"Fehér babák takarodója"

Blogs » Blog - Azurit » "Fehér babák takarodója"
2020. 04. 17. 09:30 | Appeared: 950x
Koraserdülő korom óta kis házi démonom az elmúlás és a nyomtalanul való törölhetőség gondolata. E kis házi démonnak remek játszóteret nyújtanak lelkemben a régi nők.

Bereményi Géza mondta egyszer, hogy a régi nők fehér babákká nemesülve ülnek az emlékezetünk polcain. Néha levesszük és leporolgatjuk őket, mert jobban mutatják az időt múlását, mint bármi: ezekben a fehér babákban van megírva a sorsunk.

Nekem is van vagy egy féltucat női név, akik időről-időre eszembe jutnak. No, nem vággyal, hisz ezek az áldott-átkozott nők (áldottak, mert voltak, átkozottak, mert már nincsenek) tényként hordják magukban mindazt, amire csak emlékezni szükséges, de arról beszélni nem: végességük okát. De mégis, levéve ezeket a fehér babákat emlékezetem polcairól, kicsit szembenézek egy-egy konzervált énemmel, és elgondolkodok magamról is. És persze néha jó lenne tudni, hogy minden rendben van velük, rendre továbbment az ő életük is. És... Hogy néha eszükbe jutok-e én is. No, nem vággyal, hisz ezek az áldott-átkozott férfiak...
Csak mégis, egyfajta energiamegmaradás törvényeként. Hogy Ők fontosak voltak, és én is az voltam egykor... Ezt meg Zselenszky énekelte meg gyönyörűn: "A Földet, ha belőlem teremtik újjá, ne félj, Te is részem voltál"...

De a társas kapcsolataink kollektív emlékezete annyira baszottul relatív! Nekem is van tucatszám olyan nő, akit már magába falt a feledésem. Talán épp ők gondolkodnak egy monitor előtt ülve, hogyha kicsit másképp alakulnak a dolgok, és együtt maradunk, akkor mi lett volna, vagy hogy eszembe jutnak-e még, hisz milyen fontos voltam nekik. Van olyan lány, akiért háromnegyed évig rajongtam kamaszkoromban, és a háromnegyed év izzásért csupán egy borízű és túlbeszélt csók lett a "bérem". Egy évet határozott meg az életemből, ma már azt se tudná valószínűleg, hogy ki vagyok.

Azt hiszem, ha van túlvilág, és ha van előtte bírálat, akkor életünk filmjének rendezői változatában szerepel majd a másokra gyakorolt (vagy épp nem gyakorolt...) hatásaink, hogy szembesülhessünk vele. Addig is, mennyivel könnyebb nem összefutni e fehér babákkal a metrón.

https://www.youtube.com/watch?v=jxS1uHKwI1w

Comments (7)


Azurit Deleted user
#360296 | 2020. 04. 17. 18:13
Szerintem ez idővel is változik egy darabig, aztán az ember valahogy lerendezi magában. Előbb-utóbb mindenki bekerül egy skatujába.
Hej Salgótarján, új állomásán...
#360294 | 2020. 04. 17. 17:44
Van olyan is, hogy idővel fontosabb az ember, mint akkor volt. :)
#360293 | 2020. 04. 17. 17:40
Köszönöm!
Igazából tényleg az se könnyű, hogy belődd, fontos vagy-e egyáltalán, annyira, mint akkor reméled. De még nehezebn betippelni, hogy milyen narratívába illesztenek, ha kapsz egyáltalán történetet. Például a legtöbb nőnek van olyan narratívája, hogy "Nem értem, hogy lehettem olyan hülye, hogy én ezzel a...". Félek, nem egy ilyen narratívában szerepelek én is. :)
#360290 | 2020. 04. 17. 16:40
Ez egy nagyon jó írásod, gratulálok!

Ha igazán fontos volt valaki valakinek, arra emlékezni fognak. Az idő nem számít. Ezt Te se feledd. :)
#360266 | 2020. 04. 17. 11:07
Bizony ám! Hisz' micsoda útjaink...
Deleted user
#360265 | 2020. 04. 17. 11:07
30 asszonyt, 7 pár csizmát...
#360264 | 2020. 04. 17. 10:52
Na, és ezt kerestem még a témához:

https://www.youtube.com/watch?v=OzkplN3TpK8&list=RDOzkplN3TpK8&start_radio=1