Tiltások

Blogs » Blog - csicska_boy » Tiltások
2020. 08. 09. 20:03 | Appeared: 1243x
Tudom, hogy sokan és sokat írtak már erről (hiszen még én is, aki azért rendszeres olvasója nem vagyok az itteni blogoknak, többször olvastam a témában).

Megnéztem most kíváncsiságból, hogy tiltott-e valaki, és láttam, hogy nyolcan is. Csupa olyasvalaki, akivel egyáltalán nem leveleztem, semmilyen interakció nem volt köztünk. Meglepődtem: ennek vajon mi értelme?

Az a tippem, hogy a "meleg" kategóriamegadás miatt tiltott néhány hetero férfi. (Másra nem tudok gondolni.) Egyrészt ugye korábban nem látszott a profilból, hogy ki meleg, ki hetero, így sokakra rákattintottam, akiről nem tudhattam, hányadán állhat, amit vélhetően "zaklatásnak" vehettek. (Ez azért elég vicces.) Másrészt manapság is előfordul, hogy puszta kíváncsiságból rá-rákattintok egy-egy heteróra. [Nőkre is kattintok olykor, nyilván nem ismerkedési szándékkal, de miért ne tehetném, kit zavar ez?]

Van egy másik tippem is: talán a novelláim, blogbejegyzéseim háborítottak föl, botránkoztattak meg párakat, melyekben nyíltan megjelenik a homoszexualitás. Ezt ugyanolyan kevéssé értem; nekem eszem ágában sem lenne kitiltani valakit csupán azért, mert más a szexuális érdeklődése. Attól még a gondolatai vagy szövegei lehetnek számomra is érdekesek. Miért zárnék be azonnal? És pláne egy ilyen oldalon, amelyik azért nem éppen a konvencionális szexualitásról szól?

Annyit tehettem, hogy "visszatiltottam" az illetőket, véletlenül se zavarjuk egymás köreit.

Tudtam, hogy van ez a jelenség, de azért még mindig egy picit csodálkozom.

Comments (75)


#375924 | 2020. 08. 13. 22:43
Kb fél évig szünetelt...
Nem láthattad, h ki tiltott le.
Regi_jo_idok Deleted user
#375863 | 2020. 08. 13. 18:16
teljesen.
#375859 | 2020. 08. 13. 18:04
Igen, volt egy időszak, amikor nem lehetett látni, hogy ki tiltott. Csak azt akit a felhasználó tiltott.
#375764 | 2020. 08. 13. 07:10
Biztos vagy Te ebben? Én amióta az eszemet tudom, megvolt mindkét lista, az Akiket tiltottam, és az Akik tiltottak. Esetleg utóbbi szünetelt valamikor?
Tilidin8 Deleted user
#375688 | 2020. 08. 12. 18:32
Most,hogy mondod,lehet ,hogy a vicceim miatt tiltottak😂
Regi_jo_idok Deleted user
#375682 | 2020. 08. 12. 12:59
nem követed az eseményeket 😂

eddig nem lehetett megnézni, h ki tiltott. most már lehet, mert nagyon sokan épp ezt kérték. tényleg nem irigylem az üzemeltetőket :)
#375681 | 2020. 08. 12. 12:44
Szummaszummárum szerintem ez az egész téma vihar a biliben, elvégre ha azt mondjuk, hogy sz*rjuk le, ha nekünk nem tetsző egyének nézegetik az adatlapunkat, akkor azt se nehezebb lesz*rni, ha egyesek számunkra érthetetlen okból letiltanak. Elvégre az én életem nem lesz attól rosszabb, hogy valaki tiltott, akkor meg mit idegeljem magam rajta? Lehet, az lenne a megoldás, hogy ne is lehessen megnézni, ki tiltott (ahogy már a "nem szimpatikus" is megszűnt).
#375668 | 2020. 08. 12. 11:05
Aki már egy adatlap megnézésre kiakad, annak tényleg komoly pszichológiai problémái vannak.
De erről te biztos többet tudnál mesélni, hiszen ha jól tudom van orvosi végzettséged.
#375612 | 2020. 08. 12. 05:00
Nahááát😯
És lemaradnak arról a sok-sok jó viccről, amiket ide hozol.😬😏
Deleted user
#375603 | 2020. 08. 11. 20:29
szerintem mindenkinek igaza van. hacsak egy tapintatlan homo pasi nem zaklat heterókat, akkor semmi értelme tiltani.

zaklatás alatt a levelet és jelölést értem. a lap megnézése nem tartozik ide. akit már az is zavar, az hisztérikus. szedjen valami enyhe nyugtatót miatta. vagy csináljon pár fekvőtámaszt. az is jót tesz.

a homoszexualitás nem terjed megnézéssel.
#375601 | 2020. 08. 11. 16:09
engem 10 -en tiltottak.

ezek közül 8 -al sosem beszéltem.

