Esettanulmányok 8.

VIII. fejezet
Eddig a napig nem értettem, miért nem találom a helyem a világban. Bementem a hálószobájukba, levettem a köntöst, majd engedtem magamnak egy kád meleg vizet. Habfürdő nélkül, fürdősóval gazdagítva csupán beleengedtem az előző napok nedveitől bűzlő, sajgó testemet. Lehunyt szemem mögött fürgén cikáztak gondolataim. Egész eddigi életemben tévúton jártam. Már nem akarom a régit… ezt a lebegést, ezt a gondtalanságot akarom. Mazochista… az vagyok. Elmerültem kicsit a víz alá, a víz hangja megnyugtató, majd ismét fel. Mikor már kihűlt, csak akkor szálltam ki és a hálószobában addigra már előkészített könnyű nyárias ruhát vettem fel. Lementem a földszintre. Helena a hátsó teraszon iszogatott egy jeges limonádét, kiléptem a fényre és tekintetéből láttam nem bánja, ha mellé ülök.
- Hogy érzed magad? – kérdezte, kedvesen.
- Azt hiszem, tisztán… mint testileg, mint gondolatilag. Mondanám, hogy soha jobban, de egyelőre még el kell rendeznem magamban az elmúlt napokat, át kell gondolnom milyen hatással lesz ez az idő a normál életemre. Természetesen tudom, hogy ezen még bőven van időm agyalni, három hétre jöttem, szeretnék addig maradni is. Amennyiben nektek sincs ellenetekre… - kérdő tekintetemre megnyugtató mosoly volt a válasz.
- Természetesen, ha már ennyi energiát fektettünk beléd, mi is örömmel vennénk, ha maradnál. A végén persze, amennyiben úgy érzed majd, akár visszajáró vendégünk is lehetsz, jelenleg úgy gondolom, hosszútávon megfelelő eszköze lehetsz kedvenc szabadidős tevékenységeinknek.
Gábor egy korsó sör kíséretében csatlakozott hozzánk.
- Sikerült kimozgatnod a végtagjaidat? – kérdezte kissé gúnyosan. Hátradőltem magabiztosan, és így feleltem.
- Keményfából faragtak. Ugyan most nagyon sűrűn rengettétek meg az ebbe vetett hitem, de még mindig úgy gondolom, hogy alapvetően erős nő vagyok… és hát, valamilyen különös okból élveztem az egészet. Még amikor könyörögtem, abban is volt valami elemi, valami ösztönösen jó.
- Örömmel hallom, hogy eltaláltuk az ízlésed, nem sok előzetes információt adtál meg magadról, így kissé vakon vágtunk bele a felfedezésedbe, de mostanra egész jól eltaláltuk az irányt.
- Én is így gondolom. – mosolyogtam.
A nap hátralévő részét szabadon töltöttem. Sétálgattam a kertben, napoztam, úsztam egyet a medencében. Ebédet a korábban megismert hölgyike tálalta, huncut mosolyával incselgett ugyan, de tanultam a korábbiakból, most nem kezdtem ki vele. Különben is, sajgott minden porcikám, örültem a pihenőnapnak. Eszembe jutottak az elmúlt hetek. A frusztráció, melynek már nyomát se látom, pedig egy hete még igen meghatározó érzés volt a mindennapjaimban. A gőg, mellyel a munkahelyemen közlekedtem. Az az élcelődő, gonosz, keserű nőszemély, akivé az elmúlt hónapokban váltam. Értelmet nyert és egyszerre el is veszítette azt minden érzésem, cselekedetem. Desszertként szamócát hozott, tejszínhabbal. A fellegekben éreztem magam. Eszembe jutott Levente. A megismerkedésünk után néhány héttel egy ugyanilyen kellemes, hétvégi napon a szülei borospincéje mellett pihentünk, piknikeztünk, amikor utoljára tejszínhabbal ettem a szamócát. Utána pedig hatalmasat hancúroztunk a pléden, ügyet sem vetve arra, látja e bárki is, amit művelünk. Elmélyedve ebben a szép emlékben ismét mocorogni kezdett valami derékmagasságban, csípőm ringatni kezdtem a széken. Az egyik szem szamócának leharaptam a végét, majd szopogatni, szívogatni kezdtem, játszottam vele a számban. Másnak is szemet szúrt tevékenykedésem. Gábor huppant le mellém, elvett egy szemet a tálamból, lenyalta róla a habot, majd felém nyújtotta a szamócát. Számat kitátva, fogaimmal óvatosan elvettem kezéből és megettem.
