Blog - Claret

Emlékcseppek - ez egy másik szonett
XXX Ha a merengés édes ünnepén Együtt ülök a múlt árnyaival, Sóhajt bennem a sok vesztett remény S elmúlok: sír újra a régi jaj: És noha nem szoktam, megkönnyezem Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed, S felzokog a rég-megölt szerelem S köddé vált arcok fájnak, messzi képek, És tűnt bánatok új bánata hasgat S ahogy kín kínra feltámad megint, Bús számláját sok panaszolt panasznak, Nem először, fizetem újra mind. De ha közben eszembe jutsz, barátom, Nincs veszteségem és a...

Újra érzem...
az illatát, az ízét, a hangját, a bőrét... Zakatol, zúg, suhintás, szorítás, pillantás, sikítás... Csoda... volt... Most emlék... Olykor visszatér, most egy nyári, békés este hozta vissza, ugyanaz a nyáresti illat egy teljesen más városban, egy teljesen más életben.

Story
You see the smile that's on my mouth It's hiding the words that don't come out And all of my friends who think that I'm blessed They don't know my head is a mess No, they don't know who I really am And they don't know what I've been through like you do... Azok a gyöngyök... a pohárban...

Megvan a válasz
Biztonságban vagyok... most már duplán. Véglegesnek látszóan lépett ki ebből a világból, így a veszély távol van. Elérhetetlenségbe burkolódzott. Tudom, hogy eszébe jutok néha, ott abban a nyugodt, elmélyült egészen másban... Ez is más, csak én még nem találtam egészen békére. Rajta vagyok azért. És próbálom felfogni a miérteket és a hogyanokat... Róla is, magamról is. Istenem, de jó, hogy nemsokára újra ölel, aki kivezetett a fénybe.

Vajon itt van még?
Vágyom Rá... Melyik szakaszt élheti most? Ha azt, akkor kivel? Ha megkeresném, mi történne? Költőiek... de egyvalaki tudja...

Should I make a step?
I don't know... Not now... Woo... "It's hiding the words that don't come out And all of my friends who think that I'm blessed They don't know my head is a mess No, they don't know who I really am And they don't know what I've been through Like you…" The Story

Utak
Nem gondolom, hogy a csalódásoknak az lenne a tanulsága, hogy soha, senkinek nem szabad hinni. A csalódás okát szerintem magunkban kell keresni. Valami olyat láttunk a másikban, ami nem is volt... de lehetett volna. És persze ő is rásegített, hogy elhidd. De nem ő vert át igazán, hanem mi saját magunkat. Na, ez a tanulság.

10 válasz a Türelmetlen Provokátornak :)
1. Soha a büdös életben nem lépted még át a komfortzónádat? Sokszor átlépem, de ez nem jelenti azt, hogy ettől volnék szubmisszív. 2. Azt várod, hogy valaki megoldja helyetted a problémáidat? Miért várnék ilyesmit1, nem vagyok gyerek. Az a legjobb ha az ember a társával (barátaival, családjával) együtt oldja meg a gondokat. 3. Nem tudsz felelősséget vállalni az életedért? Felelősséget kell vállalnia minden felnőtt embernek. Ha valaki valamiért mégsem tud, segíteni kell neki....

Színház - Valóság
Mindig szerepeket játszunk. Mögöttük persze ott vagyunk... De eléjük kerülni nem mindig könnyű. De azt hiszem, nekem most egyre inkább sikerül. Ne bújjatok a szerepek mögé! Éljetek a valódi énetekkel, igazán! Ez a bdsm-ben, szerintem még inkább igaz.

2010-2016
Számvetés-szerűség De mégsem számolok... Az évek hoztak sok szépet, olykor nehezet, igazi csodákat, virágot, szemetet. Az évek adtak, elvettek, felkavartak, szétszedtek. Az évek fájnak, zúgnak, simogatnak, bújnak. Boldogság, ugye maradsz; itt a házad.

Nehéz...
Olykor az is, amiről nem gondolnád, hogy az lehet. Amikor egyszerre ostromol több oldalról a gond, a nehézség, amikor a boldogság ott belül nem érti, miért nem Őrá figyel mindenki... De a két ember együtt megküzd mindennel. Humorral és komolysággal egyszerre. Aki pedig elment innen; tudom, tudja, érzi, hogy kíséri tovább, ami eddig. Szeretet.

Búcsú-féleség
Örökké szeretni foglak. Ahol most vagyunk, nem kapcsolódhatunk már, nincs közös dimenzió. De ahogy mondtad, van mégis, és nem csak a múltban... Amikor egymásra gondolunk, az is valóság. Múltor egészen tapintható volt... Nemsokára hivatalosan is másé leszek. Tudom, hogy a Boldogságot, a Családot, a Világot kapom Vele. Köszönöm. Neked is.