Egy kis domina is tiltott, aki csak otthonülő háziasszony..a Pixie lagnagyobb kamusa :D csak beijedt, mert tudja hogy "rajta" vagyok :)

És van egy másik domina is..irtó beképzelt lehet..a való életben biztos nagyon elviselhetetlen :)

És van egy kinnt élő csajszi..az meg kamus, az egyértelmű, pasi van a regisztráció mögött...én viszont tiltottam ilyenből kettőt is.
#375600 | 2020. 08. 11. 16:06
Szerintem Aki tiltogat, legtöbbször azért tilt, mert bele tett téged egy "Nem érdekel " kategóriába,
megnézte az adatlapodat mondjuk..és elkönyvelte hogy egymást semmilyen körülmények között se keresitek.

Attól még nem haragszik rád, csak egyszerűen nem érdekel.

De nem is közösségi ember, mert tiltogat.
#375596 | 2020. 08. 11. 13:41
Nahh... pont valami ilyenről írtam 😉

Szóval. Van egy idióta. Az legyen tiltva. De azért, mert egy internetes oldalon "nem tudtam vele mit kezdeni"-tehát nem is élőben - mindenkit tiltani, aki meleg, vagy sub, vagy dom, vagy hettyempittyes...
Szóval ez az amikor ott valami más is van. Nem tudom mi. Nem látensség-ennyi szinte biztos!

De valami van... 😀

Mert akkor, ha rá néz a lapomra egy hölgy, akkor tiltanom kellene, mert meleg vagyok, s nehogy már akarjon még a végén tőlem valamit!!! Hát fújj! (amúgy nem, nagyon is bírom a nőket, sőt a számomra szépeket magam is megnézem).

Részemről ennyi. Vannak még bajok. Voltak is. Lesznek is.
#375587 | 2020. 08. 11. 08:48
Mondom, ha elkezd "zaklatni" valaki, akkor érthető a tiltás, de itt túlnyomó többségben olyan esetekről van szó (nálam pl. 100%-ban), hogy semmiféle interakció nem előzte meg a tiltást. (Az adatlapmegnézést ne nevezzük annak.)
#375577 | 2020. 08. 10. 22:50
Tényleg! Kell egy olyan gomb, hogy ez a felhasználók monnyonle, és csak az adott felhasználó tudja működtetni. Így ha túl sok vagyunk magunknak, egyszerűen kikapcsoljuk magunkat. 😀
#375576 | 2020. 08. 10. 22:46
próbáltam magamat tiltani, az lehetne jó megoldás
de egyszerűen nem lehet, lehetőséget se kapok rá
indítványozom, hogy javítsák ezt a hibát
#375575 | 2020. 08. 10. 22:45
hát válj szubbá
egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyit ne érnék neked :)
#375574 | 2020. 08. 10. 22:44
csak simán nem válaszolni? hmm?
Deleted user
#375569 | 2020. 08. 10. 22:01
A tiltás? Lehet amolyan mentális önvédelem? Ok hogy a BDSM az elfogadásról szól, de sajnos ezen felbuzdulva a homoszexuális férfiak egy kis része átlépett egy határt. Konkrétan kezdik magukat mitegy ráerőltetni akár hetero férfiakra!? Konkrétan volt egy esetem, hogy egy ilyen szubmisszív homo... férfi írt egy üzenetet. Szeretett volna " alám rendelődni." Igyekeztem higgadt megfontolt választ adni, jelezvén szigorúan hetero vagyok. Sértegetni kezdett, s letiltottam. Őszintén leírom ezért számomra így már az is zavaró, ha csak megnézi az adatlapomat. A minap valaki még ismerősnek is jelölt. Megtettem az ellenlépéseket. Volt aki engem tiltott le. Semmi baj! Megértem a motivációt, s feltételezem hasonlatos az enyémhez.
Delila Deleted user
#375557 | 2020. 08. 10. 18:22
😂 😂 😂
#375556 | 2020. 08. 10. 18:14
Hát akkor nem tudom 🤷😀
Delila Deleted user
#375555 | 2020. 08. 10. 18:12
Nemjóó 😔
Nem vagyok sub 😀😀😀
#375551 | 2020. 08. 10. 17:29
Saccka, Lil, ticcsáttok le egymást és problem solved. 😀
Deleted user
#375550 | 2020. 08. 10. 17:14
13...
Valakit, aki a 14. lehetne, megkértem, hogy tegyen tiltásba.
Aszonta, hogy otthon parancsolgassak 😀😀
#375548 | 2020. 08. 10. 17:04
most nézem, hogy szubmisszív nőm nincs a gyűjteményben

