Duke of Burgundy

Blogs » Blog - Casaubon » Duke of Burgundy
Casaubon (39)
Submissive
Male, Bisex
  • Has closed albums 
  • Has blog 
2018. 12. 19. 00:32 | Appeared: 1382x
Csak hétvégén pótoltam be ezt a hiányosságomat, megnéztem a Duke of Burgundy c. filmet. BDSM körökben sokat hallottam, hogy mennyire jól mutatja be egy D/S kapcsolat működését. Tudom, ez kevésbé fog erős visszhangokat vetni, mint a „hányszor tud élvezni a nő” blogposzthullám, de azért lássuk.

(apropó, hasonló kérdés foglalkoztatta a már az ókori görögöket is, nyilván nekik már mindenről volt véleményük. Az Antigonéból ismert vak jós, Teiresziász két párzó kígyót csapott meg egy bottal, erre Héra nővé változtatta (én se értem az összefüggést, fuck logic). Teiresziász hét évig élt nőként, szült gyereket is, majd valahogy megint találkozott két párzó kígyóval, és visszaváltozott férfivá. Zeusz erre megkérdezte, hogy ugyan ki élvezi jobban a szexet –Teiresziász pedig azt mondta, hogy nőként kilencszer jobban élvezte, mint férfiként. Héra ezen berágott, és megvakította Teiresziászt – ezért lett vak a jós, bezzeg irodalomórán ezt nem emelték ki. Ez a monda is elősegítette a nők elnyomását, például ebből levezették, hogy a nőket nem lehet megerőszakolni, mert akinek ennyire jó a szex, az miért tiltakozna. Ez a végén úgy csapódott le, hogy a nők szabadságát nagyban korlátozták a legtöbb városállamban.)

De nem erről akartam beszélni, hanem a filmről. Kisebb spoilerek jönnek, szóval ha meg akarod nézni, most hagyd abba az olvasást.

A filmben egy domina és a szubja kapcsolatát mutatják be. A játék minden alkalommal egy feszes forgatókönyv szerint zajlik, a szub kitakarít, felmos, csizmát pucol, de természetesen hibázik és ezért megbüntetik. Az első jelenet alapján a domina nyomja el a szubot, de elég gyorsan kiderül, hogy a dominának pontosan követnie kell a szub által kiadott forgatókönyvet. A dominát teljesen idealizálja, szinte tárgyiasítja az imádatával a szub. Sokáig azt gondoltam a szub nem is szereti a domináját, de a film végére inkább úgy gondolom, hogy szerelmes volt belé, csak túlságosan belecsúszott a játékba, és ennek veszélyeiről szól a film.

Nagyon szépen fényképezett és izgalmas darab, ajánlom mindenkinek, akit érdekel, hogy mi csúszhat el egy D/S kapcsolatban.

Engem egy kérdés foglalkoztatott nagyon, ha láttátok a filmet, kíváncsi vagyok a véleményetekre: vajon a domina élvezi a dominanciát, vagy csak azért csinálja, mert szerelmes a szubjába? Én egy olyan jelenetet sem láttam, amikor ténylegesen élvezte volna a játékot, és nagyon sokszor azt emelik ki, hogy a dominának ez inkább feladat, nyűg, hogy kielégítse a szerelme vágyait. Szerintem a domina csak egyszer volt úgy szigorú, hogy nem a szub forgatókönyvét követte, amikor pizsamába öltözött és a szub arcába nyomta a nem túl tiszta zokniját.

Comments (19)


#323511 | 2018. 12. 21. 21:40
Az egész filmhez nem tudok linket adni, de:
trailer
https://www.youtube.com/watch?v=P-xIMBnclyA

