Ál-szub

Blogs » Blog - Delila » Ál-szub
2023. 07. 24. 21:22 | Appeared: 635x
Na, ha már így felmerült ez a téma, elmondom, hogy én, mint domináns, de nem domina, hogy látom ezt.
Előre bocsátom, hogy nem vagyok feminista, de mint nő, nyilván én is találkoztam már a hímsovinizmussal.
Ami nem egy generáció alatt fog kiveszni a társadalomból, sőt, a szüfrazsett mozgalom óta eltelt cca 100 évben még mindig nem sokat haladtunk előre azon kívül, hogy a nőknek is van szavazati joguk.
Most nem mennék bele abba, hogy ugyanazért a munkáért a nők kevesebb fizetést kapnak, vagy hogy az állásinterjún megkérdezik, hogy tervez-e még gyereket, maradjunk csak az oldal témájánál, azaz a BDSM-nél.
Ugye én legtöbbször a szub oldalról kapok megkereséseket és a beszélgetések zöme hasonló forgatókönyv szerint zajlik le, azaz a szub elkezd afelől érdeklődni, hogy mit szeretek csinálni a játékban. Aztán arról, hogy ezt vagy azt csinálom -e. Ha nemet mondok, mert nem izgat, vagy túl van a határaimon, általában megkapom azt, hogy nem is vagyok igazi domina és egyáltalán mit keresek itt. Van, hogy le is kurváznak, aztán tiltanak. Na, és itt jön az a rész, amikor azt érzem, hogy valódi szub nincs is, vagy csak még nekem nem volt hozzá szerencsém. És azt is gondolom ilyenkor, hogy lehet egy férfinak bármilyen szub jellegű vágya, a szíve mélyén ő sem tiszteli a nők szuverenitását, a saját döntéshez való jogát. Pont olyan hímsovén macsó, mint egy feleségverő vanilla, vagy a nőket tárgyiasító nemi erőszaktevő(mielőtt belekötnétek, nem hiszem, hogy minden vanilla veri a feleségét) Hiába, az évezredek óta a vallás, oktatás, szokások, nevelés által belénk plántált gondolkodásmódot nem írják felül a vágyaink sem. A legtöbb férfi egyszerűen nem tudja elfogadni egy nőtől a nemet.
Ergo, teljesen felesleges azon vitázni, hogy ál vagy valódi szubok-e. Mindegyik férfi és mindegyik hordozza az elmúlt hatezer év génjeit. Tudom, hogy ez durva általánosításnak tűnik, de ezt a blogot egy domináns, viszont a nőket mélységesen tisztelő és a szuverenitásukat elismerő férfival való beszélgetés inspirálta 🙂 Mert van ilyen is, kedves "szubok", lehet tanulni.

Comments (35)


#448806 | 2023. 08. 04. 15:52
Legyen a TE akaratod szerint. 👍 😄
#448807 | 2023. 08. 04. 15:52
Legyen a TE akaratod szerint. 👍 😄
#448804 | 2023. 08. 04. 15:50
Értem. Legyen a te igazságod Neked.
:-)
#448803 | 2023. 08. 04. 15:49
Legyen úgy. 👍
#448800 | 2023. 08. 04. 14:51
Az előző hozzászólásnál már nem feltétlen értettem a felütést. A fenti blog leginkább a szociotörténeti megközeltítettésben vizsgálta a férfi-női szerepet, és hangsúlyozta, hogy a korábbi korokból hagyományozódik a férfi felsőbbrendűség, aminek memetikai hagyatéka az, hogy a (ha már kikacsintunk a szójátékok felé) férfiak nem tekintik egyenrangú "fél"-nek a nőket. Ez különösen fura a szub férfiak körében, akik elvileg pont, hogy egy irányító nőt szeretnének maguk mellett látni.
Így nem értem, hogy milyen metafizikai/spirituális, pláne energia szembeállást vélelmeztél, ezt nem látom benne.
