Ha jól megdugsz, belédszeretek? Vagy ha belédszeretek, jól megdugsz?

A szerelem mint olyan kialakulásában mekkora szerepe lehet a szexualitásnak?

Nyilván, ebben is, mint mindenben, igen nagy különbségek vannak.
Számomra mindig fura volt az az elméleti elképzelés, hogy előbb a nő lelkét (és agyát) hódítsa meg valaki, azután "kaphatja meg" a testét. Most akkor mi is az érték? Amit elsőként "odaadunk"? Ha a test védelme nem társadalmi normákból és örökölt beidegződésekből (terhességtől, betegségektől való félelem) prioritás, akkor nem értem. Ill. azt gondolom, erősen átgondolandó.

Beleszeretni valakibe szexualitás nélkül is simán bele lehet. Tiszta sor. De utána mekkora, de mekkora csapás, ha a szex nem működik, vagy nem igazán működik. Biztos áltathatja magát az ember fia/lánya...egy darabig. Persze, ha a szex nem annyira fontos valaki életében, talán nem akkora trauma (már, ha tényleg nem annyira fontos, és nem csak önámítás, önbecsapás).

Ugyankkor a szuper vagy igen jó szexnek sem folyománya egyértelműen a másikba beleszeretés. Az viszont mekkora királyság, ha kiderül, minden klappol (már, amennyire minden klappolhat).

Az erős vonzódás, az a zsigeri (ami igen, az én világomban nagyon fontos, és nem temetendő, hanem nagy becsben tartott, értékes valami) garancia arra, hogy a testiségen kívül is lesz passzolás (égzengés és harmónia is)? És az a zsigeri vonzódás csak testiségből áll? Testek vonzásából? Azt hiszem, nem.

Mondanivalóm nincs, csak elmélkedem. Egy film kapcsán, amit néztünk, és amelynek a főhősének nagyon vonzónak kellett volna lennie nekem, de nem volt az, mert hiába a nekemvalós, izmos férficomb, ha buta vizsla (sok fokkal jobb az okos vizsla) tekintet párosul hozzá...