklődés egy pengeélen táncol, valójában szeretném is ha perfektuálódna egy intim kapcsolat, de egy igazi barátság sokszor mélyebb kapcsolat mint a testiség megélése és ezt kár elveszíteni. Valóban ritka, amikor emberek között olyan láthatatlan kapocs van ami azt eredményezi hogy mindig a legjobb -legrosszabb- pillanatban tűnnek fel egymás életében.
#476518 | 10. 20. 23:21
Az itt létem legnagyobb butasága volt megosztani bárkivel is, kik érdekelnek.
#476517 | 10. 20. 23:18
Meg ők nem irigyek ránk. Nincs miért.
#476516 | 10. 20. 23:17
Igen, másképp jár az agyuk és nem ugyanaz a "célcsoportjuk".
#476515 | 10. 20. 23:14
Nekem is főleg fiúbarátaim voltak már gyerekkoromban is. Velük nem kell versengeni, ők csak vannak és ez is elég sokszor, hogy az ember értékesnek érezze magát.
#476514 | 10. 20. 23:11
A női barátkozásokkal nem volt szerencsém itt, de vannak férfiak, akikkel időnként beszélek és baráti érzéseket táplálok irántuk. Szóval, én is a férfiakra szavazok. De neveket nem írok, megfogadtam, hogy innentől védem a kapcsolódásaimat.






 
We use cookies to provide security and user-friendly features when you visit our website as well as to collect statistical data. More information: Privacy Policy