imdb
https://www.imdb.com/title/tt2570858/

rotten (kritikusok szerették, közönség nem annyira)
https://www.rottentomatoes.com/m/the_duke_of_burgundy/
Deleted user
#323473 | 2018. 12. 21. 09:41
Link? Anno azért nem néztem meg mert 2 nőről szól és valahogy az nekem távol áll az érdeklődési körömtől. De a probléma amit feldolgoz érdekel.
#323324 | 2018. 12. 19. 17:56
Köszi a kommenteket, örülök h másokat is megmozgat a téma. Szerintem a két nő között a szerelem nem kérdéses, és úgy érzem a film lezárása is pozitív, feloldották a problémáikat és a szub is visszavett (kivitték a hálószobából a szekrényt), a domina is tudta már élvezni a helyzetet. Én úgy éreztem ez egy tanulási folyamat, ahol a szubnak be kell látnia, hogy nem üldözheti a vágyait a végtelenségig, tekintettel kell legyen a párjára. És ez nagyon pozitív és jó üzenet.
#323323 | 2018. 12. 19. 17:52
Tetszik a felhasználóneved, úgy látszik tényleg a kedvenced a film😀
#323322 | 2018. 12. 19. 17:50
Ha jól értem azért, mert Zeusszal vitatkoztak ezen, és nem Hérának lett igaza, így töltötte ki a dühét Teiresziászon. De én is csak Wikipédia bölcsességeket osztok.

Linket nem tudok sajnos adni a filmhez.
Deleted user
#323317 | 2018. 12. 19. 17:14
Nem tudom hányféle vanília van, mindent én sem tudhatok. :)

Azt mondtam, "majdhogynem". Ami különben nem áll távol a valóságtól, ismert poén, "nem tudlak megütni mert szeretlek" aztán ha mégis, megijed a hatásától, megsajnálja, stb.....

Csak nekem nüansznyi? Te soroltad példaként az eltéréseket, amelyek összeegyeztethetők(talán?), vagy ennél bonyolultabb példákat tudsz. Erre mondtam, hogy kis eltérés, egy "szeretlek nem tudlak megütni" azért más kategória, mint két szadomazó akiknek csak a preferált testrész az eltérés.

Szóval még egyszer mondom, fingom sincs másoknál hogyan működik, csak annyit tudok amennyit elmesélnek, és a sajátomét.

Nekem két verzió volt, a régebbi kapcsolataimban egyáltalán nem forszíroztam s/m-t, a mostaniban pedig, ráéreztem és rákérdeztem. Gyakorlatilag azonosak vagyunk, de mindenben, életmód, hobbik, a szexben, testalkat, bőr, erezet, izomzat, szem-haj-szőr szín, és a nehéz természetben is. Régebben sokszor elmeséltem (itt is), hogy milyen fura és remek érzés volt az elején, hogy végre önmagunk lehettünk, ami neki kell hajszálpontosan ugyanaz kell nekem, és fordítva, és mennyit veszekedtünk a rossz természetünk miatt.

Na, részemről befejeztem, mert ennek már tényleg semmi köze a filmhez.
Deleted user
#323305 | 2018. 12. 19. 15:55
tudod hány ezer féle vanília van? nem egyfélék ők sem.

ki beszél itt undorról! az már más kategória. úgy persze hogy semmi közük egymás vágyaihoz.

neked nüansznyi az eltérés. csak ütés legyen, mindegy mivel, mindegy hová! de ez csak példa volt.

személyesen ismerek olyan spanking rajongót - ők ezzel azonosítják magukat - akinek csak és kizárólag az a spanking, ha az ütés fenékre történik. ha félrecsúszik, már az se az. pofon szinte undorító, de felháborító mindenképp.
S_Pinastri Deleted user
#323304 | 2018. 12. 19. 15:48
az úrnőnek ráadásul kopogó cipőben kell néha sétálgatnia a láda körül!

és hogy jutottak a ládás akcióhoz: - igazán lehetne már valami meglepetés, de ne tudjam hogy mikor! persze ne sokára, úgy 2-5 nap között. - 3 nap mondjuk? - kérdi gúnyosan az úrnő. :) és a gúnyt észre se veszi a szolgáló.
S_Pinastri Deleted user
#323302 | 2018. 12. 19. 15:39
Sikerült közben végignéznem, osztom a véleményed.
#323294 | 2018. 12. 19. 13:52
Azt gondolom, ha valahova akkor ide hivatalból is írnom kell pár sort. :D

Szerintem az egyik legjobb film a témában. Jól mutatja be a szerepek nehézségeit és határait. A felmerülő problémákat, esetleges megoldásokat.

