Megborultam...

...mint ólajtó a részeg kupec alatt. Vajon hányszor lehet még visszacsavarozni azokat a kurva zsanérokat? Remegő kézzel, néha alig látva. Már az ajtófélfa is szarrá van farigcsálva. Minden alkalommal egyre jobban lóg, egyre szarabb. És amikor ismét nekiveselkedek berúgjam, átdőlök a kurva karámon és arccal vágódok a lószaros dagonyába. Miközben röhögve nyerítenek a lovak, fetrengek, és azon elmélkedek hányszor esek még pofára? Van aki sosem tanul, lehet jobb ha a sárban marad. Lehet mégiscsak disznó kupecnek kellett volna állnom. A lovak túl nemesek, büszkék és harciasak. Pedig biztos van megoldás. Lehet csak egy vessző kellene a kezembe, és egyszer rendesen elvernem a fő nyerítő seggét. Akkor biztos tisztelne és akkor biztos helyreállna az önérzetem. Építenék új karámot rendes ajtóval, amibe bezárnám a pacimat. Minden nap megcsutakolnám, lovagolnék rajta. Néha megrágnám a fülét és ha engedetlen lenne megint, akkor jönne a pálca.

De egyelőre csak küzdök azokkal a kurva zsanérokkal. Erre-arra nyikorognak...