A boldogság kék madara...

Szeretet és Szigor

Természetesen minden ember egy-egy önálló világ, így nem léteznek mindenkire vonatkozó általános sablonok. Egy általam sűrűn tapasztalt jelenséget írok le. Szinte mindenki, még, aki így is működik, tagadja és nem ismeri el, hogy ez igaz lenne. Talán nem is az. :)

Van, aki azt gondolja, hogy ő hercegnő és szeretgetni kell, míg a másik (vagy a másik pillanatban) azt, hogy fojtson az a nyakörv, és csattanjon a pálca kíméletlenül. Melyik az igaz?

Én azt látom, önmagában egyik sem. Mindkettő kell megfelelő ütemben.

Ha többet szeretgetem, mint kellene, félni kezd. Idegrendszerét elviszi a „cica”. Azt hiszi, ő felelősége a döntés és ez nagy teher. Rengeteg dologban kell naponta dönteni és belefullad a döntések és a felelőség tengerébe. Ezt mi okozzuk, csupán azzal, hogy mérhetetlenül szeretünk. Szétrágatjuk a kanapét...

Csak a szigor önmagában bár biztonságot ad, dermesztően hideg. Parancsok vannak, kiszolgáltatottság és fegyelmezés. Nincs a döntés terhe. Mikor rárakom a vasat a mellbimbóval menetet lehet vágni. Helyén van, biztonságban. Akkor miért nem elég csupán ez?

Legtöbben már tudat alatt érzitek (vagy már át is éltétek), ez önmagában megöli a lelket. Jól nevelt robot lesz. Ül, fekszik, szót fogad. De üres lesz. Semmi melegség, semmi játékosság, csak egy hús, akivel bármit megtehetsz. Biztos van, aki erre vágyik, én nem.

Szerintem a szeretet és a szigor hullámzása adja azt az érzést, ami nem csak elvenni tud, hanem adni is. Nem rágja a kanapét, szót fogad, de csóválja mindenét, ha lábamnál fekhet. Otthonra lel.

Boldogság kék madarát keresi mindenki, amit szerintem nem cukormázból csináltak, de nem is rideg kőből. A madár él...