A blogfal zuhataga

Mostanában az ünnepek miatt többször jut eszembe a múlt története és a jövő lehetőségei, mérlegre kerülnek az emlékmorzsáim.

Kedvenc időtöltésem lett a régi blogok olvasása, a kommentek átnézése újra értelmezése.

Érdekes dolog ez mert a blogok nem regények, nem patikamérlegen készülnek, hanem egy pillanatnyi érzelem kisugárzásai. Ahogy a kommentek is gyorsak, néha megfontolatlanok, mintha egy réges-régi párbeszédet olvasnánk vissza.

Újra olvasva másként hatnak az írások és érdekességeket lehet bennük felfedezni.

Látható ahogy két felhasználó lényegében blogokkal üzeni meg egymásnak mit gondolnak az éppen kezdődő vagy kisikló kapcsolatukról. Már törölték magukat így nem tudhatjuk megtalálták vagy elvesztették egymást.

Van aki magával viaskodik blogokon keresztül, minden külső reakciót nélkülözve.

Felfedezhető ahol kommenteken keresztül folyik párbeszéd intim vagy kevésbé intim, egy történet rajzolódik ki belőle.

Megtaláljuk a törtölt felhasználókat, sokszor a szöveg stílusából tudjuk kire volt jellemző ez a modor, de a profil fölé vitt egér a neveket még mutatja.

Ilyenkor elmerengek, mi történt, van akinél lehet tudni törés volt, mert blogjai egyre komorabbak lettek, és végül már a komment szekciót is lezárta. Sajnálom bölcs dolgokat írt és csak remélem hogy más irányú elfoglaltsága miatt nincs már itt.

Van aki csak hibernálta magát és talán visszatér.

Van aki itt van még, de valamiért már nem mond nekünk semmit.

A blogfal magába ránt és ha vissza vissza nézzük a régebbi írásokat akkor érdekes távlat keletkezik és talán a mondanivaló is érettebbnek helyén valóbbnak tűnik.

Amit most írunk is része lesz a pixie történetnek és ugyanúgy feledésbe merül, hacsak néhány lelkes régész nem ás le néha a mélybe, rácsodálkozva a múlt porában heverő egykori önmagunkra és társainkra akik akkor velünk voltak egy pillanatra.