Ami a csövön nem fér ki... - Kritika egy blogbejegyzésre.

Kissé fura szájízzel írom meg ezt a blogot, amit még tegnap kellett volna. De Simone Weilt idéző Pilinszky nyomán latorként tér és idő keresztjére vagyunk mi verve, emberek. És bár a szeretett csőlátás okán, félek, vitapartner nélkül maradtam, mégsem akarok egy helyben topogni, ha már tegnap táncba hívtam magam. Lett légyen hát a blogom azon olvasóknak címezve, akik nem a csőlátást választják megküzdési stratégiaként.
Lássuk...

"A nőiség egyik alapösztöne az alkalmazkodás, befogadás. integráció." E mondat tartalmaz igazságot. E mondat hamis. Na rakjunk rendet.

Tény, hogy az emberek egyik alapösztöne az alkalmazkodás. A másik alapösztöne az egyediség képviselete. Ennek sajátosságai például a normák felülírása, a határhúzás, az elutasítás, önmagunk kiterjesztése, stb. Tegyünk nyílttá a rejtett premisszát: E két ellentmondó késztetés egyszerre jellemez minden ember, egészen gyerekkortól. Néha az alkalmazkodás nyer, néha az önállóságra való törekvés. Abban, hogy mikor melyik nyer, tükröződik az egyediség.

Vegyük figyelembe, hogy a csoportnormához való alkalmazkodás tényleges evolúciós nyomással alakul ki, s mint ilyen, nevezhető ösztönnek. A csoportnorma megszegése a csoport elutasításával járhat, ami a történelmi, és történelem előtt korokban kirekesztéssel, és az egyén pusztulásával fenyegetett. Persze a csoportnormák nem egyformán erősek, így idővel az emberek többsége megtanulja miben kell adaptívan alkalmazkodni, és miben lehet teret engedni az egyéniségének.

Ha tehát minden emberre jellemző az alkalmazkodás és az önmeghatározás, akkor ez a nőkre is igaz. Mielőtt ennek alátámasztására befeledkeznénk számos hangzatos személyiségelméletbe, egy egyszerű kereséssel javaslom megteremteni a közös alapot: Nézzük meg a kategóriákat. A csövön kívül vannak Bizonytalanok, Dominánsok, Fetisizták, Switchek és Szubmisszívek. A nők körében is. Fogadjuk el, ezek nem viccek, nem üres halmazok, hanem létező kategóriák. A nők körében is a Domináns nő hajlamosabb lesz az önmeghatározásra, mint az alkalmazkodásra.

De ne lépjünk át egyszerűen a "nőiség=nők" elfogadásán. Attól, hogy valamit egy nő csinál, az még nem lesz nőies. A "nőies", mint látjuk, már nem pusztán biológiai, hanem sokkal inkább kulturális kérdés, s mint ilyen, térben és időben meghatározott. Azzal én is egyet értek, hogy egyéniség feladása, mint elvárás korábban jelentős társadalmi nyomásként jellemzően a nőkre nehezült. Azonban azóta történt pár apró változás: iparosodás, ahol a nők is önálló keresetre tettek szert. Demokrácia, amelynek alapja, hogy egyenlőség van ember és ember közt. Egyenjogúsági mozgalom… Válások megszaporodása, és tömegével megjelenő gyermeküket egyedül nevelő anyák... Az, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy nőnek, jelentősen átalakult, és az individualizmus sokkal markánsabbá vált a női eszményképekben is. Ma már a független, sikeres nő, és a hozzá tartozó tulajdonságjegyek ugyanúgy jelenthetnek mintát, mint a gyermekét nevelő, a férjét meleg vacsorával hazaváró nő képe. Így persze nem baj, ha az emberi nemre jellemző két alapvető ösztön egyikét jelöljük meg a nőiesség ösztönének (tekintsük azt írói fordulatnak, hogy a "nőiség", mint ideálképnek nincsenek ösztönei, értsük helyesen a szinekdochét), csak ha az igazság negyedét tekintjük az egyetlen igazságnak, az nem szerencsés. Ez az érveléstechnikai probléma végig kíséri az egész eszmefuttatást.