valaki! lécci!
Aranyliliom Deleted user
#375546 | 2020. 08. 10. 16:56
én naponta megszámolom őket. érezzék már a törődést :DDD
#375544 | 2020. 08. 10. 16:47
én szeretem a tiltóimat
néha megnézegetem
sajnálom, ha valaki eltűnik
(hiába tudom, hoyg aki tiltós az gyakran eltűnős is)
olyan mint egy kis akol, állatsereglet
cukik :)
#375539 | 2020. 08. 10. 16:27
Sokan nem tudják használni az oldalt.:(
Nem értik a különbséget a tiltási és nem érdekel funkciók között.

Nekem is olyan tiltóim vannak akikkel semmiféle kapcsolatom nem volt és nincs.
#375503 | 2020. 08. 10. 12:22
Most újra megnéztem. 20. Pont egy szép kerek szám. Csak férfiak. Nő egy sem. Szóval köszi csajok! 😁

A látens meleg dolog olyan, hogy benne lehet, de szerintem nem erről van szó. Persze egy magával minden - s nem csak szexuális - szempontból tisztában lévő ember valóban nem foglalkozik ilyen módon a másikkal.
Megy, aztán csinálja amit az ösztönei diktálnak.
Én személy szerint senkit sem tiltok.
Aki meg engem tilt, dolgozza fel, hogy...

Amúgy attól függetlenül, olvastam már itt olyant, hogy "aki melegként olvassa az adatlapomat, azt rögtön tiltom". Az időmet nem pazarolnám erre, de azt azért valóban megkérdezném, hogy miért.
Mert ha van rá oka-tegye! De mert elolvastam....
Szerintetem ott más gondok lesznek, mint hogy látens. Inkább csak simán az emeleten van valami elcsúszva.
#375498 | 2020. 08. 10. 12:14
Hihi 😃
#375492 | 2020. 08. 10. 12:00
igen
én akkor mindjárt fel is veszem a nemérdekeldecsinálhatjuk kategóriámba
#375486 | 2020. 08. 10. 11:36
Végülis ez egy olcsó, kockázatmentes módja a kielégülésnek. Minimális idő és energia ráfordítással, a csalódás lehetőségének kizárásával jut élvezethez, nincs ezzel semmi baj.😀
#375485 | 2020. 08. 10. 11:33
kedvenc kombóm: tetszikel, levelet írt és tilt egy levegőre
bár, ő már nincs a tiltóim között, gyanítom, nem megkegyelmezett szegény fejemnek, hanem önmagát is letiltotta, végleg
Deleted user
#375483 | 2020. 08. 10. 11:30
Sziasztok!

