Pokolba jutni

Mire odaérek teljesen elázom.

Fehér ruhát vettem, hozzáillő magassarkúval, csak egy bugyival, de melltartó nélkül.

A záporra nem számítottam. 

Csöpögő hajjal érkezem, átázott, testemre, meztelen mellemre tapadó, már-már áttetsző ruhában.

Kinyitja az ajtót, lenézően végigmér. Így nem mehetek be a lakásba.

Az ajtó előtt leveteti velem a ruhát, melyet picit idétlenül tudok lehúzni a víztől tapadó bőrömről.

Türelmetlenül dobol ujjaival, kapkodok. Idegesít ujjai dobolása, a lépcsőház éles fénye és váratlan lehetőségeinek tudata.

Idegesítő az ügyetlenségem.

Lehajtott fejjel állva az ajtó előtt minden másodperc óráknak tűnik. Be szeretnék jutni, de letérdepeltet a lábtörlőre.

Nyakörvet csatolt a nyakamba, pórázt a karikába, így húz le négykézláb.

Lassan körbejár, majd belép az ajtón, a póráz megrántásával hív maga után.

Üres helyiség, üresen kongó járólap mindenhol.

A helyiség közepén állít meg. Megsimítja hátam, fenekem, bőröm még mindig nedves az esőtől.

Keze után a pórázt húzta végig a gerincem, majd fenekem vonalán. A következő pillanatban pedig már csattant is a bőrszíhátulsó domborulataimon..

Kis szisszenéssel tűröm.

Érzem, ahogy a piros dagadt csíkok éget e születnek sorban, egymás alatt.

Már elrántom testem, próbálom oldalra csavarni csípőm, de a nyakam köré fonodó szíj és Uram erős szorítása nem engedik az ütéseket elkerülni.

Mikor végre abbahagyja, a pórázt továbbra is erősen tartja.

Elém lép. Csak a lábait látom.

Lenyomja fejem cipője orrához, ott tartja fejem.

Csókoljam hát.

Pillanatok múlva visszaránt térdre.

Elengedi a pórázt, beköti szemem…

Ujjaival szétnyitja ajkaim, beledugja két ujját, hagyja, s akarja, hogy szopjam. Mielőtt beleélném magam a mozdulatok izgalmába, kirántja ujjait, pofonnal zökkent ki a gyönyör útjain sétálás pillanataiból.

Nyáltól nedves ujjaival simogatja melleim, finoman, puhán morzsolja bimbóim. Különlegesen kellemes érintése. Ujjai közé olvadnak érzékeny gömbjeim.

A forróngó csendet egy suhintás hangja töri meg, a következő másodpercben pedig a sikításom, a váratlan és kegyetlen fájdalomra. 

Elrántom testem, mire kézfeje köré tekeri a pórázt, egyenesbe ránt vele, hátra húzza fejem, előre domborodik mellkasom, s újra a melleimen érzem azt az átkozott, hosszan tartó fajdalmat.

Kezemet melleim elé kapom, de egy laza mozdulattal söpri el mellkasom elől.

Újra csíp, felüvöltök. A nyakörv fojtása sem fog vissza, hogy összerántsam testem. A hideg padlón gömbölyödöm. Lábával hátamra fordít, kezeimet a fejem fölé parancsolja és újra lecsap, pont a bimbóim közepére.

A fájdalom egész testem bejárja, nem csillapodik az érzés.

Lábát a hasamra teszi, testem mozdulni sem tud. Végtagjaimmal próbálok ellenállni, de ekkor mindig figyelmeztetőleg odasuhint.

Az ellenállás alább marad, de a lábával nem enged.

Finoman jelzi, hogy tegyem szét lábaim. Engedelmeskedem. Titkon örömmel.

Mert minden fájdalom pokoli izgalmat okoz. Mert a váratlan, a félelmetes mind - mind földön túli vágyakozást okoz.

Rettenetes a csend, a semmi történése.

Nem tart sokáig. Egyik pillanatról a másikra záporozni kezdenek a suhintások, melyek vége mindig a bőrömet érik.

Hol a széttárt pinám, hol a sajgó melleim érintik. A combjaim, a testem. Mindenhol, ahol ér…

A suhintások egyszer csak elhalkulnak, a lába súlyát sem érzem már, újra felülkerekedik a rettenet csend.

Mozdulni sem merek, tartok, talán már félek is Uram következő lépésétől.

Továbbra sem látom, de még zihálok, minden egyes csíkot tüzelni érzek.

Viszont hallok. Hallom, ahogy kiengedi nadrágját, talán még egy apró sóhajt is megenged magának, mikor nyakamon érzem forró sugarát. Végig vezeti a csíkokon, vissza a nyakamon, egészen az arcomig.

Elfordítom fejem, de így arcom az áztatott követ éri. 

Léptei távolodnak tőlem, azt hiszem, nincs már a közelemben. Felülök, épp kiszabadítanám szemeim a sötétségből, mikor nagyot ránt a pórázon, térdre emelve ezzel.