Amit a hozzászólásodbólnki tudtam hámozni, hogy nincs is valódi szembenállás a felek közt, mert a férfi női energiankiegészíti egymást, és ez mennyire csodás. Ami oké, de vagy nem látom a kapcsolódást a blog témájához. Vagy olyan mély szinten látom problémásnak a "Miért nem képesek elfogadni a pasik normálisan a nök szuverenitását" kérdésre a "te egy Fele-ség vagy, ezért alkalamazkodnok kell a másik félhez" maszlagot, hogy bízom benne, hogy én nem értem a választ.
És perdze, igen szép dolog az egyenlőség, de szívesen meghallgatnám a véleményét az alá-fölé rendeltségről is, mert a BDSM kapcsolatok egyik markáns sajátossága az egyenlötlenség.
Az ikerláng szintetikus asszociációja meg pláne túl van már az analitikus elmém befogadóképességén. Végkép nem értem, hogy jutottunk ide.

A második részben meg igen, azzal egyetértek, hogy először mint ember közelítsük meg egymást, bár ezt a magvas gondolatot megint nem látom hogyan akarod ahhoz a tapasztalati tényhez kapcsolni, hogy egyes férdiak nemnbírják sem az elutasísást, se azt, ha valami nem úgy van, ahogy azt ők kitalálták/szeretnék. A blog írója talán maga is egyetértene ezzel, hogy jó lenne ha emberszámba vennek, nem csak félember számba.
Na ehhez hozzákacsolva a fejlődés fokozatit, és miért pont 10 a 10 (Erikson szerint mondjuk 8 van. Ami egyel több mint a 7, ami meg szent szám, és a teljesség jelképe. Freud szerint ha jól emlékszem meg 5 van, és jé, pont annyi ujj van egy kezemen, de nem látom az összefüggést.) Én például az érett kort még tovább szakaszolnám, és akkor az a 10 már nem 10. Lehet megint csakbaz én analitikus elmém keresi ott az értelmet, ahol a szintetikusbelme látja az unikornist...

A végén már annyira meredekek az asszociaciós ugrások, hogy követni sem tudom, így most ezekre nem is mernék reagálni, mert nem is értem pontosan mire kéne.
#448790 | 2023. 08. 04. 14:03
Igen, a megfogalmazásban van a hiba: a tiédben, mert teljesen érthetetlen és kusza. De amit ki tudtam hámozni belőle, sem a blogban felvetett kérdésekre ad választ.
#448782 | 2023. 08. 04. 11:10
Tisztelt Azurit!
Megpróbálom viccesen elmondani.
Ez egy régi szójáték egy indexes topikból :
https://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=30&na_step=30&t=9024447&na_order=
De, 1980-s évek végén élőben emlegettük.
Mindenki rendőrnek születik... (olvasd el legyél kedves)
Ennek analógiájára , akkoriban gyártottunk két "talán idevaló aforizmát " , ami egymás után, de együttesen értelmezve adja ki a mondandót.
1.
Első sorban mindenki embernek születik (egyenlőnek).
CSAK MÁSODSORBAN NŐNEK ÉS FÉRFINAK.

2.
AZ EMBER NEMENKÉNTI FEJLŐDÉSI FOKOZATAI:
A magamét írom, így senkit nem fogok sérteni 😁😅🤣😂:
1 újszülött,
2 csecsemő,
3 kisgyermek, FIÚCSKA
4 gyermek, éretlen kis kan
5 serdülő, érett kanocska
6 ifjú, tipikus kan
7 felnőtt érett és önképzett kan, már - már férfi
8 Művelt, tanult, tapasztalt, harmónikus, felelőség+TELJES "FÉRFI"
9 EMBER + FÉRFI + TÁRS + FOLYAMATOSAN JELEN ÉS FEJLŐDÉSBEN VAN.
10 HÁZASPÁR FELE - SÉGE !!!
A TÍZ FŐ CSAKRA , A TÍZ FEJLETTSÉGI SZINT.