Kivancsi lettem, és Én is meglestem kik tiltottak: 2 férfi XD (akiknek nem is néztem soha meg az adatlapját). Érdekesek ezek a tiltások valóban 😀 Lehet igazatok van és tényleg ez is egy Fétis :)🤔
#375482 | 2020. 08. 10. 11:29
Én is szinte csak azokat nézem meg, akik engem megnéztek előtte. De volt már olyan, hogy valaki letiltott, aztán feloldott, írt nekem és a beszélgetés közepén újra letiltott, én pedig minden levelem 3x olvastam el, hogy rájöjjek, hogy mivel sértettem meg érzékeny lelkét. Nem sikerült megtudnom...🤷😀
#375477 | 2020. 08. 10. 11:23
soha rosszabb fétist :)
#375476 | 2020. 08. 10. 11:22
nekem a szub férfiaktól (nincs sok) való tiltásom a teljesen érthetetlen
soha, még csak meg se néztem őket
#375475 | 2020. 08. 10. 10:43
😀😀😀
#375474 | 2020. 08. 10. 10:40
Hehe. Ez esetben maximálisan tiszteletben tartom, és kellemes kielégülést kívánok neki. :)
#375473 | 2020. 08. 10. 10:38
Szerintem a tiltás is lehet egyfajta fétis. Nekem ez a harmadik profilom itt és van olyan, akinél mind a 3 profilommal tiltásban voltam, anélkül, hogy valaha is beszéltünk volna. Először arra gondoltam, hogy csak azért, mert ő is domináns és semmilyen módon nem akar egy domináns nővel kapcsolatba kerülni, de aztán hallottam bizonytalan és szubmisszív nőktől, hogy őket is letiltotta, szintén bármiféle előzetes interakció nélkül. Erre nincs jobb magyarázat, mint az, hogy neki ez a fétise. Hát egészségére 😀
#375472 | 2020. 08. 10. 10:29
igen
#375471 | 2020. 08. 10. 10:29
Ja igen. Bár a kettő szerintem összefügg. Mindkettő arról szól, hogy tudok-e alkalmazkodni a másikhoz.
#375469 | 2020. 08. 10. 10:25
én nem egészen ilyenre gondoltam...

hanem, aki egy minimális konfliktust/konfliktuscsírát is csak aránytalanul nagy agresszióval tud lezárni (ezesetben ez ilyen), az esélyes, a "normális" kapcsolatait se tudja elégséges módon sem kezelni
#375465 | 2020. 08. 10. 10:19
Igen, itt valami olyasféle gondolkodás lehet a háttérben, ahogyan a piacon/boltban az ember a megfelelő krumplit akarja kiválogatni. Az egyik túl kicsi, a másik túl nagy, a harmadik sérült, a negyedik hibás, az ötödik túlságosan göcsörtös, aztán van tökéletes is, de az túl drága stb.

Pedig ez egy alapvetően elhibázott szemlélet, hiszen a többi ember nem krumpli. Az emberek közötti kapcsolatot nem olyan, mint egy vásár. [Persze a fantáziámban van ilyen, milyen lenne résztvenni egy ilyen "rabszolgavásáron", de ez csak fantázia. A valóságban minden viszony interakció, kommunikáció, a különféle vágyakból kibontakozó közös horizont.]
#375457 | 2020. 08. 10. 10:03
Oh, szinte semmi vagyok tiltásszámilag. Meglepett.
Tiltóim között elég sok a domina. Érdekes.

De mikor notórius tiltótól olvasok olyan blogot, hogy jaj, milyenek az emberek meg hogy nem talál partnert/párt, akkor azért valahogy úgy érzem, a kettő nemkicsit összefügg...
#375455 | 2020. 08. 10. 09:54
Én úgy gondolom, hogy valamiféle belső bizonytalanságot jelent, ha valaki fél a melegek látványától vagy létezésük gondolatától. Aki biztos az irányultságában, azt nem érdekli, nem fél attól, hogy "megfertőződhet", tehát nem is zavarja, hiszen tudja, hogy nem az ő dolga. Tehát szerintem is van alapja ennek a "látens meleg" teóriának.

Az persze megint más dolog, ha valakit egy meleg "el akar csábítani", ilyenkor érthető a tiltás, de ez is csak akkor, ha előtte tisztázták, ki mit akar. Ha jól emlékszem, én is írtam már rá heteróra, nem azért, hogy "szexeljünk", hanem mert az adatlap alapján azt tippeltem, hogy lehetnének akár közös programjaink is. Ez nem csábítási kísérlet; nyilván vannak a civil életben hetero férfi barátaim, akikkel jól elvagyok, tiszteletben tartjuk, hogy erotikában más az érdeklődésünk.
Regi_jo_idok Deleted user
#375450 | 2020. 08. 10. 09:10
https://www.zaol.hu/hirek/a-vagyainkert-nem-felelhetunk-1483091/
#375449 | 2020. 08. 10. 08:45
Engem is rendszeresen nézegetnek homo férfiak, mondjuk hogy minek, azt nem tudom, de lesz*rom, ő dolguk, amíg engem nem próbálnak "csábítgatni" (ami megesik, de ritka). Lehet szimpla kíváncsiság is, elvégre én is benézek néha egy-egy domhoz, dominához, pedig elvileg semmi dolgom velük. Eddig még senki nem halt bele abba, hogy olvassák az adatlapját.

