Kóborlásaink…
Kóborlásaink…
Szeretek leülni a város terein egy padra vagy egy lépcsőre. Sok országban megtettem ezt. Először még mint idegen kerülgetnek, majd eltűnök. Beleolvadok a város forgatagába. Csak egy tárgy leszek, ami már nem zavar senkit. Ilyenkor láthatom, amit más nem láthat. A valóságot. Azt ahogy idegesen sietnek az emberek. Ahogy elmennek egymás mellett kezükben telefont nyomkodva. Nem figyelnek senkire és semmire. Idegenek tömege.
Így üldögéltem egy virtuális városkában és...