2021. 03. 16. 08:42 | Appeared: 870x
A hétvége meg hosszú volt, volt idő az egymás felé fordulásra, a minőségi közös időre. Egyik nap elcibáltam kirándulni Cicamacit, másik nap barátoknál volt új társas felavatás. Négyesben voltunk, eltérő szociológiai háttérrel:
Én, tősgyökeres városi. Cicamaci, a már szülői szinten falun városiasodó, akiknél az állattartást annyit jelent, hogy van kutya, és etetik a falu huszonjópár kóbor macskáját. Mérnök, akinek a felmenői amint megjelentek egy faluban, elkezdték a kistelepülés átformálását agglomerációvá, és ledöntötték az első tabut azzal, hogy úgy építették az otthont, hogy abban nem volt hely a csirkéknek. Végül Boszi, a romániai faluban felnövő kislány, aki még eljárt vadászni, fejt tehenet, és medveháton vágtázott a Hargitán, majd suliba a napi kétszer járó busszal kellett mennie a nagyvárosba, görgős kofferében húzva egy féldisznót (a heti menzáját) és egy kockás füzetet.
Eltérő tapasztalatok, a múlt és az élménnyé formálódott traumák felemlegetése közepette kiderült, hogy igen, én is fejtem tehenet, sőt, városi létemre egyedül, még kecskét is (igaz, én meg vadászni nem jártam sose, nyíllal is csak bálákra lőttem...). Rácsodálkoztak a többiek, hogy hát ezt hogy, mert a liften rohadt nehéz ám felvinni Bimbaut a negyedikre, meg nem is túl legális.
Hát úgy, kérem, hogy 'Desanyám meg 'Desapám arra külön figyelt, hogy lehet bár, hogy a gyerek a panelproletárok büszke öntudatával veszi birtokba a játszót, de legyenek olyan ismerősök, ahová nyáron el lehet küldeni a gyereket, ahol lát kapát-kacsát, libát, tyúkot, tehenet, szedhet krumplit, hordhat ganét...
Ami egyébként városi gyerekként egy-két hétig tényleg tök nagy buli, felfedezés és izgalom. Érted, lemész a játszóra, "jajj kisfiam, ne sarazd össze, ez a szép új mackód!" (és akkor még nem tudtuk, mit jelent az oximoron), oszt nyáron meg lapáttal lehet hordani a szart, és még meg is dicsérnek érte? Ez maga a Tüskevár szabadsága...
Szóval feljöttek az élmények, és lám beleöregedtem már ebbe a korszakba is. Már nem minden szar, amit anyámék csináltak, hanem már a jó példáikat is el akarom tőlük tanulni. Külön hatalmas tisztelet és mítikus értetlenség a kapcsán, hogy ezt, hogy a túróba tudták megvalósítani az internet előtt? Honnan szereztek Nyíradonyból, Érsekvadkertről, a Bükkből, és ki tudja, még honnan ismerősöket, akikhez le merték passzolni a gyereket, és cserébe az ottani gyerekeket is fogadták 1-2 hétre, megmutatva nekik Budapest múzeumos, állatkertes, Gellérthegycsúzdás csupakaland világát...
Szóval most még kicsit bizonytalan minden, és ez elkezdett folyamatokat kissé megakasztotta a lombik bizonytalansága, de potenciálból aktussá fordul az utódgondozás, nekem is el kell kezdeni felhajtani pár új baráttá váló ismerőst, aki még tart állatot háznál. Hogyha megkérdezik majd a gyerekem, hogy mi borítja a tyúk testét, ne vágja rá, hogy celofán....
https://www.youtube.com/watch?v=AvnOtyWavuY
Comments (3)
Mi is a szüleimmel jártuk az országot,vadkempingeztünk szinte mindenhol,haverkodtunk pl.Martfűn,Mezőtúron,Pákozdon,Poroszlón,stb.
De ez mára már nem így megy sajnos.
Az emberek bezárkóztak a maguk kis világába,bizalmatlanok,fáradtak,nincstelenek és nincs szükségük senkire.
Persze ez csak az én tapasztalatom,és biztosan nem ilyen drasztikus a helyzet,csak én láttam az ellenkezőjét koromból kifolyólag a 80-as években,ami szerintem egy aranykor volt a mostanihoz képest,így nekem ez a kontraszt eléggé hangsúlyos.
Példa.
Érdligeten lakunk,ami Érd elég jó része,de sajnos "öreg" rész.
Amikor a gyermekem megszületett (15 éve),mivel nem terveztünk többet,így arra gondoltunk,hogy a környéken élő fiatal párokkal ismerkedünk,hogy legyen a gyereknek játszótársa.
Több párral is próbálkoztunk és mindenkivel nagyon pozitív volt az eleje,de idővel rájöttünk,hogyha mi nem keressük őket,akkor Ők sem minket,pedig az összejövetelek rendre jól sikerültek.
Egyszerűen nem volt szükségük sem ránk,sem senkire,elvoltak a maguk kis világában.
A mai napig,ha összefutunk,jókat dumálunk,minden franyesz,csak nem hiányzunk.
Pedig elhiheted,hogy nem vagyunk bunkók,egyszerűen úgy vettük észre,hogy nincs igény az ilyen dolgokra manapság.
De tényleg gondolj bele, szüleim elmentek kirándulni egy túraszakosztállyal, ott párszor találkoztak más emberekkel, túrán összehaverkodtak, itt is gyerek, ott is gyerek, hasonkorúak, ment pár képeslapváltás (!), ment pár levél, oszt ország másik végéből vendégelték meg egymást, és mindenki örül, hogy lát világot olcsón. Tudom én, hogy létezik a kanapészörfölés világa ma is a lelkes és sebezhetetlen egyetmisták körében, de azért ez a szintű nem is tudom... Nyitottság ma tényleg kuriózum. Pedig akkoriban talán még nem volt az...