Pisiivó tapasztalatok

Már jó ideje nagyon izgat a gondolat, hogy egy fiú lehugyozzon, sőt a számba hugyozzon; írtam is erről korábban bejegyzést itt.

Eleinte pedig el se tudtam volna képzelni, hogy lenyeljem a pisit. Amennyire izgatott, annyira tűnt egyszersmind undorítónak is az ötlet. Úgy gondolkodtam, hogy _rám_ jöhet; de _belém_ nem.

Ámde ahogy néztem a videókat, mégiscsak az tudatosult bennem, hogy az igazi odaadás, az igazi alávetettség szimbóluma mégiscsak a lenyelés, akár tetszik ez nekem, akár nem. Ha magamba fogadom egy fiú vizeletét, azzal egyértelműen kinyilvánítom: az övé vagyok, alá vagyok rendelve neki, azt csinál velem, amit akar. Nagyon lényeges szimbólum ez, és vastagon hozzátartozik, hogy a fiú közben kényelmes pozícióban terpeszben _álljon_, én meg _térdeljek_.

Volt azonban pár nehézség. Ha ugye a fiúkból a hímvesszőn keresztül tiszta víz távozna, akkor nem lenne semmi gond; dehát tudjuk, hogy nem az távozik, és ez fölvetett pár praktikus problémát. Elsősorban kettőt.

Az egyik probléma az egészségügyi. Nem egészségtelen meginni a vizeletet? Hiszen a vese a haszontalan, illetve a szervezet számára káros anyagokat választja ki. Nyilván nem teszünk jót magunkkal, ha egy ilyen löttyöt magunkhoz veszünk a szánkon át. Nos, ezt a problémát eloszlatta az a bizarr hír, hogy sokan éppen egészségügyi okokból fogyasztják el saját vizeletüket. Hogy ez valóban jót tesz-e, ahhoz meglehetős szkepszissel viszonyulok, mindenesetre olyan hírről nem olvastam, hogy bárki a kúrába belehalt volna. Ha nem is különösebben egészséges, a jelek szerint a szervezetet nem teszi tönkre, ha olykor-olykor valaki pisit kóstol.

A másik probléma az íz. Igazából fogalmam sem volt, hogy milyen a pisi íze, amíg meg nem kóstoltam. Erre 38 éves koromban, pár hónappal ezelőtt került sor. Rácsepegtettem pár cseppet a kezemre, és lenyaltam. Meglepődtem. Semmi különösebben szörnyű ízt nem éreztem; egyszerűen sós volt, mint egy húsleves. (Elvégre a húsleves is tele van húgysavval.) Ez a tapasztalat némileg megnyugtatott, de elbízni azért nem akartam magam; sejtettem, hogy pár csepp más, mint pár deci... El kellett hát szánnom magam, hogy valódi próbát tegyek. Amikor senki más nem volt otthon. fogtam egy fél literes vizes palackot, és belehugyoztam. Meghúztam, kortyoltam, vártam. Kortyoltam még egyet... és... hú... A sós ízzel nem volt gond, de aztán jött valami keserű, különös, erős, egészen borzasztó mellékíz. Elfintorítottam a szám, és nem ittam tovább. Két kortyig jutottam. És persze egy időre ejtettem is a témát. Ezért az ízért nem éri meg az alávetettség...

Ámde múlt az idő, föliratkoztam Pixie-re, elkezdtem szolgálni. És ismét fölhorgadt bennem a kíváncsiság. Időről időre ismét belekortyoltam a vizeletembe. Kimélyítettem a tenyerem, és belevizeltem, amennyit tudtam, aztán kiittam. Nem mindig volt szörnyű; bár egyszer újra megéreztem ugyanazt a hátborzongató ízt, amit egykor.

Aztán találkoztam végre valakivel, aki lepisilt, ment a számba is valamennyi, egészen-egészen izgató volt. De -- okoskodtam -- pár csepp lenyelése nem ugyanaz, mint pár decié.

Újra vágytam rá, hogy próbát tegyek. Most a héten vettem ismét egy vizespalackot. Belehugyoztam (mindig meglep, hogy mennyire meleg a pisi, valahogy ez korábban sohasem tudatosult bennem), és belekortyoltam. Vártam a hatást. Kortyoltam még egyet. Aztán még egyet, és még egyet. Nem volt borzasztó. Az íz már ismerősebb volt, már nem borzasztott úgy el. Vagy talán most több vizet ittam előtte, és hígabb volt? Akárhogy is. Kb. 1-1,5 decit lenyeltem, és úgy éreztem, akár bírtam is volna tovább. Semmi hányinger, semmi szájfintorítás. Sőt még valami furcsa és perverz módon szinte élvezni is tudtam ezt a fura ízt.

Ma elhatároztam, hogy komoly próbát teszek. nemcsak pár kortyot nyelek le, de legalább 2-3 decit, szóval egy komolyabb adagot. Egész délután iszonyúan izgatott voltam. Ahogy hazaértem, már nagyon kellett pisilnem. Újra a szokott módszerrel jártam el: vizespalack, farkam a szájára irányítva. Jó 4 deci kijött belőlem, majdnem tele lett a félliteres palack. Nagyon kíváncsi voltam, meddig merek elmenni. Az előző "tréninget" mindenképpen ölül akartam múlni, ebben egészen határozott voltam. És valóban "simán" sikerült. Kb. 9 korty után szünetet tartottam, töprengtem, meg merjem-e inni az egészet. Végülis, ha jól emlékszem, 19 korty (kb. 3 deci) után hagytam abba. Aggódtam, hogy a gyomrom nem fogja bírni, és inkább abbahagytam a kísérletet.

Büszke voltam magamra, mert fontos bátorságpróbán jutottam túl. Most már könnyedén el tudom képzelni, hogy egyenesen a számba hugyozzanak, én meg nyeljem szinte az egészet. (Azért szinte, mert egy normál adag egy hugyozáskor azért jellemzően több mint 2-3 deci.)

Persze biztosan igaz, hogy az íz erősen változó lehet, és most talán azért tűnt szinte-szinte semlegesnek, mert aránylag sok vizet ittam előtte, és hígabb volt. De akkor is, fontos bátorságpróbán vagyok túl, félelmeim a pisiivástól most jóval kisebbek, mint akár csak pár hete is.