TOVÁBBI IS VAN MONDJAM MÉG!
Vigasztalásul:
Néhány elolvasott komment után, de a saját tanítványaim és pedamókus társamnak 1998-ban mondtam Csepelen:
- Nincs családi életre nevelés OBJEKTÍV FORMÁBAN.
- A SZERELEM NEM SZEREPEL AZ OKTATÁSBAN.
- PEDIG TÖBB ÉVSZÁZADOS , SOK ÉVEZREDES IRODALMA VAN MINDKETTŐNKNEK!
Nem ma volt.
A NŐI MINŐSÉG UGYANEBBEN A PROBLÉMÁBAN VERGŐDIK SZERINTEM, DE EZ CSAK EGY VÉLEMÉNY ÉS NEM (???) TÉNYKÉNT ÁLLÍTOM.
Talán így érthetőbb.
Neked milyen SZÜLŐI SEGÍTSÉGED VOLT, VAGY A BARÁTI KÖRÖDNEK???
SZEBB NAPOT KÍVÁNOK!
#448777 | 2023. 08. 04. 10:14
Hát, nekem ebbe most beletört a bicskám. :( Sejtem a mondanivalót, csak érteni mem értem, meg a kapcsolódást sem feltétlen
#448774 | 2023. 08. 04. 09:50
Csak ámulok.
Gyakorlatilag a probléma a két "ENERGIA MINŐSÉG" szembenállása ???
Vagy a "megfogalmazás"-ban van már maga a probléma??????
Szembenállás vagy kiegészítés (két egész egyesülése egy új , magasabb szinten, minőségben) ???
Még a "régiek" szerint is a FELE - SÉG (udavariasan a NŐ , mint önálló ESZENCIA) + FELE SÉG (mint Férfi önálló ESZENCIA) létrehoz ÚGY EGY "SZÖVETSÉGET", AMIBEN NEM VÁLIK EGYETLEN FÉL SEM KEVESEBBÉ (ÖNMAGA MARAD), HANEM MEGŐRIZVE MINDKÉT ESZENCIÁT EGY ÚJ MINŐSÉGET (ÁLDOTT ÁLLAPOTOT KÖZÖSEN TEREMTVE) HOZ LÉTRE, MELYNEK A MEGVALÓSULT EREDMÉNYE, A BEFOGADOTT ÚJ ÉLET.
VONZÁS. A SZÍVHEZ KAPCSOLÓDÓ EGYETLEN TISZTA KISUGÁRZÁS KAPCSOLÓDÁSA.
Nem ragozom az alá-fölé kérdést, mert ez egyértelműen a MELLÉ (VELE EGYÜTT KÖZÖSEN A "MMII" VAGYUNK = TE + ÉN). SEMMI NEM LESZ KEVESEBB, HANEM CSAK TÖBB.
Így látom. Ezt nevezik a misztikusok, mágusok ikerlángnak.
Remélem nem sértettem senkit.
Nem szándékból írtam, megélésből.
Mindenkinek szép napot.
Deleted user
#448561 | 2023. 07. 27. 09:49
Szub vágyaim ellenére, akad bennem dominancia is...mégsem érzem a késztetést, hogy domina legyek. Most épp szunnyad bennem minden is. A levél írók nálam a fotók alapján gondolják, hogy domina vagyok, pedig nem, és én is szaladtam olyan levélkébe nem egy szer az évek során, hogy mi tököt keresek itt az oldalon.Tiltottak jó páran, mert nem tetszett a válasz, de ez már nagyon nem is érdekel. :)
Szép napot Delila.😘
#448542 | 2023. 07. 25. 22:02
Valószínűleg, sőt biztos, hogy mindkettőtöknek igaza van. Ugyanakkor félek is a szerelemtől és szerintem kötődési gondjaim vannak. Na, ezt fejtse meg valaki! 😀
#448541 | 2023. 07. 25. 21:32
Ahogyan KillerQueen mondja valószínűleg végtelenül szerelmes is volt beléd :)
A fetist és a sub vágyakat sokan keverik, és ezt nem is feltétlenül hegyezném ki férfiakra, biztos vagyok benne a nők között is sokan vannak aki valamit keresnek az ágyban amit nem tudnak elérni és ezért hajlandóak "szolgálni" is, ha tényleg sub és nem mazo, akkor még inkább nehéz helyzetben van.
