Olvasott gondolat

Metamorfózis

Mennyit mondogattam régen e szót; szerelem.
Mennyit rejtegettem, mennyi kapcsolaton át,
hol tiszta voltam közben,
hol csak nyögte, hazudta a szám.

Mennyiszer nem is értettem,
hányszor csak kérdeztem,
s válaszra néhol nem volt vagy időm,
vagy egyáltalán kedvem.
Hányszor elvártam, mennyiszer
küzdöttem érte, hányszor akartam
megérteni, vagy megdögleni bele.

Mennyit imádkoztam felé,
s mennyiszer nem voltam magam
miatta, hányszor voltam boldog tőle,
s mennyiszer elhallgattam.

Hányszor ástam érte poklokat, s
tűrtem neki hazugságot, hány
akarta megszerettetni velem,
mégis mennyiszer toltam el
magamtól, mint a legrosszabb átkot.

Mennyiszer tagadtam meg
a húsevő csókot, vagy feküdtem
neki hanyatt, mint egy kiszolgáltatott.
Mennyiszer mondtam szívből,
hittel, igazán, meg nem érdemeltnek,
s mennyiszer tettem féllé valakit,
hogy tőle félelemből megtagadtam,
vagy ragaszkodásból visszavettem.

Sokszor, hisz azóta is ezt teszem,
de még ma sem vagyok biztos abban,
hogy valaha is szerettem...