Egy éjszaka margójára

"Bennem mennyi ócska vágy van,
És mennyi vád van ellenem.
Mindet le kellene ráznom,
El kellene ejtenem.

Bennem mégis úgy csörögnek,
Mint babzsákban a babok.
Üzengetik már a rögnek,
Miféle sárból vagyok."
-Lackfi-

A józan ész még nem tud Rád bólintani, Cica.
Látom, hogy mi minden vonz benned. Szépek a szíved vágyai. Egyszerűek, kedvesek. Jó lenne ezen vágyak keresztrüzében élni.
Látok elég kérdést, gyökérzetét a később talán kibimbózó problémáknak. És az ész késlekedik bólintani.
Azúr régi görög eszmény szerint él. A ratio vasmarkával fogja vissza szívének indulatait, keményen betépi a zablát, ha a vágy lefelé húzná. Még nem érzem, hogy szabad száguldást hagyhatok feléd.
De nem pont arra vágyom-e, hogy végre kissé a lovak közé dobjam a gyeplőt, és közvetlenebbül csak élvezzem az utazást?
Lefekvéskor éjszakává akartam lényegülni, hogy köréd telepedhessek, és vigyázzalak, amíg távol vagy tőlem. Reggel meg mosolyogtam a vágy irracionalitásán - és még jobban szerettelek érte...
De az ész még késlekedik bólintani.

"Istenem, rabolj ki sportból,
Legyek üres, üreges.
Tölts ki, vess szét - tömlőt újbor
Csak a végén Te nevess."
-Lackfi-