Ezen kívül egyik Dom-om mutatott rá és ez csak férfi jelenség, az impotenciát próbálják mással palástolni, ha már nem megy a normális vanília szex, akkor inkább kicserélik fájdalomra, megaláztatásra.... hátha akkor sikerül és még éreznek valami hasonlót.
#448540 | 2023. 07. 25. 21:29
Valojaban a szerelmet keresed. Egy ferfi valodi, feltetel nelkuli, tiszta szerelmet! Mindezt egy olyan oldalon, ahol megannyi ferfi keptelen ezt valoban atelni, erezni... eppen ezt az urt probaljak betolteni az esznelkuli rajongassal... mely csupan a valodi, feltetel nelkuli szerelem illuzioja.
#448539 | 2023. 07. 25. 21:18
Az én első nagy szerelmem úgy volt szub, hogy nem is tudtunk róla. 17-18 évesen még nem nagyon voltunk képben a különböző BDSM szerepekkel. De ő bekent testápolóval, kilakkozta a körmöm és úgy általában minden téren körülrajongott. Úgy, hogy közben férfi tudott maradni. Ezt a fajta pajtásságot, intimitást keresem azóta is, talán egyszer megtalálom...
#448537 | 2023. 07. 25. 20:59
Szubmissziv vagyaik vannak, ez olyan, mint a fetis. Attol meg nem szubok, inkabb hivnam oket fetisisztanak, vagy egyszeruen perverznek. Kompenzacio, elengedes, erdekesseg egy honapban egyszer, talan, egyetlen oracska erejeig csupan... Aztan vannak a passziv pasik. Ok sem szubok. A passziv pasik gyengebb himek, akik egy aktivabb, erosebb partnerre vagynak, nem minden esetben csupan nok johetnek szoba, a legtobb esetben biszexek. Huzamos idore, valoban szub (igen, elelvezes utan is), egyetlen egy modon lesz egy ferfi! Ha szerelmes... es az mindegy, hogy vanilla, vagy BDSM-es. Akkor tudnak lemenni kutyaba. Leginkabb, ha kivalasztottjukat nem erhetik el teljesen... Egy domina pedig csak egy bizonyos fokig elerheto, ezert a domina a rajongasa targya egy ferfinak, meg akkor is, ha eppen nem szerelmes, talan az illuziojat adja meg valami olyannak, amit nem is tudnak valojaban megelni...
#448523 | 2023. 07. 25. 03:15
"csak megalázkodó levelet írhatsz, mert te egy féreg vagy hozzám képest"
szerintem ez nagyrészt azért elterjedt stílus, mert már a kapcsolatfelvétel előtt elkezdik a játékot. mint a térdre ribanc sem mindig a domot jellemzi. lehet attól egy tündéri kedves ember, de ő így játszik és azokkal akar kapcsolatot, akiknek ez bejön.
#448522 | 2023. 07. 25. 03:11
Azúr!
Mintha én tettem volna fel a kérdéseket, amiket itt felvetettél.
Lájkolnám mindet, de egyszerűbb, ha ide írom.
És meg vagyok lepődve. Óriási változáson mentél keresztül. Többször nagyon degradáló megjegyzéseket tettél a szub férfiakra, amikre néha reagáltam is. Mostani megjegyzéseid alapján mintha megvilágosodtál volna.
