Áldd meg isten, ne verd meg...

Blogs » Blog - Azurit » Áldd meg isten, ne verd meg...
2019. 03. 06. 23:47 | Appeared: 1979x
Írtam korábban, hogy keserű szájíz is van bennem a visszatérés kapcsán. És ez most nem lesz olyan cuki poszt tőlem, mint azt írni szoktam volt.
Toleranciám határát súrolom. Olyan tag tért vissza közénk, akiről azt gondolom, semmi keresnivalója köztünk. Mert amit csinál, az kívül esik azon, ami még bdsm.
Persze, értem én, hogy a vérdomoknak és a vadszadistáknak is helye van köztünk, és megvan a piaci keresetlet rájuk. És ha a keresletét találná meg a kínálat, el is boronganék csendben magamban, no lám, ez is a paletta egy árnyalata.
De úgy sejtem, nem csak a keresletét keresi. Csak valakit végre bátani tudjon. Összetörni. Maszutrbálni más testi és lelki szenvedésén.
Tényleg, lelkem rajta, nincs különösebb bajom a szadistákkal, ha olyanokkal teszik ezt, akik élvezik. Az a bajom, ha olyanokkal és úgy teszik, akik ezt nem élvezik, és eközben hazavágják őket. És romokat hagynak maguk után.
És itt a kurva toleranciám, és saját magam kötöm meg vele. Nem tudok ellene tenni, hisz megvan a helye.
Csak kérni tudlak titeket, feleim, akik kerestek: Vigyázzatok magatokra.
Nem nagy meglepetés, a bdsmmel sokkal erősebb érzések járnak együtt, mint a sima vanilliával. És juhé, milyen jó ez, amikor jó. De voltál már padlón egy szerelmi kapcsolat megszakadásakor? Na, a bdsmben még sokkal szarabb lesz, ha rosszul bánnak veled. El fogod hinni, hogy egy értéktelen, utolsó, undorító szardarab vagy, aki örüljön annak, hogy legalább van, aki összeveri őket, ha már mást nem érdemelnek. Ez nem lesz igaz, de van, aki elhitetné veletek.
Havonta felkerül néhány önvallommás arról, hogy mit tud tenni egy köcsög nárcisztikus fasz másokkal. És van rájuk kereslet.
De ti vigyázzatok magatokra.
- Ha azt érzed, valami nem jó neked, az azért van, mert NEM JÓ NEKED! Nem azért, mert nem vagy elég jó, elég kemény, elég szub. Ha nem jó, hagyd abba, szállj ki, mihamarabb, és minimalizált a veszteségeket.
- Ha azt érzed, a másik nem foglalkozik veled, nem törődik az igényeiddel, sem a határaiddal, az azért van MERT TÉNYLEG SZARIK RÁD. Nem azért, mert ilyenek kell lennie a bdsmnek. Tény, hogy van, aki ezt élvezi, és igényli. Ha te nem vagy ilyen, hagyd ott a picsába, és minimalizáld a károkat.
- Ha úgy érzed, hogy csak kihasználnak, elvesznek belőled, kevesebb leszel a másik által, az azért van MERT A MÁSIK ÁRT NEKED, nem azért mert a bdsmnek ilyennek kell lennie. Hagyd ott a picsába, menekülj, és csökkentsd a károkat.
- Ha sose lehet az, amit te szeretnél, ami neked jó, amire neked van igényed, az azért van, mert a másik SEMMIBE VESZ, és nem kell ilyennek lenni a bdsmnek. Ha nem élvezed ezt, mentsd magad, és minimalizáld a károkat.
- Ha úgy érzed, hogy a neked is jó dolgokat csak ígérgeti, azokkal csak hiteget, hogy újabb és újabb feladatok elé állít, hogy azt megkapd, az azért van, mert KURVÁRA SOHA NEM LESZ NEKED JÓ, csak maga mellett tart ezzel. Te meg beszopod. Menekülj, és minimalizáld a károkat.
- Ha úgy érzed, hogy folyton hazudik, nem őszinte, csak vetít ls terel, az jó eséllyel azért van, mert ÉPP ÁTBASSZA A FEJED. Menekülj, és minimalizáld a károkat.
- Ha úgy érzed, sosem tudsz elég jó lenni a másiknak, mindig csak büntetést érdemelsz, mindig csak kevés vagy az azért van, MERT A MÁSIK SZARIK RÁD, és nem is akarja, hogy jó legyél neki. Menekülj, és csökkentsd a károkat.
- Ha úgy érzed, valakivel valami nagyon nincs rendben, próbálj meg informálódni másoknál. Kis közösség vagyunk, valaki mindig ismer valakit, aki ismer valakit...
- Adjatok hangot a rossz tapasztalaitoknak, név nélkül. Beszéljetek erről. Segítsétek egymást.
- A régi motorosok, tapasztalt tagok, írjatok a bdsm önvédelemről. Minimalizáljátok a károkat.

