Kötetek.

Mikor a várakozás (elmaradó) hevében megosztottam kétségeim Cicamacival, az asszonyi bölcsesség természetességével tudott megnyugtatni. Azt mondta, ez a nap neki sem olyan lesz, mintha a rendes esküvőt tartanánk, de azért szeretni fogja ezt a napot is. És igaza lett.

Megvolt a papíraláírós esküvőnk. Hozzánk mérten sikerült viccesre ez is.

Például vagy 10 percet késett a tanúm, azt hitte azért, mert nem talált parkolót. Valójában ez karmikus volt, én is mindig elkéstem miden esküvőről. De szerencsére, a tanú ismerőse volt az anyakönyvvezető, a nap és a hét utolsó párja voltunk, szóval nem kellett izgulni, a várakozás feszültségét hülyéskedéssel ütöttük agyon. ("És én még azon izgultam, hogy Te mit fogsz mondani..." "Szólhattak volna Tanúék hamarabb is, hogy nem helyeslik a kapcsolatunk...") Szóval, jobbra-ballra gurultunk a nevetésről, mire szegények befutottak. Majdnem feleslegesen, mert a portán lévő őrszolgálat már ajánlkozott, hogy szívesen beugranak tanúskodni. Na, az még vicces lett volna, de azért inkább megvártuk a sajátunkat. (Ez úton meg gigarespekt és ordashála a srácoknak az emberségükért, hogy segítő kezet akartak nyújtani. :) )
A megérkezésük után kaptunk tőlük gyorsan cuki neves-dátumos maszkot, gyors csere.
Volt egy rövid, tényleg rövid kis beszéd is, ami mégiscsak pont jó volt így, engem meghatott, Cicamaci bekönnyezte. Amikor fel kellett állni, persze borítottam széket, dúltam irodát, ahogy az porcelánboltban egy kedves masztodonhoz illik. A hitvesi csóknál fel lett sodorva a maszk, amitől persze majdnem nevetésbe holt az első hitvesi csók is. De tartottam erős kezekkel Cicamaci fejét, hogy mán pedig itt akkor is csók lesz, ha addig élsz. Aztán megcsináltuk a közeli templomnál a hamis templomi esküvős képet is (ez a múlthamisítás is ám egy kedvelt szokásunk. Úgy kezdődött, hogy lánykérésnél nem volt jelen egy fotós sem, szóval később, tök máshol csináltunk egy másik lánykérős képet...), majd hazaautózás, utazás későbbre halasztása, hogy tudjunk egy kólával koccintani, és hoztam fel egy adag süteménynek kinéző, valójában ilyen egyenre csomagolt piskóta falatkákat tartalmazó izét, hogy akkor most ez a lagzi.

Szóval megvolt, miénk volt, szeretjük.

Néha úgy hivatkozom a kapcsolatunkra, mint egy történetre. A mi történetünk, a mellett a ki tudja hány sztori, dráma, és nagyregény mellett, ami éppen itt íródik.
Ha a klasszikus regényírás szabályait követném, itt, ezem a ponton kéne abbahagyni. De hiába húz erre a szívem, nem szeretek segget csinálni a számból, és tudom, hogy számos történet fog még kikívánkozni belőlem. És egyébként is, míg régen azt hitték, a házassággal minden elrendeződik, ma már tudjuk, az igazi kalandok most kezdődnek.
De ott a marketing szempontja, ma semmi sem az egynek kedvez. Kell a folytatás. Kell a többször eladhatóság. Így a történetünk regényének első kötetét, unikornisokkal, egymásra találással, küzdelmekkel, kudarcokkal és sikerekkel most befejezem, lefűzöm szívemben lapjait.

És újabb történetekkel fog érkezni a második kötet.

https://www.youtube.com/watch?v=tv001_pJpl0