Orgazmus kontroll

- Hogy nézel ki? Így nem jöhetsz velem. Szégyent hoznál rám. - A hangom kimért, hideg, rémisztően indulattalan. Elkerekedik a szeme, mint akinek egy rejtegetett titka kerül napvilágra. Tudom, hogy ő is szennyesnek érzi magát.
Elétérdelek. Vágyakozva nézi meztelen felsőtestem. "Ó"-ra nyitja száját, de váratlanul egy használt bugyi tömi el a gyönyörnek ezt a pici nyílását. Felállok, pár pillanatra eltűnök a szeme elől, hiába is forgatná a fejét.
Megfutna, de már kattan is a zár. Tudja, mi következik.
Mire erőtlenül tiltakozna, már szövetek szorítják le végtagjait. Egy utolsó erőfeszítés, az egész testét megfeszíti, de nem bír szabadulni. Ettől megnyugszik, ellazul. Mosolyog, és átadja magát a pillanatnak.
- Nagy levegőt! - Mondom egy csöppnyi gyöngédséggel a hangomban. Elönti a nedvesség.
Lassan fordul vele az egész szoba. Egyszer, kétszer, háromszor. Mire megszokná a menetirányt, a szoba hirtelen megáll, és az ellenkező irányba kezd forogni.
Hirtelen megfordul. Keresztbe állnak a lábai, mellkasához szorítja a semmit. Hiba volt. Egy csattanás, bizsergető figyelmeztetés a seggén. Felnyög egy kellemes, teleszájas "Mmmm"-t. De nem fordul vissza, én meg nem erőltetem. Tetszik így is.
A szoba vad forgásba kezd. Levegőért kapkod, keres egy nyugvó pontot, de nem talál. Habzik a szája - talán a gyönyörtől? Egész teste vízben úszik, és kapkodva szedi a levegőt, ha teheti.
Már csak a szoba forgása biztos számára. Túl gyors a tempó, a centrifugális erő kiszakítja testéből a lelkét. Mintha fölülről szemlélne minket.
Kiszakadt a testéből. Extázisba került. A gyönyörben úszik, és a mélyen spirituális élmény közben úgy érzi, valóban egyre tisztul. Nem számít már semmi. Hogy honnan jött. Hogy hogyan találkoztunk. Hogy hányan fogdosták össze, hányan dobták el, míg mellettem kikötött. A buta, munkás hétköznapok sem. Az esték, amiket távol töltöttünk egymástól. Semmi sem számít, átjárja a gyönyör, amiben ő van, és én vagyok.
Én csak azt látom, hogy homályosodik a szeme. Látom, hogy lubickol a gyönyörben. Rám néz, de már nem lát.
Mint régen a kutyám, amikor egyszer dobozból adtam neki joghurtot. Boldogan lefetyelte, szeme rám szegeződött, de látszott, hogy nem engem lát vele, minden érzékszerve a joghurthoz tapadt. Egy egyszerű jogobellával képes volt elérni ez az együgyű állat azt, amiért a buddhisták évtizedekig meditálnak... És az állatoknak ne lenne lelke?
De nem akarom, hogy elszakadjon tőlem. Beszélek hozzá, hogy a kapocs erősödjön közöttünk. Becézem. Biztatom. Elmondom, hogy milyen gyönyörű. hogy amíg meg nem ismertem, nem is tudtam, mennyire hiányzik az életemből. Megnyílok előtte egészen. Milyen kicsinyes félelmem ez, hogy elszakad! Nem is sejtettem, mit él át éppen, és hogy mennyire benne vagyok úgy is.
De a szavak elérnek hozzá, látom, a teste meg-megremeg egy-egy mondatom után, ami még mélyebb, még tüzesebb szavakra ingerel. Morgásokra. Nyögésekre. Leomlik rólam is a tudat börtöne. Eggyé válok vele, feloldódom benne. A titkos, házi szatorink ez.
Negyven perc múlva áll le a szoba forgása. Ismét kattan a zár. Magamhoz ölelem nedves testét.
Ragyog, és vakítóan fehér a teste. Levezetésnek négy kis csipes kerül elő...
Igen. Kimostam az Eccarvúmat.






(Ps.
És hogy miért ilyen clickbaites a poszt címe? Mert neked, édes, aki ott olvasod az írást... Ha az utolsó mondatig nem jött össze egy orgazmus, akkor bocsi. Már nem is fog. Hiába is olvasnád újra...)