Minőség vagy mennyiség

Egy hete belezavartam már magam egy gondolatkörbe, ami nem hagy nyugodni. Kevés ráérő időmben neki-nekifeszültem a kérdésnek, de egy egy tapodtat sem jutottam előrébb.
A múzeumban tett látogatásomat követően feltettem magamnak a kérdést, hogy mennyiségi, vagy minőségi természetű-e a dominancia.
Hogy miért ilyen fontos kérdés ez számomra? Ha a dominancia mennyiségi természettel bír, azaz pusztán attól lesz valaki domináns, hogy valamiből "több" van belőle, mint másokban, akkor a dominancia a tudományos vizsgálat tárgyává tehető. Mint ilyen, az út végén kapott eredmények objektívak, mások által is éppígy megmérhetőek és megismerhetőek. És mint ilyenek, nem hordozhatnak értékítéleteket.
Ha viszont a dominancia természete minőségi, akkor kívül esik a tudomány területein, és a szellemtudományhoz, vagy más tapasztalati formákhoz kell fordulnunk megismeréséért. Ha kicsúszik a tudományos vizsgálat kereteiből, akkor a feltárt eredmények már nem feltétlen lesznek leíró jellegűek, hanem előíróakká válhatnak. Ez által vaskosan megfogalmazhatóakká válnak értékítéletek vele kapcsolatban, viszont elveszítjük az objektivitást biztonságát, és magukat az értékítéleteket vethetjük újabb ítéletek alá.
Röviden: nem csekély dolgok forognak kockán.

És merre jutottam a hét során?
Mivel a dominancia bonyolult, és összetett valami, ezért először redukcióval éltem. Egy-egy dimenzióra szűkítettem a dominancia vizsgálatát. Ekkor az mennyiségi természetűnek tűnt. A határozottabb ember kontrollál, az erősebb kutya baszik, stb. De a valóságban ritkán egyetlen jegy dönt a dominanciáról. Talán a vizsgálati eszköz hibájából futnék téves következtetésre?
Hogy a dominanciában nem egy darab valamivel állunk szemben, az is alátámasztani látszik, hogy a Nagy Ötök minden személyiségvonása mentén találhatunk dominancia markereket. József Attilával élve: "Minden egész eltörött."
Ha több dimenzió mentén gondolkodtam, még mindig csábító gondolat volt a mennyiségi természetmeghatározás redukcionalizmusa. Persze a pontos képlet a szívek és a tudatalattik homályába veszhetne, de egyfajta súlyozásos összemérés hasznos gondolatnak tűnt.
De aztán kételyem támadt: Hohó, hiszen a részek összessége mindig kevesebb, mint az egész! Nézzünk csak egy antik zsebórát. A bonyolult fogaskerekek, rugók, gátak felhúzókulcsok elemeit egyébként elnézve semmi sem teszi azokat alkalmassá, hogy a változás mértékét nyomon kövessék. De egységbe rendezve mégis új természet jelenik meg az órában: az idő mérésének képessége.
Intuícióm szerint a dominancia minőségi természettel bír, azaz nem pusztán attól válik valaki dominánssá, hogy bizonyos tulajdonságok aktívabban, erőteljesebben vannak személyiségében jelen, mint másokéban, hanem az által, hogy létezik benne maga a dominancia. Úgy tűnik, mintha alátámasztaná ezt az álláspontot, ha negatívan közelítem meg a kérdést: ha képzeletben kilúgozom a fontos tulajdonságokat a dominanciából, és felteszem a kérdést, így lehetséges-e, hogy domináns maradjon az egyed. Lehet domináns egy alacsony ember? Lehet. Dominálhat egy gyönge és alacsony ember egy erős és magas emberen? Dominálhat. Dominálhat egy gyönge, alacsony, és ostoba ember? Persze... (A gondolatkísérlet engem Szóritész paradoxonhoz vezetett...) Másrészről alátámasztja, hogy a hétköznapokban mintha nem méricskélnénk a dominancia markereit, mintha jóval ösztönösebben, tapasztalati szinten lenne számunkra a dominancia. De ez sem hozott végső megnyugvást, az agy tudat alatti koputációs képességének nagyságában hatalmas potenciálok vannak.

A problémából való kitörésért jegelem a kérdést. Talán mások kisegítenek. Vagy későbbi vizsgálatok során közelebb kerülünk majd a dominancia efféle természetéhez. De vizsgálódásomat úgy fogom folytatni, mintha minőségi természetű lenne a dominancia, és tótágast állítok a kérdésből: Lássuk, mit hoz a dominancia prospektív megközelítése. Max. rájövünk, hogy semmit, mehet a kukába az egész, és lesz még egy erősebb érvünk a kvantitatív természet mellet. Ha kipihentem magam, irány az új kalandok felé!