Ének Én-ek - metablog

Vagyunk egy páran, képmutagók és vásári csepűrágók unokái, közléskényszerrel megáldott vagy megvert emberek, akik szeretünk blogot írni. Van egy titkos félelmünk: Hogy kifogyunk a történetekből, és nem lesz már mit elmesélnünk, csak ismételjük önmagunk.

Persze, bizonyos fokú állandóság jellemzi az embert, ha nem hazugság minden szava. És nem csak egy-egy megkedvelt, állandósult szófordulatára igaz ez, hanem a témáira, véleményére is. Aki rég óta olvas, szerintem egész jól predikcionálni tudja, miről mi lesz úgy kábé a véleményem. De ennek ellenére az önismétlés, az újdonságokból való kifogyás Demoklész kardjaként lóg a fejünk felett.

Egy idő óta rászoktam arra, amit többé-kevésbé tartani is szoktam, hogy zenét is rakok a blogjaim mellé. A zene fontos számomra, elég racionális típus vagyok, a zene a királyi útja annak, hogy a tudatos énem szabályait, módosításait, kanalizálásait, és minden egyéb gyúrmányát megkerülve közvetlen férhessek hozzá az érzelmeimhez. Ezért elhiszem, hogy amikor a hangulatomhoz passzoló zenét találok, az egy darabka énemet tisztán megragadja, és elszállítja hozzád, az Olvasóhoz, valami közvetlen és misztikus úton.

És azon kapom magam, hogy olyan zenéket rakok már a blogjaim alá, amik már voltak... A titok nyitja egyszerű: nem emlékszem rá, miket írtam, mit osztottam meg magamból korábban. Persze, mentsvár lehetne, hogy az Olvasó sem emlékszik, hogy miket, pláne, hogy több Író verseng az Olvasók figyelméért. De az Olvasónak van egy nagy előnye: az írás megmarad. Így egészen pontosan az Író emlékezete áll szemben az Olvasó szabadidejével az önismétlés elleni képzeletbeli harc folyamán.

Persze a kiterjesztett elme elmélete mentén simán van mindenre megoldás. Hétköznapi nyelven megfogalmazva: Akinek nincs esze, legyen notesze!" Vanitatum vanitas, de úgy érzem, eljött a pillanata egy "Pixi youtube lejátszási listának". Egy dolog hiányzik már csak: a szabadidő, hogy megcsináljam.

https://www.youtube.com/watch?v=nVsf4iMCghM&ab_channel=GlorytoTheMany