Gondolat egy blogposzthoz (Egy pillantás is elég)

Ezt olvastam itt egy remek blogposztban:

"Várom a buszt, egy padon ülve. Odajön hozzám egy fiatalember, s kérdezi: honnam megy a csömöri járat? Közben az egyik lábát felteszi a padra. Ez meglep, én ehhez nem vagyok szokva. Ránézek a lábára, majd a szemébe. Gyorsan lekapja a lábát. Mondom neki, hogy honnan megy . Hálálkodik, köszöni. Aztán tovamegy."

Sajnos nem vagyok VIP-felhasználó, így nem tudok reagálni rá, csak így külön.

Engem megborzongatott a leírt szituáció. Fölizgatott, beindított. Hirtelen azt érzem egy ilyen helyzetben, hogy valaki előhívja a szubmisszív énemet. És szeretném azt a lábat megcsókolni, azt a fiatalembert szolgálni.

És eszembe jutott egy Karinthy-idézet, mely valahogy így hangzik: "ha bejön egy szobába egy nő, olyan mértékben válok férfivé, amennyire a szobába lépő nő nő."

A szubmisszivitással is hasonlóképpen van ez. Olyan mértékben válok szubmisszívvé, amilyen mértékben domináns a másik.