#448519 | 2023. 07. 25. 00:18
Én a lélektani rész alatt azt értettem, hogy miért nem tudják a férfiak a nőktől elfogadni a nemet. Ezt próbáltam a belénk nevelt szokások, stb alapján elmondani és ezért hoztam fel két extrém példát is. Mert ehhez a gondolkodásmódhoz nem kell BDSM sem, ahhoz, hogy a nőket ne nézzék embernek, elég a neveltetés is, és akkor már lehet, dom, szub, vanilla, aszex, meleg(megjegyzem, az összes meleg ismerősöm tiszteli a nőket, persze biztos vannak itt is kivételek), bármi. Mondjuk ez fordítva is lehet igaz, épp Te hoztad fel példának a féreg vagy című profilokat. De szerintem egy nő alapból nem utálja a férfiakat, inkább sok olyan behatás érte, ami miatt meggyűlölte őket. Mondjuk bántalmazó apa, erőszakos nagybácsi, férj, stb. Míg a férfiak legtöbbjébe már pici koruktól az van nevelve, hogy ők többek, mint a lányok. Hány olyan család van, ahol a fiú gyerekként, míg a lány csak a lányként van emlegetve? Tehát mintha a lány nem lenne a gyerekük, ő csak úgy van és arra van, hogy a család férfitagjait kiszolgálja. "Mert egy nőnek ez a dolga, kislányom" Borítékolható, hogy egy ilyen fiúgyerekböl nem lesz a női egyenrangúság élharcosa.
#448517 | 2023. 07. 24. 23:30
Nem mondják, hogy azok, csak úgy viselkednek. Ha nem elég óvatos az ember lánya, csúnyán manipulálhatják ezzel.
#448516 | 2023. 07. 24. 23:27
De hogy erre nem szoktak férdi szubok büszkék lenni, hogy ők bratok, ugye?
#448515 | 2023. 07. 24. 23:25
Szerintem van olyan domináns nő, aki tolerálja, de én nehezen viselem. Nem tartom túl férfias viselkedésnek.
#448514 | 2023. 07. 24. 23:24
Majdnem megfulladtam a wapetől! Legközelebb írd a komment elé, hogy ne egyek -igyak e-cigizzek olvasás közben! 😀😀😀
#448513 | 2023. 07. 24. 23:23
Zárójeles kérdés, ha már a pszichológiai háttérnél tartunk. Vannak szub hölgyek, akik önérzetes büszkeséggel írnak arról, hogy bratok.
Férfiaknál ez csak az én figyelmemet kerülték el, vagy férfinál nem toleralható a bratság?
#448512 | 2023. 07. 24. 23:21
A lélektani részre azt mondanám, hogy teljesen más egy Dom/szub, mint egy Domina/szub kapcsolat dinamikája, más elvárások vannak a felekkel szemben, más indíttatások.

Pl már pixizek egy ideje, de egyetlen nőtől nem kaptam még olyan levelet, hogy ő csak nyalni szeretné a talpamat. ;)
#448511 | 2023. 07. 24. 23:15
Biztos, hogy vannak ilyenek is itt. Mint ahogy képgyűjtőgető recskázó incelek is. Meg randin meg nem jelenő, de online mindent IS ígérők. Akik újak itt és ilyet tapasztalnak, leírják a csalódottságukat a blogokban, mi meg már csak legyintünk, mert ismerjük a szitut. Én most egy kicsit más szemszögből akartam megközelíteni ezt a valódi vagy álszub témát, azaz kissé lélektani magyarázattal, bár ebben a szakmában csak lelkes műkedvelő vagyok 🙂
#448510 | 2023. 07. 24. 23:08
(Momdjuk nálam a találkozás is alaposan előszűrt volt, asszem)
#448509 | 2023. 07. 24. 23:06
Most első sorban a blogokból tudok kiindulni, ha azt mondom, a ribancozás, de az áldomozás, doteldomozás és társaik igen népszerű kifejezések a női szubok egy részénél is, akik egyszerűen mást keresnek, mint kaptak.