- Nem tudom, dereng e, de holnap szombat van. A holnapi nap, pontosabban este különleges lesz. Havonta egy alkalommal nagy rendezvénynek ad otthont a házunk. Az ország, tudtommal egyetlen rendszeres összejövetelére kerül sor ebben a körben. Mindenki, aki a bdsm-et komolyan gondolja itt lesz, amolyan úri-muri ez, fennkölt stílusban, nagy összegek mozognak, nagy üzletek köttetnek, és természetesen sok szolga cserél időlegesen vagy hosszabb távra gazdát. Kicsit az üzleti élet játéktere, kicsit a kink világának piaca, kicsit pedig fertő. Lényeg a lényeg, a te szereped az egészben… mindig kell egy központ, ami köré csoportosítható egy esemény. Most ez te lennél. Az esemény kezdetén felszolgálsz a cselédekkel, természetesen meztelenül. Minden Úr és Úrnő álarcot visel, a cselédek is, csupán az egyszerű szolgákon nincs sosem szemfedő. Rajtad kezdetben lesz, de csak az. Később a terem közepén felállított színpadon kell lenned, kezeid a fejed fölé lesznek kötve, térdelni fogsz. Onnan bárki elhozhat majd visszavihet, de akár helyben magáévá tehet, vagy megkorbácsolhat kedvére. Beleegyezel e?
- Igen, beleegyezem…. később le fog kerülni a maszkom?
- Igen. Este 10 órakor felavatunk, ez a rész meglepetés. Utána a maszk lekerül és elvegyülsz a többi szolga közt. Alapvetően mindenki a saját Ura és Úrnője lábánál térdel, de ezeken az alkalmakon a tulajdonosok fejbiccentése elegendő ahhoz, hogy magával vigyen bárki. Nem kell félned, a kör tagjait már jól ismerjük, több éves ismeretség, komoly ajánlás és garancia kell ahhoz, hogy bekerüljön valaki. Még sosem került sor rendbontásra, szabályszegésre, biztonságban leszel.
„Ez valamelyest megnyugtató.” – gondoltam.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Holnap 18 órakor lefürdesz, Edina majd előkészíti, amit fel kell venned, elmondja, mit tegyél, és a helyedre kísér.
- Edina...?
- A mosolygós, aki epekedve nézte az imént, ahogy a szamócáddal játszol…
- Óh…. – mosolyogtam. – Szóval ez a neve.
- Igen. Meg is beszéltünk mindent, holnap 18 óráig szabadon mozoghatsz a telken. Legyél kipihent. Edina a tiéd holnapig. Ha gondolod…. – csettintett, kezével mellém mutatva. Edina már ott is volt, mellettem térdelt, olyan széles mosollyal, piros orcával, hogy öröm volt nézni.
- Köszönöm! Gondolom… - feleltem őszinte örömmel.
Teljes csendben, lassú gonddal fogyasztottam el a maradék szamócát, kiittam a limonádés poharat, majd felálltam, Edina hajába markolva felhúztam őt a földről. Ajkaim az övére tapasztva szenvedélyesen csókoltam.
- Most befejezzük, amit korábban félbeszakítottak. – közöltem vele.
- Az jó lesz. – jegyezte meg csalfa hangsúllyal az ajkán.