Még négy nap

Még négy nap van hátra. Fenyegetően jönnek közel hozzám a dédelgetett álmai a szabadságnak. Elég sokáig nyomtam a fejemet a hétköznapokba, hogy kissé meglepetten pislogjak az ürességbe.
Remélem lesz egy lélek-zetvételnyi szünetem, mert ki vagyok éhezve.

Kundera szerint van egy cseh közmondás a tétlen vándorlegényekre: "Nézegetik a Jóisten ablakait." Az Isten ablakai mögé belesés pedig maga a blodgoság.

Irigylem azokat, akik otthonukat lelik a hétköznapokban. Akik fel tudnak oldódni a munka - számlabefizetés - alvás adta szentháromságban. Persze sokat segíthet az, ha az ember kiteljesedik a munkájában. Nekem ez ritkán adatott meg.
De szükségem van rá, hogy a hétköznapoknál nagyobb problémák és ideák felé tudjam fordítani tekintetem. Kellenek az intezív élmények, A mély beszélgetések. Azt hiszem vallásos is lennék, megélve az extázis élményét - ha menne még. Szükségem van a miértek megértése, különben fulladok. Szeretem a vaníliát is, de ha eleresztem magam, az mindig ds-be csúszik át. Elvagyok én is a hétköznapokkal, ha néha megállíthatom a lélek aláhullását, és az anyagba ragadását.

Várnak a könyvek, a nem túl külvilágkompatibilis középkori kantáták és a sámánzenék, néhány film, remélem egy adag írás is.
Remélem, már csak négy nap választ el a szabadságtól.

Váci Mihány: Szabadon

Mint ágak közt a szél,
csillagok közt a felhő,
úgy nőni önmagamban
kuszálva, mint az erdő,
szabadon össze-vissza,
sok millió irányba,
erdőnyi kitárt ággal
mindent ölelni vágyva,
minden csillagra ággal
mutatni, mint a gyermek,
minden szellőre sírni,
mint hogyha vihar ver meg;
eget ölelni milliárd
görcsös gallyal és vággyal,
s a földet átkarolni
gyökerek hálójával,
a zuhogó fényt inni
fuldokló levelekkel,
és vihart lélegezni,
sóhajtani kék reggelt,
kétfelől átölelni
a szorongó világot,
foganni benne, s nyitni
tőle fordult virágot,
itt gyökerezni: éhhel
fogózni friss húsába,
de minden rezdüléssel
valami másra vágyva.