A suttogó Mélységek...

Blogs » Blog - Behavior » A suttogó Mélységek...
2023. 09. 28. 12:30 | Appeared: 406x
A suttogó Mélységek...

"Tiefe Brunnen muss man graben, wenn man klares Wasser will, tiefe Wasser sind nicht still. /Rammstein: Rosenrot/"

Mély kutat kell ásni, ha tiszta vizet akarunk, a mély víz nem csendes.

Lelkünk óceánjának végtelen vizeiben, ahol a felszín alatti suttogások, rejtett érzések és vágyak, titokzatos árnyékok és fények kavalkádja rejtőzik, legtöbbször magunk elől is el van fedve. Azt gondoljuk, hogy a víz alatt nincs élet, ott üresség van és csend... A némaság birodalma.

Valóban, mikor csak a felszínen úszkálunk a hullámok moraja elnyomja a finom suttogását a lelkünk mélységeinek. Ehhez szokattak bennünket, legyünk a felületen és legyünk hangosabbak a hullámok morajánál. Ezt próbáljuk. Kiabálunk egymásnak és nem értjük miért nem értenek meg minket. Talán először meg kellen tanulnunk hallgatni a másikat, majd merülni. A felszínen nincs kincs, az igaz gyöngy a mélyben van. Élmény, béke, vágy a felszín alatt található...

Baszunk üveggyöngyökért, mert merülni időigényes és veszélyes. Megmagyarázzuk magunknak, hogy az igaz gyöngy nem létezik, csak a romantikus mesékben és a szerelmes versekben, nem valóság. A Valóság az üveggyöngy, hisz mindenki ezért rakja szét a lábát. Nem létezik más... Közben érezzük az ürességet. De hát ez az élet...

Ha lebukunk a felszín alá először a nem látunk és hallunk semmit, máshoz szokott a fülünk és a szemünk, majd egy csodálatos világ végtelenje tárul elénk. Elkezdünk lágy hangokat hallani, szinte csak suttogásokat, hozzászokik a szemünk és meglátjuk a fény és az árnyék kristálytiszta játékát. Életet látunk és színeket. Merülhetünk az igaz gyöngyért....

Végtelenedben merülök. Csodállak és gyönyörködöm. Enyém a mélység, vagy talán én lettem a mélységé? Ki tudja, de nem is számít. Merülök benned. Minden percben egyre mélyebbre.

Suttogásid hallgatom a szájgolyó mögül, nézem kiszolgáltatott tested nadrágszíjjal festett színeit. Figyelem minden rezdülésed, hallgatom leheleted lágy zihálását. Ezek a suttogások, színek, mint a holdfényes éjszaka titokzatos dallamai és rejtélyes fényei, formálják kapcsolatunkat, vágyainkat, álmainkat. Merülök benned, testedben és lelkedben egyaránt, egyre csak mélyebbre és mélyebbre... Köszönöm.
A Végtelenem vagy...

A végére keretként egy kis József Attila, A Rammsteinnel szép komplemeter párt alkot (A fene azt a kifacsart ízlésem :D):

"A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna."

Comments (0)


The comments are only available after login.






 
aaaaaaaaaaaa