A pillanat varázsa...

Látszólag ezt a blogomat sem ide kellene írnom, de ha végigolvassátok rájöhettek, hogy talán mégis itt van a legjobb helyen...

Megyünk az utunkon, tesszük a dolgunk. Feladat, kötelesség egymás hegyén hátán, észre sem vesszük, mikor szép lassan -mint borostyán a kőfalat- eltakar bennünket. Elvesztünk valami fontosat. Önmagunk.

Ez a folyamat alig észrevehető. Minden tettünknek indoka van. Ez KELL csinálni. Ez az élet. Keserű szájízzel időponttól időpontig élünk. Valóban erre teremtettek bennünket? Vagy a másik nézet szerint: ezért másztunk le a fáról?

Én azt gondolom, hogy az életet nem az határozza meg, hogy mennyi percet töltöttünk ezen a földön, hogy mennyi lélegzetet vettünk, hanem talán, hogy hányszor akadt el.

Igen, a csúcsélmények. Amikor elfelejtünk levegőt venni. Amikor pár óra is csak egy pillanatnak tűni. Talán ezekért érdemes élni.

Ami érdekes ezekben a csúcsélményekben, hogy képes bennünket feltölteni, és mint virág a hajnali napfénytől újra életre kellhetünk. És jöhetnek a kötelességek, jöhetnek a terminek, nem vánszorgunk időponttól időpontig, mint a zombik, hanem képesek leszünk ÉLNI.

Ezeket az élményeket nem adják ingyen. Kevés van belőlük és meg kell állnunk, hogy észrevegyük, be kell tudnunk fogadni. Át kell adni magunk nekik. Ehhez bátorság és tudatosság szükségeltetik. Keresnünk kell őket és tenni kell értük.

Annyira tökéletesen, a társadalom elvárásainak megfelelően akarunk élni, hogy sokszor elhagyjuk Önmagunk. Ébresztő! Rövid az élet.

„A szeretet koldusai:

Nézd a szeretet koldusait,

Ahogy állnak az út mentén,

Gazdagságuk a türelem.

Vess egy pillantást feléjük,

Ők sem mások, mint Te meg én.

Amit keresnek, az a szerelem.

De megtalálniuk nincs túl sok remény.

Talán ártatlanok mind, talán bűnt követtek el?

De azt mondd meg, hogy ki ítél?

Talán mindent odaadtak már,

talán semmit sem kaptak még,

S monoton csendben szalad el

A napra nap, aztán az évre az év.

R.:Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait,

Egyetlen percre nézz körül!

Ne szaladj, állj meg és nézd a szeretet koldusait!

Ne sírj, hogy itt állsz egyedül!

Te is elmégy mellettem,

Én is elmegyek melletted,

És visszafordulni nincs idő.

Ki ne mondd, hogy szerettél,

Én is úgy hallgatom el,

Mintha szégyen volna, hogy valahol,

Valamikor, valakit szerettem.

Hova futsz? Állj meg és nézd a szeretet koldusait

Egyetlen percre nézz körül!

Ne rohanj, állj meg és nézd a szeretet koldusait!

Ne sírj, hogy itt állsz egyedül!

Talán van még egy lehetőség,

Talán van még egy esély,

Hogy egy kicsivel jobban figyelj rám,

s én egy kicsit jobban figyeljek Rád...”