Felfedezések kora

Kisgyerekként sosem érdekelt a csillagászat. Ha már felfedezés, legyen egzotikus táj, ahová ember még nem... Viaskodás krokodillal...
Új állatok, amik elhozhatóak, állatkertben megmutathatóak.
Vagy új csontok alapján nem ismert dínók előásása. Az valami volt számomra. De mindig ott, a messzeségben lévő csillagok, az égi térkép, hidegen hagyott.
Ma már megkövetlek titeket, csillagászok.
Már értem milyen érzés, minden este az eget fürkészni, hátha egyszer akadsz egyre, ami csak a tiéd.
Ma már értem, hogy utólag milyen vészes félelemmel tölt el a perc, amikor balgán továbbtekertétek teleszkópotokat, hogy majdnem örökre elveszítsétek, amit meg se találtatok még.
Már értem, hogy amikor végre ráállítjátok a fókuszt, és a lencsék egyre közelebb hozzák a képet, hogyan tűnik egyre nagyobbnak, érdekesebbnek, szebbnek az az alig látszódó fénypont.
Értem már, milyen érzés utána mindig őt figyelni, a Csillagod, a kis napkitöréseit, és megérteni belőle, milyen hatalmas energiák dolgoznak benne. Megfigyelni más bolygókhoz fűződő viszonyát. Csendes energiakiáradását, amely magát az életet jelentheti. Nem más az, mint az ismert, arcot, hátat simogató fény, a gondoskodó, meleget adó. Mit jelent újabb és újabb oldalról megismerni, megérteni.
Értem már, hogy miért próbáljátok köré szervezni életetek, hogy a szürke hétköznapok ne takarhassák el. Hogy vonz titeket, pedig nincs az a képlet, ami igazolhatná ezt a gravitációs erőt ilyen távolból. Értem azt a belülről kínzó boldog igazságtalanság érzetet, hogy lehetetlen, hogy ezt a szépséget más még nem látta, nem ismeri, és hogy éppen te vagy az, akinek ezt néven kell nevezni.
Értem már a Csillagászat szenvedély, szerelem.
Kívánom, hogy az újévben megtalálja mindenki a maga csillagát.

https://www.youtube.com/watch?v=V1ZaZZtnH6I