Blog - bepisilsz

Filter to this month: 2015. 09.

Nem tudom
Nem tudom, mi lesz a vége. Hol kezdődik, azt sem tudom. Hová vezet majd, ez a különös kettőnk közötti korreláció. Hogy én is azt akarom, s Te is. Én Téged, Te engemet. S mégis, mindig, ugyanazt, mintha Egy motor hajtana meg minket. Még azok a gondolatok is, amiket nem mondtunk soha, senkinek. Amiket titkolunk igazából most is, de zúg bennünk most is e kór-reláció.

Megint
Megint egy. Megint. Megint megint a megint szele. Értelme? Ugyan! Semmi nincs. De a semmi szeretete ölel. A semmi semmiért sohasem. Megint? Ugyan. A szele ha nincs, széle ha van. Az ölelés szeretete. Ugyan! Ha ugyan, csakugyan ugyancsak kuncsaft. Megint. Az ölelés igézete.

Ezt most magának
Ezt most magának írom. Magamban. Halmozódnak, de én bírom. Akarom. Ezt most magának írom. Olvassa? Szeretném tudni, így most Hallhatta.

Nincs tétje
Nincs tétje most a dalnak, minden kidolgozatlan. Az akkordok csak szólnak, szólnak: harapásuk, mint fogatlan vén, állaté: megfáradt. Nincs bennül tűz már, de még a végső nekikészülésnek áradt izzadstágszaga se véd. Nincsen tétje most a dalnak, a szótagok sántikálnak. Abbamaradnak, álldogálnak. Az akkordok csak szólnak, szólnak.

a nyugalmat
a nyugalmat keresem a hátradőlve lecsukódó szem megadását és ellazulását. Az álló fasz eltökéltségét és formálhatatlan tettrekészségét. A feszítő tenni akarást. A megnyíló öl befogadó ölelését és önfeledését az irányí tón körbefonó mindenen túliságot.

Valamit akarok
Valamit akarok ma este álló fasszal várni a teste nyílását, áradó nedveit látva megint a kebleit locsolva meg.