Erdő mélyén

(A történet szereplői nagykorúak.)

A sátor meleg, puha fészke úgy ölelt minket, mintha maga az éjszaka hajolt volna ránk. Odakint fák susogtak, de bent minden az enyém volt: Vivi illata, az izgatott kis mocorgása, az a halk nyafogás, amit mindig produkált, ha már túl sokáig bámultam anélkül, hogy hozzáértem volna.

Most ott feküdt a pokrócon, a pink-fekete hálóruhája már félig lecsúszva, combjai nyitva. A szemében vegyült kíváncsiság és bizalom. Ez volt az, ami miatt mindig különösen figyeltem rá. A határait nem átlépni akartam, hanem tágítani – finoman, úgy, hogy ő is kívánja.

„Daddy… megint azt akarod, hogy megnyíljak neked?” – kérdezte halkan.

„Csak ha te is akarod, kicsim. Most is játszunk, emlékszel? Semmi sem kötelező.”

Bólintott. Lassan. De a mozdulat mögött ott volt a nyelvén bujkáló: „Kérlek.”

Először csak két ujjamat kentem be bőségesen síkosítóval, majd széttoltam a combjait, és megérintettem a szeméremét. Már enyhén nedves volt, a kis puncija lágy és engedékeny.

Lassan, egymás után csúsztattam belé a két ujjat. Először csak picit. Mozdulatlanul tartottam benne, hogy megszokja. A hüvelyfala finoman szorított, reagált rám.

„Szólni fogsz, ha valami nem jó?” – suttogtam, ujjaimmal apró, körkörös mozdulatokat téve benne.

„Igen, Daddy… most jó… meleg… kicsit feszít…”

Kihúztam lassan, majd újra vissza. Aztán, amikor már a teste kezdett vele együtt mozogni, picit megemeltem a tenyerem, és harmadik ujjamat is hozzáérintettem a bejárathoz.

„Egy kis ajándék jön, ha beengeded. Nem muszáj egyszerre.”

A harmadik ujj lassan, óvatosan csúszott melléjük. A hüvelye kicsit tiltakozott, feszült. Az arca is megváltozott – a nyögés élesebbé vált. Azonnal megálltam.

„Kicsim…?”

„Csak… egy kicsit… mély levegő… már jobb… csak meglepődtem.”

Simogattam a belső combját, megcsókoltam a csípőjét. Hagytam neki időt.

Ahogy a harmadik ujj is teljesen eltűnt benne, teste remegett, de nem a fájdalomtól. Ez már az a mély, belső vibrálás volt, amikor a vágy és a határ közé feszül a tudat.

A negyedik ujjat nem siettem el. Először csak hozzáérintettem. Nem erőltettem. Figyeltem a légzését, a kis keze hogyan szorítja a takarót. Csak amikor ő maga csúsztatta kicsit lejjebb a csípőjét, akkor próbáltam beljebb nyomni.

„Mmmmnh… Daddy… feszít… de… ott van bennem… teljesen…”

„Nagyon ügyes vagy, kicsim. Látod, mennyire nyílsz nekem?”

A négy ujj ott pulzált benne, meleg, síkos szorításban. A hüvelye szinte masszírozott, fogadta, formálta a kezem. Hagytam, hogy mozduljon körülötte. Kifújta a levegőt, és halkan, gyönyörűen nyöszörgött.

A tenyerem sarkával finoman a csiklóját is megcirógattam. Nem kellett több. A teste ívbe feszült, nyöszörgése mélyről jött, teljes odaadásból.

Ahogy a kézfejem szinte elmerült, megálltam. Nem kellett tovább.

Ott volt. Nyitva. Engem ölelve.

Lassan húztam ki az ujjaimat. A puncija ragyogott, a hüvelybemenet rózsás és tág volt. Még mindig remegett, de a szemében… ott volt az a puha, csillogó fény.

A következő mozdulatom ösztönből jött. Lefeküdtem, a hátamra, s ő szinte magától csúszott rám, terpeszben. Kezével megtámaszkodott a mellkasomon, aztán… belém ült. A meleg, kitágult puncija körbefogta a farkam, olyan simán, mintha mindig is odatartozott volna.

Nem mozdultunk. Nem is kellett. Csak ott voltunk.

Ő a mellkasomon. Én benne. A sátor meleg csendje körülölelt.

Takarót húztam rá és a haját simogattam, ahogy lassan elaludt.