Amiért nem küzdöttél, sosem érzed értéknek. (V. Gazdámnak)

Gazdám! Ez a karácsony is lehetne olyan mint a többi. De itt ül a székében én pedig lábainál vagyok. Szemébe nézek és látom, minden jó. Nekem is. Fejem térdére hajtom. A szobában meleg van. És csend. Gazdám biztonságos csendje. Beszívom Gazdám megnyugtató illatát. Lábait átölelem. Aztán lábának támasztom hátam és írok.

Írhatnék az évről. Vagy kettönkről. Vagy az itt szerzett tapasztalatokról. Itt ülne-e velem és én itt lennék-e ha nem ír? Ha én nem válaszolok. Ha nem lettünk volna szabadok a találkozásra? Nem.

Vissza emlékszem a keresés első éveire. Itt. Voltak jobb beszélgetések és voltak rosszabbak. Egyben egyformák voltak. A végén nem lett belőle találkozás. Ma már persze nem bánom. Az elején nagyon lelkes voltam. De úgy tűnt a két emberből mindig én voltam a lelkes és a naív. Hogy a többiek mit akarhattak egyáltalán? Sosem fogják elárulni. Maguk sem tudják. Vannak ösztönből létrejött regisztrációk melyek megszülettek aztán elhaltak. A többségükből hiányzott a bátorság. A beismerés. A felismerése annak, hogy az érzelmek, a nemi identitás felvállalasa a legfontosabb a világon mert az emberi tulajdonság legmélyebb eleme és egyben a legerősebb formálója. Aztán hogy a felismerés után cselekedjenek. Merjenek találkozni ne csak tovabb bujkálni a sötétben. Aki ezt elnyomja bármi vagy bárki hatására, torz ember lesz. És ha a többség torz, a társadalom is az.

Mi lett volna ha annak idején a melegek nem mennek ki az a New yorki utcákra vállalva másságukat és nem harcolnak a meleg jogokért. Ha nem harcolnak az amerikai rendőrség melegekkel szembeni atrocitásai ellen? Ma nem lenne meleg büszkeség napja. Ha a meleg spanyolok nem küzdenek Frankó a diktatúrában az őket éró üldözésekkel szemben. Ha a szüfrazsettek nem vívják ki a női jogokat? Ha a nyugati világ bátor úttörői nem lépnek ki az árnyékból és nem győzik le a többség csökött maradiságát amely evszázodokon keresztül újra teremtette az emberiség kollektív frusztrációját? Ahogy teremti is ma Ázsiában, az iszlámban és Kelet Euröpában is. Igen itt is.

Vannak akik harcoltak és vannak akik nem és nem is tudják hogy az ami ma természetes, egykor nem volt az. Azért nem is tudják értékelni. Sem értékelni sem élni azokkal a jogokkal amelyek másoknak köszönhetően megilletik őket is.

Elnézegetem itt a sok írást. Van köztük egy-egy egyedi de a többség csak halmozása a tehetetlenségnek. Ürességek melyek sosem lesznek teljességek. És visszaemlékszem azokra az emberekre akik nem mertek emberré válni. Akik megmaradtak emlékezet nélkülieknek akik sosem lesznek valakik. Akik sosem ébrednek tudatra. Akik sosem mertek találkozni.

Gazdám! Itt vagy. Első és utolsó alkalom hogy tegezem. Micsoda érték hogy itt ülünk. Mennyit dolgoztunk mindketten magunkon és egymáson ezért. A küzdés sosem volt könnyű. De mindig van értelme. Valamiből valakivé válni. Mi azokká akik képesek voltunk felismerni hogy kik vagyunk. Elfogadni és megélni. Megmutatni. Gazdám kiegyenesedni én pedig előtte meghajolni. Ez minden amire vágytam. És megkaptam. Magamtól és kettőnktől.

Boldog Karácsonyt Gazdám!

boldog Karácsonyt itt mindenkinek