A bálvány

Bálványt építettem.

Imádtam reggel, délben, este.

Tökéletes volt.

Benne volt szívem, lelkem.

Másoknak is megtetszett.

Mások is imádni kezdték amit teremtettem.

Élveztem.

Élveztem, hogy birtoklok valami értékeset.

De egy idő múlva kényelmetlenek lettek.

Ott tolongtak, imádták és nekem már alig jutott hely.

Ott voltak sok ezren, és én nem voltam sehol sem.

Féltékeny lettem.

Csak az enyém!

Takarodjatok innen!

Takarodjatok az életemből, és ne vegyétek el tőlem!

Ne vegyétek el az életem!

Haragom viszályt szült és még több féltékenységet.

Mindenki magának akarta azt, amiért imádkoztak reggel, délben, este.

Viszály, harag, gyűlölet.

Valaki felgyújtotta mert nem fért elég közel.

Lángolt.

Éget.

Fénye az égig nyúlt, de engem nem ért el.

Ott maradtam egyedül egy halom hamu közepén.

Már sehol nem volt senki sem.

Csak én és az eléget bálvány, amit annyira szerettem.