Leveszi a kendőt, belenéz a szemembe, tekintete semmit nem árul el. 

Összefogja copfom, fejem a tócsába nyomja, addig nem is engedi fel, míg nem válik tisztává a kőpadló. 

Megemeli fejem, iróniával a hangjában megdicsér és visszalök a padlóra.

Felhúzza csípőm, széthúzza lábaim, körbejár.

Az eddig látásomat takaró kendőt a számba tömi, kezében újra a pálca, ezzel talál tökéletes pontossággal dagadó ajkaim közé.

Nem emeli el a nedvemtől csillogó botot, csak hegyével körbejárja lüktető csiklómat, finom mozdulatokkal fenyeget, amitől minden alkalommal összerezzenek.

Hosszú percekig játszik az érzékeimmel.

Tenyereibe veszi melleim, s bár érintése gyengéd, de mégis fájdalmas. Fenekemre siklanak kezei, együtt jár mindkettő. A domborulatokról egyre beljebb csúsztatja ujjait.

Egyszerre járják körbe mindkét bejárat széleit, egy időben hatolnak belém. Rögtön mélyen, rögtön tövig. Gyorsan járnak bennem, mikor még egy - egy ujja siklik belém.

Mozdulatai élvezettel töltenek el, amit természetesen Uram nem engedi hosszasan kiélvezni. Még egy - egy ujját nyomja egyszerre lucskosan vágyakozó barlangjaimba.

Ujjai alatt mozdulni sem tudok.

Próbálom újra elhúzni magam előle.

Kirántja ujjait fenekemből, nagyra tárja lábaim, kezével terpeszben tartja, míg az a többi ujját is édes nedvtől csúszós pinámba nyomja. 

Nem tudom titkolni, mit okoz ujjai játéka. Nem kell feszítenie térdeimet, feltolom a csípőm, hogy mélyebbre hatolhasson, örömöm nedve pedig minden egyes mozdulatnál csillogóan terül el ujjai körül.

Uram látja, mennyi örömömet ad, ezért azonnal el is veszi. 

Mélyebbre hatol ujjaival, az első nyöszörgésig. Ekkor leszorítja csípőm és keze egészével szakít szét.

Nem hagyja abba egészen addig, míg már befogadom kezét, míg abba nem hagyom a sziszegést. 

Kihúzza ujjait, számba adja őket, halkan megjegyzi, ha már hagytam a pinám, a szám, már csak a seggem maradt. S Uram az összes lyukat magáénak akarja tudni. 

Szememben aggodalom sejlik, gúnyos mosoly a válasz rá és a pálca suhintó hangja.

Négykézlábra parancsol, a pálca végének apró cirogatása a hátamon libabőrössé tesz.

Kiveszi a számból a kendőt, visszalép mögém és csak simogat a pálca karcoló hegyével. A hátam, a melleim, a vállam, a combjaim. Mindig máshol, mindig finoman. Sóhajra ösztönöz, halk és finom hangok.

A lehető legváratlanabb helyzetben a fenekemre csap. Egyet. Teljes erőből.

Felkiáltok, de szám betömésével fenyeget.

Újra lecsap, próbálom visszafojtani a hangom, mely Uram megelégedésére szolgál, de újra érzem az égető fájdalmat.

Eldobja a pálcát. Nem tudom, hogy megkönnyebbülést hoz- e vagy aggodalmat.

Tenyerével csap izzó fenekem közepére, hogy utána pont ott szorítsa ujjaival és húzza szét.

Belefolyatja nyálát, majd ujjai követik. Kettő és hamarosan a harmadik.

Megpróbálok elhúzódni, nem sikerül annyira, hogy kicsússzanjanak ujjai.

Másik kezével megragadja nyakamat, visszaránt, erősen tart.

Mintha mesélne, olyan édes hangon duruzsulja a fülembe, hogy nem menekülhetek a kínzásai elől. 

Átfogja derekam.

Lassan járnak ujjai… Mennyei érzés, ellazulok alatta...

Már magamtól ringatom csípőm, észre sem veszem, ahogy csúszkál Uram ujjain, csak a érzés kerít hatalmába.

Pillanatok töredéke választ el, hogy minden kínzó érzést felülírjon a gyönyör ködje.

Ebben a pillanatban még egy ujja ér fenekemhez, ami most visszaránt Uram éles karmai közé.

Kérem, hogy ne tegye, de újja hegye egyre tör előre.

Hangosabban kérem, de meg sem hallja. Bár nem durva, de mégsem simogató az érzés. 

Könyörgésig jutok, hogy engedjen. Tehetetlen vagyok, fáj, nem akarom!

Felszabadít ujjaitól, alig kapok levegőt, remeg minden izmom.

Lábával hanyatt görget. Kihúzza magát, főlém magasodik, végigméri mára már felhasznált testem, tekintete megvető.

Megigazgatja magán a ruhát, leguggol mellém, homlokon csókol és nesztelenül kisurran az ajtón.

A testem ég, csíp, fáj, a fejem zsong, Uram pedig itthagyott ebben a pokolban…