Maga a film minősége, és hangulata is lenyűgöző!

A kedvenc részem amikor az Úrnő bezárja a szolgáját a ládába, majd a szolga kikönyörgi magát az éj közepén, mert egy szúnyog berepült a ládába. Majd közli á, hogy mostmár visszazárhatja :D :D az Úrnő pedig rászól ,hogy na mostmár elég lesz, gyere aludni :)

Összeségében vizsgálva, a képi világa, a realisztikussága, a története kimagasló a témában készült filmek közül. :)
Deleted user
#323287 | 2018. 12. 19. 13:11
Ezek csak nüansznyi eltérések szerintem, bár fogalmam sincs másoknál, hogyan működik. Az elbeszélések konkrétan vanília párról szóltak, akiknek ez az egész majdhogynem undort okoz, de megpróbálták.

Én személy szerint nem tudom elképzelni, hogy olyant csináljak amit a másik nem élvez, mert ha érzek bármi kis ellent, az, az én vágyaimat azonnal nullára teszi. Legyen fáradtság, kedvetlenség..... tök mindegy.
Szerintem a pároknak egymás vágyaira van valamiféle láthatatlan hatás, ha egyik nem élvezné akkor a másik sem, és fordítva. Akiknél ez nem működik, ők lehet ki tudják kompenzálni megbeszéléssel, de ez nekem ismeretlen terep, ehhez nem tudok szólni.
Deleted user
#323268 | 2018. 12. 19. 10:45
"a megjátszás a játék halála"
100%-ban összeillő pár elképzelhetetlen. Akik idővel összecsiszolódnak, azok is úgy kezdik, hogy "csak" közel állnak egymáshoz a vágyaik. és egymás kedvéért bizonyos dolgokat felvesznek a "repertoárba". Ami idővel könnyen egyik kedvenc akciójuk is lehet.
Más dolgokat pedig, ami nem annyira, vagy egyáltalán nem jön be a másiknak, azt ritkábban teszik/kérik.
Csak egy egyszerű példa: a nő imádja ha a hátát ostorral verik. A pasas sosem álmodott ilyenről, ő fenék fetisiszta, az egyre vörösödő fenék izgatja. És azt paskolóval szokta intézni. Miért ne állhatna át pl fele-fele arányban a hát-fenék és pasoló/ostor használatában, miközben csak a fenék-paskoló az, amit élvez. A megjátszás, hogy a másikat is élvezi, nem okoz neki problémát. Mert majdnem az amit szeret, de azért mégsem.
A nő is inkább elviseli, mint élvezi a fenékpaskolást, közben alig várja hogy a háta következzen.

Nem tudom, van-e ilyen, de ennél csak bonyolultabb példákat tudnék hozni.
Deleted user
#323266 | 2018. 12. 19. 10:32
nekem úgy tűnt hogy eleinte kimondottan élvezte.
de inkább csak a "statikus" helyzeteket. arra gondolok, amikor ül, olvas, közben a szolga súrolja körülötte a padlót. szerintem azt imádta. vagy amikor a szolga már menne haza, de utasítja, hogy masszírozza meg a lábát. a szolga fölötti hatalma, az utasításnak a kiadása, a szolga kiszolgáltatottsága és engedelmessége. ezek biztos izgatták, csak a más jellegű, inkább bdsm dolgok már nem. vagy amikor először lepisilte. de amikor már sokadszorra játszották, már nem érdekelte.
Deleted user
#323242 | 2018. 12. 19. 09:04
Jó persze én más szemmel nézem mint aki ebben otthon van, de lényeg a lényeg

