És tényleg színház
(Reaction to: Színház a világ)
Értékelni kell(ene) a színészek ott élnek és halnak meg a színpadon. Nincs korrekció és pótfelvétel. Amit a pillanatban kimond és cselekszik az végleges több száz szempár figyelmével kísértve. De a magadfajta egyszerű lelkek, nem értékelik és nem fogják fel ezt az igyekezete. Azt, hogy nem minden hamis ami színlelt. Apropó! Ha már te fajta, akkor nézd már meg a Fajok eredetét! Most értem vissza róla és egyszerűen zseniális. Igazából még csak emésztgetem, már vagy nyolc év óta ezt teszem, de most így másodjára is beletalált a lelkembe. Valahogy olyan közel hozza azt a nyomort amiben élsz, és annyira bánatosan elvicceli, hogy röhögésed közepette sírva fordulnál le a székedről miközben azon gondolkozol miért nem tudsz lépni. Gondolom leláncoltad magad, és nem maradt más mint árnyékok kergetése a barlangod falán, elhitetve magaddal, hogy az a valóság.
Én mindenesetre nem leszek olyan mint te, az hogy elmész a könnyebb lófasz szivárvány erdőbe, és mindenféle misztikus lényre vadászol képzeletben.
Tenni kell az álmokért! Majd álmodozhatsz te szerencsétlen, ha már elérted azt amit ezer éve kergetsz. Én bammeg most vettem meg az utolsó 2db jegyet a holnap (Szkéné Színház, június 4. kedd, 19:00) esti előadásra és valakivel megnézem. Akkor is ha te belefulladsz a nyomorult kis világodba, mert a komfortzónádat annyira szereted, hogy ha hozzád basznak egy mentőmellényt azt sem fogod fel.
Szóval holnap színházba megyek egy rettenet jó darabra. Reményeim szerint nem egymagamban… de ha mégis pofára esek, akkor is elmondhatom azt amit te nem. Hogy egyáltalán pofára eshettem. Majd néha rápillantok az üres székre, és elképzelem, hogy ott ül egyvalaki mellettem, 90 perc erejéig felszabadultan nevetve.
Comments (2)
Olyan izgalommal ültem az autóba, hogy kicsit sem volt ismerős az érzés.
Mivel a navi 10 perc késést írt, úgy toltam neki, hogy alig várom a levelet.
Az istenverte káoszban persze hogy átmentem a túlpartra és szidtam mindenkit aki feltalálta a pirosat.
Úgy remegtem mint a nyárfalevél amikor a színház felé bandukoltam.
És akkor ott...
Eleinte kicsit reményvesztettem, amikor vártam egy évig, de senki sem térdelt elém. (A biztiőr kijött de nem az esetem)
Aztán kicsit elkedvetlenedtem amikor nem láttalak a helyeden.
Aztán kicsit beduzzogtam amikor végigszaladtam rajta, hány embert elhívhattam volna.
Aztán szomorú lettem amikor eszembe jutott Alexander Supertramp.
Majdnem sírtam a közönség visszhangzó nyerítésén.
És akkor hirtelen megláttalak. Annyira szép voltál és annyira kedves. Elfoglaltad a helyed, mellettem. És pár pillanat múlva már együtt nevettünk valami kínos poénon.
Egy-két perc és már csak téged láttalak. Ahogy ráfeszülsz a színdarabra és egy-egy ütősebb viccnél úgy megszorítod a kezem, hogy felszisszenek. Óhatatlanul eszembe jutott, milyen furcsa, hogy érzelmi sokk alatt, mennyi erővel rendelkezel.
Nem is érdekelt, nem is foglalkoztál semmivel. Csak nevettél együtt a közönséggel.
Véget ért a darab. Mire felocsúdtam, te már leszaladtál a lépcsőn, és csak az illatfelhő maradt.
Lassan feltápászkodtam és kivonultam a tömeggel.
Kint beszívtam a dunai szelet, és miközben a parkoló felé baktattam, elgondolkoztam, hogy ilyen jó színjátékot még az életemben nem láttam.
Szép estét Kedves!
Mindenesetre én 6-tól ott leszek, aki eljön annak lesz egy jó estéje. Nem, nem miattam. Jók a színészek.