Az Áruló...

Az Áruló…

„Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna!” /Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg/

Tele vagyunk ellentmondásokkal. Korbácsnyomokon keresztül érezni szeretnénk a gyöngéd szeretetet, korbáccsal simogatnánk lelkeket. Irányítanánk, hogy hogyan irányítsanak. Odaadnánk magunk, hogy mindent elvehessünk. Térdelnénk, hogy mindenen felül emelkedhessünk. Fájdalmai viselnénk el, hogy a szemünk boldogan csilloghasson. Falakat húzunk magunk köré, de titkon azt reméljük, hogy valaki ledönti, átmászik rajta.

Én nem fogok falakat mászni, ajtót betörni, nem tolvaj vagyok. De van a falakon belül egy szövetségesem, egy áruló. Az áruló neve a VÁGY. Idővel ez az áruló szélesre fogja tárni a kapukat és várni fog. Várni fogja, hogy belovagoljak a szélesre tárt kapun keresztül. Természetesen minden idegszálunk tiltakozik ez ellen.

Minden virág csupa ellentmondás. 😊

/Feketén fehéren albumom/