Most nem tudok jó szívvel egyik fontos zsolozsmámra gondolni.
"Áldd meg, Uram, ne verd meg édes ellenségemet; ahogy én Őt, úgy szeressen engemet!"
Tegyétek meg helyettem, kérlek.

https://m.youtube.com/watch?v=oz7nhbNRm70

Comments (53)


Deleted user
#332170 | 2019. 03. 08. 10:48
Nahhh evvel már nincs gond:)
Deleted user
#332169 | 2019. 03. 08. 10:44
Állítólag jót tesz a petúniának...:))
Deleted user
#332168 | 2019. 03. 08. 09:57
Megyek a kertbe ásni:)))
#332167 | 2019. 03. 08. 09:53
Ha jó nő lennék még a hűtőig is eljuthatnék, Te kis darabolós?
Deleted user
#332166 | 2019. 03. 08. 09:50
Mind nem ásom el:)))

Ha jó csaj lennél lenne esélyed:)))
#332165 | 2019. 03. 08. 09:49
Na, mekkora mázlista vagyok, hogy nem születtem és haltam meg szubmisszív nőként.
Deleted user
#332164 | 2019. 03. 08. 09:48
Tele van a kert elásott nőkkel:))
#332163 | 2019. 03. 08. 09:47
Hát figyelj, ha arról lenne szó, hogy eléd vetem magam, hogy "tedd azt velem, amit csak akarsz" azért valszeg érdekelne, hogy megbízhatok-e benned, jó lesz ez nekem, vagy ott halok meg, mert egy kéjgyilkos vagy. :D
Deleted user
#332161 | 2019. 03. 08. 09:45
Kis nyomozó:))))
#332160 | 2019. 03. 08. 09:44
:)
Szóval érted, nő lennék, és kellene egy Magnum, valszeg átfutnám az adatlapod, megnézném a szavazatokat, meg az ismerősöket. Mivel szoktál bulikat tartani, rólad valszeg elég sok tagnak van már valamilyen tapasztalat rólad. Az adatlapot alapján vegyes a kép, és ha írnék az ismerőseidnek, valszeg az is kiderülne, hogy hogyan, és milyen mélységben ismernek. Ha csak annyit írna valaki, hogy ez egy cuki ember, vagy hogy ez egy fasz, valszeg rákérdeznék, hogy miért gondolja így. És így kialakulna bennem egy kép, hogy kell-e nekem egy Magnum, vagy nem. :)
Deleted user
#332153 | 2019. 03. 08. 09:29
Néztem a galériád:)))
#332151 | 2019. 03. 08. 09:28
Nem, ezért mondom a több véleményt. :)

