Szavak a fénynek

(Reaction to: A sebezhetőség ereje)

Remegő kézzel írni kezd.

írja a szavakat, mint tette minden este.

Gyertya lángja világítja a betűket, amiket a papírra vésett.

Karcolja mintha az élete múlna rajta,

néha meg oly gördülékenyen folynak mint egy dallam.

Tinta kerül a papírra és ivódik bele.

Szavak amik sokszor megakadnak, és ilyenkor elmélkedő hümmögés,

halk nevetés, vagy éppen könnyek potyognak a lapokra.

Minden tintával átitatott lap magába szívta,

mint gyertya kanóca a viaszt.

Egyre jobban ég.

Egyre jobban kiteljesedik.

Fény árasztja a szobát, és csak úgy táncol a papírra vetett szavak felett.

Élvezettel tölti el, hogy meleget adhat minden érzelemhez,

amiket ha nem is ért mindig, de csak úgy tündököl felette.

Küzdve-vésve a papirost, tintával örökre megjelölve,

fáradt arccal, néha rá-rá mosolyogva a gyertya fényére.

Mint egy örök táncban minden éjjel.

Tánc a szavakkal és melegséggel, átitatva emlékekkel.

Egy utolsó villanás.

Az elhalványuló parázs apró füstcsíkkal búcsúzik el,

majd szertefoszlik egy hatalmas sóhaj felett.

Csend.

Remegő kéz nem mozdul.

Fél perc, órák, évek?

Ki tudja mennyi idő telik el, mire lapozni kezd.

Egymás után lapoz vissza és olvas.

Néha megáll és hümmög vagy felnevet.

Néha csak sírni kezd.

Majd egyre gyorsabban pörgeti a múltat.

Nem látja a sötétben, de tudja mit takar minden lap.

Mit takar minden levésett gondolat.

Lapoz a sötétben.

Egyre gyorsabban.

Tépi fel a tintát, könnyeket és kifröccsenő viaszt,

néha olvashatatlanná téve a leírt sorokat.

Sorok amik sokszor lendületesek, sokszor betegesen pontosak.

Szépen írva, macskakaparás felváltva.

Lehetne szép, lehetne élettel teli, de most nem jelent semmit.

Nincs ott a láng, ami a lapokról visszaverődve fényjátékkal játszik az éjben.

A sötét szobában minden csak elmosódott kontúr és árnyék.

Csak annyi, amit a hold hideg fénye visszaver.

Csak annyi, amit az őrület hideg fénye láttatni enged.

A napló a sarokba repül, és puffanva elhallgat.

Nincs fény.

Nincs értelme a szavaknak.

Sem a szobának, sem az ajtónak vagy az ablaknak.

Az olvadt viasz is csak egy sötét folt a kehelyben.

Emléke egy fénynek.

Emléke annak, ami melegséget hozott az éjbe.

Emléke annak ami értelmet adott a leírt soroknak.

De most sötét minden.

Sötét mint napló a sarokban,

fény nélkül olvasott sorokban.

https://youtu.be/woptD_rehJ4?si=6cLumCZ8q9Mf5jAm