>>A brat kivétel, de ez csak egy fejlődési pillanat. Az igazán nőies nő már nem brat, csak aki megrekedt valahol lelkileg a "tini-/úfjúkor lázadásában"<<
No itt már kezdünk nagyon csúszós vidékre érkezni. Próbálom értelmezni a fejlődés szakaszolását: A leánygyermek önálló egyéniséggel rendelkezik, ami kamaszkorban összeütközésbe kerül a valósággal, és a nőies nő elhagyja önnön személyiségét, hogy egy magasabb rendű létezést valósítson meg? Ez ellen nehéz józan nyugodtsággal érvelni. Vegyük észre: egy érett nőnek sokkal több eszközkészlete van az önfeladásnál. Például az asszertív önérvényesítést sem alacsonyabb rendűnek, sem érettlenebbnek, sem kevésbé nőiesnek nem tudom tartani. Eltávolodnék attól a képtől, hogy egy nőnek ostobának kell lennie, mert nem nőies, ha képes az álláspontját érvekkel megvédi, és elhatárolódnék attól a képtől, hogy a férfi képtelen a józan észre hallgatni, és meggyőződni a belátás által – különösen, ha nőktől jönnek az érvek. Vajh férfiasnak kell-e tekinteni azt a nőt, aki szándéka védelmében szexualitását veti be? Vagy ne adj isten gyerekesnek tekintsük? Annyi lehetőség van a csövön kívül, hogy kár a szót pazarolni, hogy belássuk: a fejlődéselmélet elhibázott.

"A női alkalmazkodás viszont egy idő után, a közösségből való kilógását bűntudat is követheti, így azt igyekezvén elkerülni, ezért a nő felveszi a közösségében megszokott sablonos formákat. Majd idővel ezt annyira sajátjanak érzi, hogy ha egy társa/nőtársa ettől eltér, akkor azt sok esetben vélemenyézi, megítéli." - Teljesen igaz, ugyanígy a férfire is, így a nőkre való szűkítés nem plussz információt hordoz, hanem csorbítja az igazságot. Ez az internalizáció egyik módja, igen, a férfiak is internalizálnak külső szabályokat. Húzzuk alá háromszor, hogy a kijelentésben használt feltételes mód teljesen helyénvaló, érzékelteti, hogy más következmények léteznek a bűntudaton kívül, ezzel teljesen egyet is tudok érteni. Így reméljük, az író is azt gondolja, hogy a „nőiség” megenged más érzelmi forgatókönyveket az egyéniség megtapasztalására. Reméljük.

"Mindezt azért, mert a női lélek alapösztöne, hogy a figyelmükkel kint, a külvilágban keresik a "fényt", miközben a lélekben érett ferfiak belülről élnek kifelé, azaz a fény Ő bennük megvan."
No, erre érdemes figyelni, ügyesen bújtat a megfogalmazás. A női lélek alapösztöne, hogy kívül keresi a fényt. De nem csak a nők, hanem azt hiszem, a lélekben értelen férfiak is.
Bár nem világos, hogy itt a fény geneológiailag az érettségből következik, azaz az érettség egy pontján, midőn a férfi elkezd belülről élni kifelé, fellobban a fény, vagy a férfiember már eleve fénnyel a keblében születik, szemben a nővel, amelyet egy idő után az érett férfi táplálva meg tud őrizni, míg a meg nem ért férfi lelkében kialszik a fény. A probléma fokozódik a minőségi ítéletek halmozásával. :(
De ha a fiúgyermek nem eleve fénnyel a keblében születik, akkor vegyük észre, egy általános emberi tulajdonsággal operálunk. Amit nehéz ez után férfiasra és nőiesre bontani… Egyelőre utaljunk vissza: az önmeghatározás és a normakövetés az emberi nem sajátja, amelyek megvalósulása egyénenként és pillanatonként változik. Így abból, hogy vannak helyezetek, amikor a külső referencia pont keresése válik fontossá, nem jelenti azt, hogy mindig az, vagy mindig annak kellene megvalósulnia.
A felnőtté válás egyik sajátossága, hogy az egyén képes önmaga is megítélni dolgokat, már nincs rászorulva a szülő útmutatására. A Nő fogalmilag a felnőtt Kislányt takarja. A Nő tehát nincs szükségszerűen ráutalva csak a külső referenciapontokra, csak a Kislány. A Nő a belső ítélet és a külső referenciapontok alapján képes a valósághoz közel eső ítéletet alkotni... Ahogy az érett férfi is.

És de. A kislánynak fel kell nőnie. Ha valaki képtelen önálló döntésre, önálló ítéletalkotásra, az sajnos probléma, negatívan befolyásolja az életminőségét, függőséget alakít ki... Szóval ezen nem árt változtatnia egy Kislánynak, ha nem képes Nő lenni.

Igazából így is sok idő ment el a kritikára, de lehet még beljebb hatolni, ha valakinek kedve van rá.