Másrészről viszont ha nem a véleményekről, hanem az átélésről beszélünk, akkor egy is sok belőle...
Deleted user
#332150 | 2019. 03. 08. 09:24
És még valami...amit egy állít az úgy is van?
Mint tudjuk egy nő bizonyos dolgokért bármire képes.
#332149 | 2019. 03. 08. 09:10
(Rejtett premissza: Tehát nem okozol olyan sérülést, amit utána képtelen vagy helyrerakni)
#332148 | 2019. 03. 08. 09:06
Nem tudok arról az ügyedről, így a válaszom most az általános elgondolásaim, és azon eset alapján írom, ami kapcsán e blog született.
Ha valaki átadja az uralmat neked, és uralomba helyez, akkor nem csak uralmad és az önkényed, hanem a felelősséged is nő a másik iránt.
Ebben benne van az, hogyha elveszel, adnod is kell tudni. Ha lerombolsz, helyre is kell állítanod. A határokat feszegeted, nem neglilágod. Ha sérülést okozol, azt kutya kötelességed biztonságos szintig gyógyítani. Ha testi sérülést okozol, amint nem tudsz ellátni, kutya kötelességed szaksegítséget hívni, még ha ciki is elmagyarázni mondjuk a mentősnek, ugyan mi történt. Ha lelkileg rombolsz szét valakit, akkor utána kutya kötelességed aftercare-ben helyre állítani az illetőt. Nem rúghatod ki az utcára, hogy oldd meg magad, nem láncolhatod le a garázsban egy kutyapokrócon, hogy oldd meg magad, amit akartam elvettem, a maradék nem érdekel...
Deleted user
#332143 | 2019. 03. 08. 08:30
Akkor hogy szabad???

Egy példa saját magamról. Nem titok volt itt egy balhém lassan 4 éve. Pár ember azt terjeszti, hogy ebből rendőrségi ügyem volt.
Nem volt mert arról talán én is tudnék. Most mit tegyek??? Jelentsem fel???
#332142 | 2019. 03. 08. 08:27
Igen. De egy bántalmazó kapcsolatban is nagyon egyoldalú viszony van...
Én egyébként simán el tudom képzelni azt is, hogy a másik fél szerint nem történt semmi, és simán jól csinált mindent, mert ezt így kell. Ettől még nem szabad így...
Deleted user
#332141 | 2019. 03. 08. 08:23
Igen de az egyoldalú.
#332140 | 2019. 03. 08. 08:18
meg az átélt élményekről való beszámolók.
Deleted user
#332132 | 2019. 03. 08. 03:33
A pletyka?:)))
Deleted user
#332129 | 2019. 03. 07. 23:47
az ilyeneket a nagyközönség előtt nem lehet megbeszélni

marad a Pixi hiradó suttogása
#332125 | 2019. 03. 07. 22:24
De illene. Ha feltételezhetnénk, hogy a másik fél őszinte. Ha nem, nem marad más hátra, mi t harmadik, negyedik, ötödik valós véleményt keresni.
Deleted user
#332117 | 2019. 03. 07. 20:14
Ez kb olyan mint a Moszkvában osztogatnak vagy fosztogatnak.
És még valami. Mi alapján ítélünk ek valakit? X Y azt mondta.....
És a másik felet nem illene meghallgatni???
#332115 | 2019. 03. 07. 19:29
Plusz a valaki ismer valakit, aki..érvelésed erősen problémàs szerintem. Amikor harmad, negyed, esetleg ötöd kézből kapsz infót valakiről, az mennyire lesz hiteles?

Rólam is sokan gondolnak abszurd dolgokat, ami pont olyan módon jutott el hozzàjuk, amit vàzoltàl. Fontos a Közösség védelme, de erre a pletyka egy kontraproduktìv eszköz. Én ìgy làtom.
#332109 | 2019. 03. 07. 18:50
Nem tudom kire utalsz, még sejtésem sincs. A magam részéről a sajàt portàmon szoktam bìràskodni. Illetve ha valaki emlìti, hogy talàlkozna xy személlyel, aki tapasztalataim alapjàn veszélyes, ezt jelzem neki.

