Sebhelyek

 
Képzelj el egy napot, amikor a szíved lágyan ver a melleidben, majd hirtelen egy ütés éri, ami megsebezi a lényed mélyét. Szinte érzed, ahogy a szíved összetörik, szétszóródik. Azonban egy idő elteltével már nem a fájdalom a legfontosabb, hanem az a seb, amit az élet éppen most rajzolt a lényedre.
 
A sebek fájdalmasak, senki sem vitatja. Ám az életünk során szerzett sebhelyek azok a lenyomatok, melyeket a tapasztalataink, a szerelmeink, a veszteségeink és a győzelmeink hagynak ránk. Nem csak a testünkön, de a lelkünkön is. Néha úgy érezzük, mintha ezek a sebek folyamatosan ott égne a szívünkben, mások a lélek rejtekén növelik erejüket, ahol szinte észre sem vesszük őket.
 
Van az a pont az életben, amikor ráébredünk, hogy sebeink nem jelentenek gyengeséget. Épp ellenkezőleg, a sebhelyeink tesznek minket erőssé. Egy seb, legyen az fizikai vagy lelki, idővel gyógyul, s bár maradandó nyomot hagy, arra emlékeztet bennünket, hogy képesek voltunk túlélni a fájdalmat. Ez a sebhely már nem a sérülésről szól, hanem a gyógyulásról, az újrakezdésről és a túlélésről.
 
A sebhelyek a bátorságunk emlékei. A lélek sebhelyei pedig az életünk legfontosabb leckéit hordozzák. Azt tanítják nekünk, hogy a fájdalom, akármilyen elviselhetetlen is, átmeneti. Az, hogy milyen erősek vagyunk, nem a soha nem látott szenvedéstől függ, hanem attól, hogyan kezeljük a sebeinket. Attól, hogy hajlandóak vagyunk-e újra és újra felkelni, még ha fáj is, és harcolni, még ha nehéz is.
 
Legyünk büszkék sebhelyeinkre, hiszen a mi történetünk könyvének legfényesebb oldalait díszítik. A sebhelyek nem a seb elrejtésére szolgálnak, hanem arra, hogy emlékeztessenek minket arra, hogy voltunk elég erősek ahhoz, hogy gyógyuljunk. Az, hogy minden megsebez minket, az élet természetes körforgásának része. De a sebhelyek, melyeket ezek a sebek hagynak, a miénk. Ők alkotják a mi történetünket.
 
Büszkék lehetünk rájuk, mert ezek a sebhelyek tükrözik leghűségesebben, hogy kik vagyunk valójában. Hogy mennyire erősek, bátrak és kitartóak vagyunk. Ne féljünk megmutatni sebeinket a világnak, mert ezek a sebhelyek tesznek minket igazán gyönyörűvé és egyedivé.
 
Mint a csillagos éjszakában, ahol minden csillag egyedi fényével ragyog, úgy a mi lelkünk is a sebhelyeink által ragyog. Lehet, hogy minden seb fáj, de minden sebhely erőt ad. Merjünk hát sebezhetőek lenni, merjünk fájni és gyógyulni. A sebhelyeink által válunk igazán erőssé és széppé.
 
Sok sebem van. Némelyik már csak heg csupán, egy forradás. Én is sebezek. Néha korbáccsal, néha szavakkal. Tudom, hogy mindkettő fáj és hiába is könyörögsz. Te kérted hogy ne sajnáljalak meg. Nem teszem, mert gyönyörű vagy a sebeimmel. Köszönöm.