Előben, vagy inkább úgy mondanám, saját tapasztalatom szerint ezbszemtől-szembe egy kedves "nem egymást keressük" formájában ölt testet. :)
#448508 | 2023. 07. 24. 23:04
Én az ilyeneket egy kalap alá veszem a térdre ribanc "domokkal" Szerintem nevetségesek és szánalmasak, de biztos, hogy van egy olyan réteg, aki ilyesmire vágyik. Van, aki kifejezetten azt szeretné megélni, hogy tárgyiasítva legyen.
#448507 | 2023. 07. 24. 23:01
Ezt én is így gondolom. Nekem pont az ellenkezőjével van bajom és azért mondtam, hogy egy picivel több rugalmasság jó lenne, mert én pl egy bizonyos határig hajlandó vagyok olyanokba is belemenni, amik nem feltétlenül izgatnak, míg a szub oldalról nem ezt tapasztaltam, hanem inkább azt, hogy mereven ragaszkodnak az elképzeléseikhez és ha nekem az túl sok, vagy éppen kevés, én vagyok a nyomorult, hazug ribanc. És mondom, szerintem ez mind annak a macsó kultúrának a hozadéka, ami ellen most felszólaltam.
#448506 | 2023. 07. 24. 22:56
És persze, itt vamnak fontos árnyalatnyi különbségek. Amiket (ha megint a férfi oldallal szembeni elvárásokból indulunk ki) akkor egy jó dom kiérdemel és kialakít. Az nem róható fel egyetlen női szubnak sem, hogy nem egyből térdel, ugye? De hány nőinadatlapon látom, hogy csak megalázkodó levelet írhatsz, mert te egy férg vagy hozzám képest. :)
#448505 | 2023. 07. 24. 22:54
A domináns fél az, aki meghatározza a közös játék menetét. Aki eldönti, hogy most mi lesz. Attól nem lesz kevésbé domináns, hogy figyelmebe veszi partnerét is.
Az, hogy elmondja, higy ő mire vágyik, mit szeretne, mivel lehet neki örömet okozni, vagy mi van a határát túl, azzal nem feltétlen határozza meg, hogy mi történjen.
Mondom én ezt férfi domként. :)
#448504 | 2023. 07. 24. 22:50
Lehet, hogy van is egy kis egyenlőtlenség. Meg biztos van bennünk, nőkben egy kis dac is, hogy nehogy már a férfi mondja meg, hogy mi történjen! Hát akkor ki itt a domináns? Mondom, többezer éves gondolkodásmódot nehéz pár évtized alatt letenni. Talán a legjobb üzenet mindkét fél számára egy picivel több rugalmasság lenne.
#448503 | 2023. 07. 24. 22:43
Nem tudom, próbálnék itt okos lenni, de nekem rövid volt a pályafutásom. De általánosságban érzek egy olyan különbséget, hogy egy "igazi dom" természetesen figyel a szub nő vágyaira, de azt baromi ritkán hallom, hogy egy szub férfi vágyai ugyanolyan fontosak lennének. Sőt általában azt hallom, ha van egyáltalán vágyuk, már követelőznek, és nem is igazai szubok. És nem kétlem, hogy vannak követelőző szub férfiak, de akkor is egyenlőtlenséget érzek a két megközelítésben.
#448502 | 2023. 07. 24. 22:17
Igen. Amúgy engem a domináns férfiak ezirányú tapasztalata is érdekelne, azaz az, hogy hozzájuk is így áll-e a szub nők egy része? Most nyilván a normális domokra és nem a térdre ribanc stílusú kangörcsös középkorú kamaszokra gondolok.
#448501 | 2023. 07. 24. 22:11
Sok női beszélgetésben merült már fel ez a fajta gondolkozás, mintha az oldal teljesen mindegy is lenne, csak az számít a nagy ő mit is szeretne.