Van is egy sajàt fogalmam erre a tevékenységre: Schnauzer protekció.
#332073 | 2019. 03. 07. 14:08
Azt hiszem a problémák miatt tényleg a szociális háló nyújthatja az egyik legerősebb védelmet.
#332071 | 2019. 03. 07. 13:36
A segítség kérés az más. Én lennék az első, aki ugrik, hogy segítsen. De kéretlenül nem erőszakolom rá magam senkire, hogy hali, nem tudnék valamit segíteni esetleg? Azt nem tartom korrektnek. Ha én, akkor amikor beléptem, kaptam volna egy olyan üzit, hogy szia, xy-al vigyázz, mert pszichopata, wz meg egy vadbarom, hát tuti sarkon fordultam volna.
Marilyn Deleted user
#332070 | 2019. 03. 07. 13:17
Akkor is fórumot kell teremteni annak, ha valakit vmi sérelem ér, azt elmondhassa. A lehetőséget meg kell teremteni.
#332061 | 2019. 03. 07. 11:01
Egyetértek. Nem segíthetsz annak, aki nem kéri. Mert miért is tennéd? A baráti intelem, tanács az más, de ahhoz kell egy kapcsolat. Ha hozzám idejönne valaki, hogy hali, ez a Lothi milyen már és vigyázz, biztos kedvesen mosolyogva elsétálnék és elkönyvelném, hogy baj van az illetővel.
Deleted user
#332060 | 2019. 03. 07. 11:00
Ki kért meg erre minket? Kiket? Nincs itt köztünk szakértő. Itt királyok vannak, királynők , szolgák meg szabadparasztok... szakértő egy sem. Nincs bdsm akadémia, nincs egyetemes tudásanyag.
Ez önképzőkör. Egymást és magunkat tudjuk segíteni.
Deleted user
#332058 | 2019. 03. 07. 10:55
Az h az embernek lesznek e itt barátai vagy sem nem tehető kötelezővé.

S lont a nök esetében amikor bekerül ebbe a világba ezer jelentkező van a “barát” pozira...Persze 1001 en csak meg akarják baszni...Ebben ki kell tudni igazodni.Ahogy az életben is.
Szerencse és saját józan ész!
Azurit Deleted user
#332057 | 2019. 03. 07. 10:52
Volt már erről szó...
Hogy írunk egy blog sorozatot friss reges nőknek h mi minek a jele...
Nem elvetendő ötlet.
De ki kért meg erre minket?Ki jogosít fel arra h leírjam h Figyelj ha ezt és ezt tapasztalod akkor 99% a az esély annak h át vagy baszva...

Érted a gondom ezzel?
Azurit Deleted user
#332056 | 2019. 03. 07. 10:51
Nem feminacafé. Pasik pont úgy porul járhatnak, csak ők még kevésbé fogják elsírni bárhol is, mert az nem férfias.
Deleted user
#332055 | 2019. 03. 07. 10:49
Igen, veszélyes. De a felszólalásod alapján semmilyen segítségnyújtásnak nincs helye az életben. Pusztuljon vagy boldoguljon mindenki egyedül.
Én a traumámtól erősebbé váltam. De akart a fasz erősebb lenni. Nem erre fizettem be, ezt kaptam. Én kértem, kerestem az emberek segítségét. Többek között tőled is kaptam. De nem mindenki tud hova fordulni.
Szerintem igenis kell erről beszélni és gondolkodni.
#332054 | 2019. 03. 07. 10:49
Ezen senki nem fog meglepődni, főleg azok nem, akiket tényleg tökön szúrtam már 😆 Nehéz rólam olyat terjeszteni, amit nem überel a valóság, csak szólok. De én jókislány vagyok. 😇
#332053 | 2019. 03. 07. 10:49
Meg talán még annak lehet értelme, ha régi motorosok írnának ennél talán kevésbé indulatos posztot, hogy milyen jelei vannak annak, hogy ott valami.nincs rendben, és vigyázz magadra. Persze valahol fura lenne ilyen feminakafé.com cikkeket írni/olvasni itt, de nem biztos, hogy értelmetlen lenne...
#332050 | 2019. 03. 07. 10:35
Egyébként csak egy picit kötekszem, mert én is bírlak. :)
Az előbb egy kicsit gyenge érv volt az, hogy vaníliában is lehet bántalmazás, ezért itt nincsenek nagyobb veszélyben az emberek.
Analógiás érveléssel: a múltkor a haverom eltörte a kezét síelés közben, ezért nyugodtan megyek K1-ezni, mert az is csak sport. :D
De betudtom annak, hogy felkúrtam az agyad. :)
#332049 | 2019. 03. 07. 10:35
Egyébként csak egy picit kötekszem, mert én is bírlak. :)
Az előbb egy kicsit gyenge érv volt az, hogy vaníliában is lehet bántalmazás, ezért itt nincsenek nagyobb veszélyben az emberek.
Analógiás érveléssel: a múltkor a haverom eltörte a kezét síelés közben, ezért nyugodtan megyek K1-ezni, mert az is csak sport. :D
De betudtom annak, hogy felkúrtam az agyad. :)
Marilyn Deleted user
#332048 | 2019. 03. 07. 10:35
Mostmár tuti h terjeszteni fogom rólad h tökön akartál szúrni.S három ember után már satupaddal akartál kasztrálni...😂
Azurit Deleted user
#332045 | 2019. 03. 07. 10:33
A privát infózás amugy is megy.
Hol valós hol valótlan infókkal...
Akik közösségként kezelik az oldalt ők ebben résztvesznek/részt vehetnek.
Egy biztos a közösségekben emberek vannak, tehát van köztük korrekt, pletykás s rosszakaró is.
Egéni mérlegelés h kiben bízunk.Van akinek vakon elhiszem amit mond s van akitől azt se amit kérdez.
De nagyon sokan “magányos farkassként/farkasnőként” vannak jelen.
Őket ebbe nem tudod bevonni.S amúgy én személy szerint azt vallom h szeretem én megismerni az adott személyt.
Van itt olyan akit sokan utálnak...s én nem is vonom kétségbe h egy fasz, én is annak tartom😄 De nekem soha nem ártott, velem normális.Nem fogom kirekeszteni azért mert másoknak baja van vele.

