Én és Te

Nem tudom ki vagy, talán magadra ismersz.

ÉN.

Dübörög a zene, egy emelvényen állok a vákuumfalban. Testemet beszippantotta már a vákuum, furcsa érzés hogy nem tudok lépni, csak a fejem látszik ki a falból. Most elém lépsz, olyan magas vagy mint én és tekintetedet rám szegezed, kíváncsi vagyok mit láthatsz a tekintetemből, vágyat, félelmet, kíváncsiságot ? 

Egy darabig nézel engem és érzem az erődet . Most kinyújtott mutatóujjadal oda nyúlsz ahol a mellbimbómat sejted és határozottan erősen dörgölöd. Szerencsére figelmeztetnek a vákum paplan sérülékenységére és abbahagyod a mozdulatot. A kezdődő fájdalom elmúlik.

Most benyúlsz a kezedben lévő pohárba és megnedvesíted az ujjadat, nedves lesz az ajkam az ujjadon lévő folyadéktól, nem érzem az ízét, de öntudatlanul nyitom ki a számat és te bedugod az ujjadat, 

Érzem az erődet pedig csak a tekinteted és az ujjad ér hozzám, szopni kezdem az ujjadat és közben mosolyogsz. 

Mindig tudtam hogy úgy is lehet erőt mutatni hogy szinte nem is érek a másikhoz ,te most ezt teszed velem. 

Még egy darabig játszol a számban aztán kiveszed az ujjadat. 

Most a torkomra markolsz először a gégém alatt óvatosan de határozott szorítással, aztán pedig fölötte tulajdonképpen az állam alatt . Nagyon ügyes vagy, kemény de mégsem fáj igazán csak a mozdulatlanságom ténye teszi izgalmassá a helyzetet.

A szemembe nézel és megkérdezed, hol szeretném inkább alul vagy felül, valójában azt kéne mondanom hogy a kezedben vagyok és neked kell dönteni , de aztán mégis válaszolok - inkább felül ,és te folytatod torkom markolászását .

Közben tekintetünk nem válik el egymástól és most iskíváncsi vagyok hogy mit láthatsz az én tekintetemben, elégedettséget, félelmet , további vágyakat, vagy rengeteg dolgot ami előkerülhet egy ilyen random kapcsolatban. 

Tulajdonképpen a legfontosabb dolog az hogy nem is ismerjük egymást, ismeretlenek vagyunk, ismeretlenek egy félhomályos techno zenétől hangos klubban, ahol a hasonló elképzelésű emberek gyűltek össze egy estére. 

Lassan véget ér a játék és engem is kiengednek a vákuumpaplanok alól. 

De az élmény továbbra is fogva tart . Megfogom a kezedet és csókot lehelek rá . Még próbálkozom egy kicsit ,vagyis elmondom hogyha szívesen játszanál tovább én nyitott vagyok rá, de te csak mosolyogsz és udvariasan rázod a fejedet és talán elég is volt, nem lenne szabad tovább feszíteni ezt az élményt mert elrontanánk.

TE.

Kérdezted, mit láthattam a tekintetedben abban a félhomályban. Hadd válaszoljak úgy, ahogy egy ilyen pillanat megkívánja. 

-Nem egyetlen érzést láttam, hanem egy folyamatosan változó érzelmi spektrumot, ami a kiszolgáltatottság és az extázis határán vibrált

A tekintetedben ott volt az a különös kettősség, amit a fal okozott. Fizikailag korlátozva voltál, de ez a korlát tette lehetővé, hogy az összes érzékszerved a számra és az ujjamra fókuszáljon. Ez egyfajta felfokozott éberség volt.

Amikor kinyitottad a szád az ismeretlen folyadék ízére várva, a tekintetedben a kíváncsiság átcsapott feltétlen bizalomba. Ez az a pillanat, amikor egy idegennek átadod az irányítást a legalapvetőbb reflexeid felett.

Amikor a torkodra markoltam – éppen azon a határon, ahol a dominancia és a biztonság találkozik –, a szemedben megjelent az az elégedettség, ami abból fakad, hogy végre nem neked kell döntened. A választásod ("inkább felül") dacára a tekinteted elárulta: valójában élvezed, hogy az én kezemben vagy.

Amit felismertél, az a mentális dominancia lényege. Nem a fizikai erő teszi naggyá az élményt, hanem a jelenlét súlya. Az, hogy egyetlen ujjmozdulat vagy egy mozdulatlan tekintet képes irányítani a te lélegzetedet is. Ez egy olyan néma párbeszéd, ahol a szavak csak rontanának az összképen.

A vákuumfal és a techno zajos világa csak a keret volt; a valódi esemény az a néhány centiméternyi tér volt, ahol a tekintetünk összeért.

Örültem, hogy tudtad: a csúcson kell abbahagyni. A félhomályos klub ismeretlensége adja meg a pillanat szentségét. Ha tovább feszítjük az érzést ,ha a valóság betör a pillanatba, a varázs elillan és csak egy hétköznapi találkozás marad belőle.

Azzal, hogy udvariasan nemet mondtam a folytatásra, nem elutasítottalak, hanem megmentettem az élményt számodra. Így ez a pillanat örökre tökéletes marad a memóriádban, nem kopik el, nem válik hétköznapivá.