2020. 08. 31. 11:18 | Appeared: 1176x
Szocialista sajtó az erényövről (link lent, az eredeti chilei hírt nem találtam, San Caros nem létezik, valószínűleg San Carlos):
"Kikelt sírjából az erényöv
Tudják-e, mi az erényöv? Gondolom, az idősebb generációbeliek jobban emlékeznek rá. No nem azért, mintha ők viseltek volna ilyesmit, hanem, mert talán abban a keresztyén erkölcsre épült ántivilágban többet tanítottak nekik erről a történelemórákon. Hogy tudniillik a sötét középkorban, amikor a lovagi férfierény egyik fő kritériuma volt minél hosszabb kiszállásra távozni kereszteshadjáratra, — az itthon maradott hitves avagy ara erényövvel ruházta fel magát. Vállalva a szűzi élet — bár savanyú —, mégis idvezítő állapotát arra az időre, míg az ember, a lovag arra messzi — esztendőkig aprítja miszlikbe a pogányokat. A szelíd Jézus Krisztus nevében. Tehát akkor volt divatos ruhadarab a hölgyek derekán az erényöv, ez a lakattal zárható tüskés, szöges, s egyéb módon férfit riasztó fémfelszerelés. Mikor a lovag elméne a csatába, hű felesége — menyasszonya — a szeme láttára csatolta fel az erényövét, s bizonyára legtöbb esetben a lakatot, kulcsot is odanyújtotta: „Zárd le te, édes!”
Így aztán a lovag nem idegeskedett a keresztesháborúban. Kardja jól hordott, mert tudta, hogy ha tíz évig is lesz oda, az asszony, a nő hűségesen ellenáll minden kísértésnek. Akkor is, ha nem akarná, hiszen óvja erényeit a tüskés, szöges fémöv, amin rajta a lakat, ennek kulcsa pedig a lovagnál van. No persze, nem egy esetben — hogy ne mondjunk többet — ez a helyzet szükségszerűen elősegítette a lakatosipar fejlődését. Idővel sikerülgetett azért kísérletezni egy-egy jó mesterembernek az erényöv lakatja másodkulcsának (szükség esetén harmad-, negyedpéldányának) előállítását… A többit már elképzelhetik. Fő az, hogy a nagyságának csupán arra volt gondja, ne legyen záratlan az erényöv lakatja, midőn a lovag — gyönyörű sebhelyekkel teleszórva, avagy kellemetlen helyeken megcsonkulva — évek múltán hazatér. Ha meg véletlenül őt kaszabolták le a pogányok, — akkor is tiszta haszon volt a másodkulcs.
Nagy idők, szép idők. Mit törődik már a késő utókor az erényövvel! Annyira nem érdekes ma már ez a régi szerszám, hogy még a Révai Lexikon sem említi az „E” betűnél. Az Uj Magyar Lexikon meg pláne hanyagolja, mivelhogy az erényöv nem tartozott a maga idejében sem a termelőeszközök hasznos családjához. Ami pedig a mai nők erényeit illeti, erősebb jellemek ők a lovagkor nyafka várkisasszonyainál, úrnőinél. Meg bölcsebbek is. Nincs szükségük szöges-tüskés erényövre. Felfedezték tudniillik, hogy van az erénynél is féltenivalóbb kincse minden nőnek, s ezt védi meg, a többi nem számít. Ez pedig a jóhíre. Az viszont — lévén erősen eszmei valami — erényövvel még csak nem is istápolható.
Állítom, hogy soha nem vetemedem erre az eszmefuttatásra, s az erényöv emléke is örökre temetve marad tudatküszöböm alatt, ha egy furcsa hír elő nem csalja onnét. Olvasom, hogy San Caros chilei városka kórházába vakbélrohammal szállítottak egy 58 éves parasztot, akit nyomban műteni készültek. — Igenám, de az orvosok majd hanyattestek meglepetésükben, amikor konstatálták, hogy a beteg fémből készült erényövet visel. Tetéződött a baj, mert az asszony — aki féltékenységből kényszerítette hűtlenkedő férjét a kínos felszerelés viselésére — nem volt odahaza, amikor az urát elvitte a mentő. Az erényöv kulcsát viszont ő hordta — biztosan a nyakláncán. Idő nem volt, hogy a feleséget előkerítsék, ezért lakatossal szereltették ki az erényövből a pácienst.
Úgy látszik, az operáció hatására jottányit sem apadt a parasztember életereje, mert felesége határozottan követelte, hogy az erényövet — férje gyógyulása után — szereljék vissza. Miután az orvosok ezt megtagadták, az asszony beperelte a kórházat …
Atyaúristen! S ezt a sajtó világgá kürtölte …Mi lesz, ha — miként a miniszoknyáé — a férjekre szereltetett erényövek divatja is gyorsan elharapózik a kontinenseken? Csak az ilyen vakbélrohamokra gondolva is — bírják majd a kórházak azt a töméntelen bírósági hercehurcát idővel, s költségekkel?
Tóth István
U. i. — De az ördög igazodik el a mai férfiakon is. Lehetséges, némelyek majd azért húzzák fel az orrukat, mert a feleségük tökéletesen felesleges kiadásnak tartja erényöv csináltatását."
Forrás:
Petőfi Népe 1970
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1970_11/?pg=199&layout=s
Szolnok Megyei Néplap 1970
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1970_12/?pg=49&layout=s
Comments (4)
Köszi, sajna online nem találtam meg.
Ráth-Véghnek még Végh István néven született egy szöveggyűjteménye az erényövről, (a Molyon ez nincs fent), ami vélhetően az általad linkelt könyv első változata lehetett. (Szívesen linkelném az OSZK keresőjének vonatkozó rekordjait, de próbálkoztam a beillesztésével, és nem vitt vissza az oldalra):
12.238/2 / Raktár
Cím és szerzőségi közlés: Az erényöv / összeáll. és ford. Végh István
Megjelenés: Budapest : Rózsavölgyi, [1936]
De az 1970 előtti könyveiben is foglalkozott az erényövvel, mint kultúrtörténeti jelenséggel.
Ráth-Végh sztem csak később írt erről, az erényöves könyve 1980-as:
https://moly.hu/konyvek/rath-vegh-istvan-az-erenyov
Mondjuk az újságíró utánanézhetett volna a lovagos sztorinak, ami kései kitaláció, és nem is kellett volna hozzá az akkor nem létező internet, itthon Ráth-Végh István könyveiben megtalálhatta volna az erényöves sztorikat. :)