Na de ezt a "látens homo" magyarázatot igencsak erőltetettnek érzem. Ezek szerint aki utálja az édességet, még a látványát se bírja, az látens cukrászmester? :D Szerintem egyébként ahogy bárkinek joga van (ezen az oldalon aztán főleg) bármilyen irányultságot képviselni, úgy ahhoz is joga van bárkinek, hogy egyes irányultságok ne legyenek szimpatikusak neki - csak épp ezt fennhangon hirdetni, azon túl, hogy fölösleges időpocséklás, jó nagy tahóság is. Kultúrember egyszerűen ignorálja azt, ami nem tetszik neki.

Nekem egyébként nem is férfiaknál hasznos, hogy ki van rakva a hetero-homo-bi tulajdonság, hanem nőknél, mert minek strapáljam magam olyan adatlapok olvasgatásával, amiknek csak a végén derül ki, hogy férfiakkal szóba se áll? (Apropó, egyik-másik leszbi olyan ordenáré módon beszél a férfiakról/-hoz, hogy az iménti magyarázat szerint ő már "látens férfi" lenne... :D )

A tiltásokról: engem eddig 5-en tiltottak, mind hetero férfi, és egyik se járt soha az adatlapomon, nemhogy beszéltünk volna. Szerintem az ok jóval prózaibb annál, amit egyesek belelátnak: simán szűrésről van szó. Mondván, ha dolgom úgyse lesz vele sose, akkor minek foglalja a helyet a különféle listákban vagy keresésekben. Esetleg nem tetszik a profilképe (én pl. rettentő közönségesnek érzem a f*szos profilképeket, csak nincs szükségem tiltásra, hogy ignoráljam őket). Ja, meg még egy oka lehet a tiltásnak: valakinek nem tetszik a véleményem, ezért nem akarja látni a hozzászólásaimat. Ez is az ő baja, nem érdemes foglalkozni vele.
Delila Deleted user
#375439 | 2020. 08. 09. 23:08
nincs értelme megmondani nekik. mert akkora bennük a rejtett félelem az esetleges saját másságuktól, hogy kizárólag ellenállásba és tagadásba mennek át.
#375437 | 2020. 08. 09. 22:55
De ha ezt megmondod nekik, iszonyúan fel lesznek háborodva, és hallgathatod, hogy ők aztán nem, fúj, meg mit gondolsz, és így tovább. Egy pár ilyet már végighallgattam és magamban mosolyogtam közben, mert egy szexualitásában biztos ember letojja azt, hogy mások mit csinálnak egymással az ágyban és semmi szüksége nincs arra, hogy azt bizonygassa, hogy ő full hetero, mert ő tudja, hogy az, és nem érdekli, hogy más mit gondol róla.
Delila Deleted user
#375435 | 2020. 08. 09. 22:27
a latens homoszexek szoktak ennyire rettegni a melegektől. azt hiszik tán, hogy nézegetéssel terjed ....
#375434 | 2020. 08. 09. 22:23
Erről eszembe jut az a pasas, akivel még az itteni pályafutásom elején beszélgettem és arról panaszkodott, hogy mennyi b. van itt női reggel, én meg megkérdeztem, hogy azon kívül, ami érthető is, hogy kamuregje van valakinek, mi baja van a melegekkel, mire ő, hogy "Jézusom, te is pasi vagy!" letiltott. 😀
#375433 | 2020. 08. 09. 22:18
Eddig Te vezetsz, Wiv 😀
Deleted user
#375431 | 2020. 08. 09. 22:13
58 Egyikkel sem beszéltem egy szót sem.😂
Deleted user
#375432 | 2020. 08. 09. 22:13
58 Egyikkel sem beszéltem egy szót sem.😂
Deleted user
#375428 | 2020. 08. 09. 22:10
Csicska_boy: a tiltással meg ne foglalkozz. ha valaki azért tilt le, mert meleg vagy, az nagyon szomorú dolog.