S nem lehet s nem is hiszem h bárkinek a nagy tömegek védelmező lovagjaként kéne funkcionáljon.
Értem h aggódsz.
Néha nekem is kinyílik a macheta a zsebemben...
De a világot nem lehet megváltani, mert nem is akarja h megváltsák.
Régebben én is elmondtam a véleményem, néha még most is.
De rájöttem h mindenkinek a maga útját kell bejárja.
Lehet “megmentem” egy apróbb negatív élménytől.
Amit simán abszolválna, de mivel közbe szóltam nem alakul ki benne egy szűrő.
S ennek hiányában később beleszalad egy jóval nagyobb traumába...
Veszélyes másokat védeni, tanáccsal ellátni...
Mert mi magunk is tökéletlenek vagyunk.
#332044 | 2019. 03. 07. 10:25
Bíztam benne! 😍
Marilyn Deleted user
#332042 | 2019. 03. 07. 10:19
Mit hallottál?
Mind hazugság!Sokkal rosszabb vagyok!😁
#332041 | 2019. 03. 07. 10:11
Figyelmeztetés és figyelmeztetés közt van difi. Hallottam rólad, ne hidd, hogy nem. De valahogy nem szaladtam el sikítva, talán feltűnt már, sőt! De hallottam már olyat is, amikor egyértelmű hátraarcot csináltam. Nem mindegy, hogy ki mondja és mit mond.
#332040 | 2019. 03. 07. 10:08
Igen, sok mindenben van igazad Lothario, és én is tépelődöm, mert erre nincs egyszerű, jó megoldás. Talán a legépkézlábbab megoldás privátban leinformálni valakit. Hátha.
Marilyn Deleted user
#332035 | 2019. 03. 07. 09:47
Egyetlen normál “közösségi” megoldás van.
Amibe talán hangsúlyozom talán meg lehet bízni.
Az a saját megbízható ismerős, kapcsolati kör.
De ez idő amíg kialakul.
S sokan nem közösségként tekintenek erre a helyre se a bdsm re.
Amit mondtál ha “eljut hozzám az info.