"Én egy olyan jelenetet sem láttam, amikor ténylegesen élvezte volna a játékot"

nekem is ez a benyomásom, vagyis mesterkélt. Ennek okán fejtegettem, vajon azért tűnik mesterkéltnek mert film, vagy azért mert csak a párja kedvéért teszi(pontosabban eljátssza a filmbéli szerepe szerint, hogy csak a párja kedvéért teszi) Egyébként a filmtől eltekintve a megjátszás a játék halála, erről már sokan meséltek, Pl. csak azért fenekel a nő mert kedvében akar járni a férfinak.
#323241 | 2018. 12. 19. 09:01
de vajon miért rágott be Héra? :)


nem bánnám, ha e témáról is lenne hsz-blogözön :)

tudnál esetleg linkelni filmelérhetőséget
magyar feliratút?
angol feliratút?
Deleted user
#323224 | 2018. 12. 19. 08:36
Született már erről blog régebben:
https://hu.smpixie.com/bdsm-blogok/kedvesdomina/39514-nem-letezik-valodi-szub-kovetelozo-alarendeltek
Deleted user
#323218 | 2018. 12. 19. 08:04
Nem mesterkélt. A blog sem írja. Nekem eddig a legnagyobb élményt adó D/s film. (Sajnos nem sok közül lehet választani.)

Talán azért is tetszett annyira, mert ez a stílusú D/s kapcsolat áll legközelebb a mindennapjaimban átélt D/s-hez.
Neked meg talán pont azért nem tetszett annyira, mert nálatok nincsen sem D, sem s, nem tudod beleélni magad a helyzetekbe, talán meg sem lehet így érteni.

Már az első jelenetben kész lettem. Csak annyi, hogy az úrnő beengedi a szolgálót, szúrós szemmel nézi, majd felcsattan a kimért, határozott, szigorú, de visszafogott "Késtél!". Ezt pont így "kell" mondani.

És mennyire finoman mutatja be, hogy az úrnő mindig lepisili a végén. Azt sose mutatják, de azt mindig, hogy iszik. Sokat iszik, ezzel felkészül rá.

Én úgy éreztem, hogy a kapcsolatukban a D/s a kiindulópont, és ezt először valóságosan átélve, majd rájátszva lesznek szerelmesek egymásba. Viszont az úrnőnek kevésbé központi téma a bdsm, sokkal inkább a szerelem fontos neki. A szolgálónak pedig fontosabbak a konkrétabb bdsm akciók, így ő inspirálja, provokálja az újabbnál újabb akciókat. Ezzel ő válik az irányítóvá. Ahhoz hogy megtartsa a szerelmét, az úrnő belemegy ebbe, hiszen kiderült, hogy ha a szolgáló nem kapja meg ezeket, akkor képes eljárni máshová is "csizmát pucolni". És ez ellen lázad, amikor megmutatja, hogy mi történik akkor, amikor valóban az úrnő az úrnő. De ez már nem tetszik a szolgálónak (nem kap a szülinapi tortájából, csak a zoknis lábat).
És ez, pontosan ez lenne az igazi D/s. Igazi?! Szerintem az igazi, és úgy tűnik, hogy a rendező szerint is. Az, hogy a szolga kiszolgálja az úrnőt, dolgozik érte egész nap. Hogy megalázzák, kihasználják, ha hibázik megverik. És közben szeretik. De a közösen elfogadott keretek között a dolgok történjenek úgy, ahogy az úrnő gondolja.
Deleted user
#323210 | 2018. 12. 19. 07:14
Gondolj bele, még itt is van rá példa, hogy kiforgatja valaki a "látottakat". A látottak egyenlő, elmeséltem mikor egyszer ránk nyitott a gyerek. Mi történne, ha a szomszéd azt látja, a nő a kertben fára kötözve lóg a férj pedig korbácsolja? Hány rendőr rohamozná meg? :DDD
Deleted user
#323207 | 2018. 12. 19. 06:51
Bele néztem, valóban mesterkéltnek tűnik, de ez talán annak is betudható, hogy film. Bár ha jobban belegondolok egy BDSM pár valódi életét még annyira sem lehet látni, mint a vaníliákét. Egy vanília pár mindennapjai és a készült filmek könnyen összevethetők, elég átnézni a "szomszédba" a kerítésen, ezért a színészeknek rendezőknek pontosabb képe van mit kell eljátszani. De BDSM pár hol látható élőben, ha tudják, hogy figyelik őket már nem hétköznapi a történet. A valóságban sokkal inkább ügyelnek a nyilvánosság kizárására mint az átlagember. Szóval körülbelül titkosszolgálati eszközöket kéne bevetni a valós képhez. :DDD