Én kérek elnézést

Számos rossz tulajdonságom közt van egy roppant idegesítő. Tudom, mert ebben az apámra ütöttem. Ezt a vonásom a koronavírus, és a (női léptékben mérve) közelgő szülinapom hatványozza. Ez a faszságom pedig, hogy nem kötődöm tárgyakhoz. Nagyon ritkán vágyakozok kézzel fogható javakra.

Én is utáltam az összes karácsonyt, amikor ki kellett apámnak ötölni egy bármit, aminek jó eséllyel nem örül - ráadásul felnőtt fejjel tök meg is értem. Ha lehetne képet blogba tenni, most ide tenném azt a rajzot, amit a "Van az úgy" mappámba tettem be...

Szóval alapjáraton nem könnyű velem végigszenvedni az ünnepeket. Ha a mindenkori barántém megkérdezi tőlem, mit kérek ünnepekre, általában a legfrappánsabb ami eszembe jut, hogy egy szál masnit a nyakadba... (Fura, így belegondolva, sosem kaptam masnit nyakba semmilyen ünnepre. Pedig mind tudta, hogy nem poénkodom...)

Mondjuk nálam annyival könnyebb a helyzet, hogy élményekhez viszont kötődöm (és mondjuk ezt a taktikát apámnál is sikerrel alkalmazom...). Szóval ha közösen csinálunk valamit az már jó. Na, ez van alapjáraton. Ha nem duzzogok, mint most. Hülye dolog, gyerekes, de duzzogok. Rohadtul zavar, hogy mind a karácsonyi, mind a szülinapi Cicamaci ajándékokat keresztbe vágta a vírus. Most még annyi kedvem sincs ajándékhoz, mint alapjáraton.

Néha azért, igazából, hogy is mondjam, le a kalappal Cicamaci előtt, hogy vesződik velem.

//És utólag berakva, csak hogy ne maradjon mér zene nélkül a poszt(apokalipszis)

https://www.youtube.com/watch?v=gQspTn247yQ&t=29s

//