Kényszerkarácsony

- Hová tettem azt a kurva gyertyatartót?! -káromkodok kora reggel, Eccarv megszeppent tekintetét érzem a hátamon.
- Ott van előtted a szekrényen. Kinek vetted? -Kérdezi félősen.
- Az egyik kollégámnak.
- Akkor őt biztos nagyon szereted.
- Frászt. Kötelező céges buli. Nem elég, hogy regggeltől estig benn vagyok a melóhelyen, utána még menjünk céges karácsonyra is. -Illetve, tulajdonképpen tényleg szeretem azt a kolleginámat. És tök rég nem láttam. Csak ezt az egész céges partit kívánom a pokolba. Sokkal többet érne az alvás, vagy ha legalább addig is be tudnék csipogni néhány raklapot, hogy ne fulladjunk bele a szarba...
- És nekem is veszel ilyen szép gyertyatartót?
Mi van most? December? Jön most vízszámla? Vagy nem jön? Biztos, ami biztos:
- Nem kapsz. - Mordulok rá, pedig valami olyasmit akartam mondani, hogy te nem is szeretsz gyertyázni, és neked mást hoz a Jézuska, aminek jobban fogsz örülni.
- Azúr?
- Igen?
- Mostanában olyan fakók a színeid...
- Csak kimerült vagyok.
- És alig vagy itthon.
- Dolgoznom kell.
- Mindig?
Esküszöm, ha most féltékenykedni kezd, letépem az egyszarvát, és unikornisvéresen megyek be melózni, hogy...
- Igen. Mindig.
- És nincs más baj? - Ez nem a féktékenység hangja. Mi a frászra akar kilyukadni...
- Nem, nincs. Csak annyi, hogy már most késésben vagyok.
- Én meg már azt hittem... hogy... hogy te is beteg leszel. -Tör ki belőle egy lelket könnyítő, szivárványt prizmázó, gyémánt szerű könnycsepp.
Állok leforrázva a káosz közepén. Szegény Ecc. Tudtam, hogy nagyon megviseli őt is a kórház, de nem volt semmi időm azóta beszélgetni vele... És már most is a buszmegállóban kéne lennem, nem az övemet keresni...
- Ne butáskodj, Eccem, semmi bajom. Csak sok ez a karácsonyi őrület. Van kedved elkísérni a munkahelyemre? Közben beszélgethetünk.
Boldogan fészkeli bele magát a zsebembe.
- Azúr?
- Igen?
- Miért kell Karácsonyozni?
Hol is kezdjem? A gazdasági érdekek mentén? A keresztény gyökereknél? Nyúljak még hátrébb a pogány napfordulókig? De mielőtt belekezdhetnék, elgondolkodva folytatja.
- Azt hiszem, jó lenne, ha csak feldíszítenénk együtt a fát. Nem azért, mert kell a karácsonyfa. Hanem, hogy tudjunk örülni neki, milyen szép. Ne is legyen nagy fánk. Csak pici. Akkora, mint én. Azt nem nehéz feldíszíteni, és akkor talán lesz erőd örülni a szépségének. Együnk bejglit. Nem azért, mert ilyenkor bejglit kell enni. Hanem mert szereted. Majd hozok én a boltból. És ne csináljunk semmit. Csak várjuk az angyalkát. Úgy el fog jönni. Azt hiszem, a Karácsony túl lényeges ahhoz, hogy fontos legyen...