"A sorsot áldom, amiért nem vagy itt, hogy nélküled láss."

Ma este sötét, csillagtalan estében hagytál. Mire utánam nyúltál, már én zártam be. Te alszol édesen a párnádon.
Pedig nem kértem sokat. Csak egy rövid mesét.
Pedig sokat kértem. Mert nem vagy barátságban a szavakkal.
Most nézek szembe a sötéttel, és próbálom helyrerakni a dolgokat.
Nem történt semmi komoly. Tudom, holnap megkapom a mesém.
Csak szeretném, hogy tudd, nem ötletszerűen kérek. Szükségből.
Tudom, hogy nehéz, és melós ember vagyok. Tudom, hogy igyekszel.
És nem kell mindig sikerülnie. Csak hiányzol. Nagyon.
Az a lélek, ami apróságoknak is úgy örül, egy együtt tanulástnak, egy simogatásba simulásnak, az a lélek visz az éjszakák mélyére is.
És most nem jó. Ez is Te vagy. Ez is Mi vagyunk. Így szeretlek.
Most mégis ilyen:

https://www.youtube.com/watch?v=rST_oR-d64o&list=RDrST_oR-d64o

Hermész, légy ma velem. Ámen.