Egy percre nézz körül!

Ez a blog, megint csak és kizárólag rólam szól. Kérem, senki ne vegye magára.

Szeretek leülni egy egy forgalmas helyen. Leülök a lépcsőre és figyelem a forgalom lüktető ritmusát. Ahogy telik az idő én is beleolvadom ebbe a lüktetésbe és szinte láthatatlanná válok. Úgy mennek el mellettem, hogy észre sem veszik, hogy ott vagyok. Imádom ezt az állapotot. A nyüzsgés és hangzavar ellenére csend van és nyugalom. Figyelek, figyelem az embereket.

Figyelem ahogy fáradt arccal, lehajtott fejjel mennek. Sokat a telefonjukat nyomkodják sétálás közben is. Sietnek, alig van mosoly. Ha valaki valakihez odamegy és megszólítja, látszik a csodálkozás: „Hát ez mi a faszt akar?”. Hiba mennek egymás mellett, szemben ezrek, szinte tapintható a magányosság.

Ez történik itt is. Ülök és figyelek. Minden itt lakó azt szeretné, ha rá figyelnének, de szinte senki nem ad figyelmet a másiknak. Nincs idő egymásra. Egy céltudatos sablonlevél és megyünk is tovább, vagy még annyi sem. Rápillantunk a másik profiljára, majd szó nélkül visszahúzódunk az odúnkba. Semmitmondó blogokat irkálunk, hogy legalább lássa valaki: itt vagyunk, létezünk. Ezt teszem én is.

Több ezren lakunk itt, mégis azt látom, hogy legtöbbünk magányára jellemző kifejezés lehet: a szeretet koldusai…

Meg kellen talán állnunk, körülnézni és figyelni, nem csak arra, mi mit akarunk.

„Te is elmégy mellettem
Én is elmegyek melletted
És visszafordulni nincs idő.
Ki ne mondd, hogy szerettél
Én is úgy hallgatom el
Mintha szégyen volna, hogy valahol,
Valamikor, valakit szerettem.”