Szóval én hallottám már saját magamról is olyan infót h magam is meglepődtem!
Ráadásul egy olyan nő terjeszti akivel párszor beszéltem csak s még csak nem is én írtam rá...s mégis baszdki...a hátam mögött konkrétan olyanokat terjeszt rólam h ő jól ismer és régóta és ő tudja h ilyen rossz meg olyan rossz vagyok...🤷🏻‍♂️
Na baszdki, megadajam a nickjét privátban?
Beszélgess vele...
Aztán elkerülsz Marilyn?
#332034 | 2019. 03. 07. 09:38
Magadnak nem olyan élvezetes, had csináljam én, lécci lécci lécci :D

(Bocs az offért Azúr, de nem hagyhatom ki a lehetőseget!) :D
#332033 | 2019. 03. 07. 09:35
Kétszer futottam bele itt olyanba, akibe nem akartam. Az egyik zsaroló és zaklató, szerencsére velem szemben semmi nincs a kezében így megúsztam, de nem sok hiányzott a bajhoz. A másik... 3 hét felépülési idő. Nem vagyok egy összeroppanós fajta, és a barátaim segítettek talpon maradni utána, de azóta sokkal óvatosabb vagyok. De ha valaki olyan fut bele az úriemberbe, aki nem lép át ezen ilyen egyszerűen... Bele sem merek gondolni. És a legszebb, hogy mindkettő ismert a köznyelv számára, tudja róluk a társaság, hogy ilyenek, tehát elkerülhető lett volna, ha eljut hozzám az infó. De nem jutott...
Deleted user
#332031 | 2019. 03. 07. 09:33
Jaj Azur az a baj h bár tényleg fontos téma.
De komolyan felhúzol itt engem reggel😄

Mit szeretnél Bdsm polgárőrséget?
Vagy legyen egy forum ahová a “gonosz” nickeket kiírkálhuk?
Ki fog odaírni Azur?
Az áldozatok aligha...S amúgy ki tudhatja h áldozat valójaban vagy csak két nap múlva rájött h ő mégse élvezte.
De a sértettek, szarkavarók, rosszinduatúak oda fognak írni!
Az fix.

Itt mindenki felnőtt ember.
Mindenki vigyázzon magára és az ismerőseire, szeretteire.
S különben is honnan jött most ez kávé előtt🤦🏻‍♂️
Én kedvellek baszdki de kérlek a sok mindent tudó bdsm “szakértő”,erkölcscsősz, meg isten tudja milyen blogok mellé ne kezdj el tolni egy aggódjunk féltsünk s mentsünk meg mindenkit saját magától szekciót mert tökön szúrom magam😄
Azurit Deleted user
#332029 | 2019. 03. 07. 09:23
Hogy neked is mik pattannak ki így reggel a fejedből korán reggel...:)

Ki van veszélyben?Itt jobban mint bárhol máshol...?🤷🏻‍♂️
A discoban felszedett pasi nem bánthat?A sima társkeresős csaj nem ránthat le pénzzel...?
Vanillák között nincs lelkizsarolás, erőszak, akármi egy kapcsolatban?
#332024 | 2019. 03. 07. 08:35
Az a baj, hogy elég vékony a határmezsgye a sárdobálás és a tényleges védelem közt. Azon gondolkodom, hogy lenne-e értelme Lanától egy "NO-GO" fórum kérésének, ahol kiírhatják azt, ami velük történt. Talán ebből látható lenne, hogy tényleges visszaélés történt-e, vagy csak valami félrement egy kapcsolatban.
Csak sok probléma van ezzel is. Sárdobálás, áldozathibáztatás, ismerük ezeket. De dolgozik bennem, hogy kéne valamit csinálni, amivel növelni lehetne érdemben a tagok biztonságát.
Deleted user
#332022 | 2019. 03. 07. 08:15
Köszönöm. Igen. Ez az elsődleges és legfontosabb dolog amiről mindig beszélni kellene.
Elképesztő károkat tud okozni egy ilyen. És van aki boszorkányüldözésnek veszi ha erről beszélünk.
De nem az.
És ami nagyon fontos: ha valakinek segítségre van szüksége, tudnia kell, hogy van ahova fordulnia. Ezt jelenti a közösség.
#332017 | 2019. 03. 07. 05:58
Igen
Deleted user
#332016 | 2019. 03. 07. 02:27
Ezt a posztot ki kellene tűzni legfelülre, és a linkjét minden új regisztrálónak elküldeni!