sok pasi írta itt már, vérheterók, hogy őket a melegek ne nézegessék, mert fúúúújjjj. szivesen megszámolnám, hogy aki még attól is irtózik, hogy egy meleg férfi megnézi a lapját, azok közül hány a latens homoszexuális ...
#375427 | 2020. 08. 09. 22:01
26, nem jó, de nem is tragikus 😀
Deleted user
#375426 | 2020. 08. 09. 21:56
Oké, mit nyer a győztes? 🍾
Deleted user
#375425 | 2020. 08. 09. 21:55
Engem 7ember tiltott,kis gonoszak😈
Egyikkel se beszéltem egyszer se😅
Deleted user
#375424 | 2020. 08. 09. 21:55
nálam 29. húzzatok bele 😂😂😂😂
#375423 | 2020. 08. 09. 21:41
A tiltás alapvető funkciója -elvileg,- az lenne, hogy ne tudjon valaki zaklatni. A valóságban, szerintem ez csak az esetek kis százalékában az igazi ok. Azt pedig, hogy ezen felül ki, pontosan miért tilt le és kit, azt csak az illető és az Égiek tudják csak biztosan :).
#375421 | 2020. 08. 09. 21:15
Érdekelni engem se túlzottan, csak kellően meglepődtem rajta ahhoz, hogy írjak róla.

Hál' istennek (bár lehet, hogy ebben is van valami beteges) én lelkileg nagyon le tudom választani az egész BDSM-et a civil énemről.
#375420 | 2020. 08. 09. 21:08
Engem is hetero férfiak (állítólag azok) tiltanak le általában, legtöbbjükkel én sem beszéltem addig soha. Az elején én sem értettem, én is írtam egy blogot erről, most már nem érdekel. Az emberek furák és kész.
Deleted user
#375419 | 2020. 08. 09. 20:52
Te hívtál versenyre. :D
Deleted user
#375417 | 2020. 08. 09. 20:51
Oké, te vezetsz. 🤭
Deleted user
#375413 | 2020. 08. 09. 20:49
Mindenben IS. :D
Deleted user
#375412 | 2020. 08. 09. 20:47
Marianne az élre tört. :D
Deleted user
#375410 | 2020. 08. 09. 20:47
Ohh, nekem csak három. :(
Deleted user
#375405 | 2020. 08. 09. 20:46
24-el akkor jobb vagyok. :)
Deleted user
#375404 | 2020. 08. 09. 20:44
Egy véleményen vagyunk, de úgy sem tudsz vele mit kezdeni. :)
Hát én(mi) vagyunk akkor a sereghajtók, minket heten tiltottak le. :D
#375400 | 2020. 08. 09. 20:39
Hmm, bennem rögtön az volt az első gondolat, már csak azért is, mert csupa férfi tiltott le. :)) És egy (hetero) férfi vajon mi másért tiltana le? Nem hiszem, hogy a férfiak között keresgél partnerek után, és zavarja a jelenlétem...

Akárhogy is, ismeretlent tiltani szerintem elég nagy bunkóság.
Deleted user
#375398 | 2020. 08. 09. 20:37
Szerintem csináljunk versenyt. Eddig én vezetek. 🤟
Deleted user
#375396 | 2020. 08. 09. 20:35
Te aztán kivered a biztosítékot! 😂
De abban biztos vagyok, hogy nem te vezetsz. 😘
Deleted user
#375395 | 2020. 08. 09. 20:33
Szia!
Szerintem ne gondold, hogy ezért lehetett, minket is többen tiltottak. Egyetleneggyel volt személyes interakcióm, a többivel semmi. Pedig nem vagyunk melegek. :)
Most pl. egy domina simán csak azért tiltott le, mert megnéztem az adatlapját. :)
De attól még én is pont megnézem akárkiét is, sokszor csak random jelleggel.
Szóval nem biztos, hogy a tiltások a szexuális beállítottságoddal vannak összefüggésben.
Itt sokszor a válasz: "csak azért"! 😂
Deleted user
#375394 | 2020. 08. 09. 20:33
Nem tudtam, hogy van ilyen funkció, ami mutatja, hogy ha valaki letiltott, de gyorsan utánanéztem. Meglepő a szám: 19 fő. 😱😁