Tökéletes? Menekülj!

Megtaláltad a tökéletes nőt/férfit? Menekülj! Most! Gyorsan! Amerre látsz!

Na jó, előtte esetleg még adj egy esélyt... hogy megtaláld a rést tökéletességen. És akkor maradhat... esetleg... ha kiderül, hogy tökéletlen...

Nincs olyan, hogy tökéletes.
Illetve... mégis... van.
Tökéletes kétféleképpen lehet valaki.
A nehezebb út: tökéletességet játszani.
A másik: tökéletesnek tűnni a másik szemében.
A kettő összefügg.

Az első nagyon nehéz munka lehet ám. Sok figyelmet igényel, koncentrációt, önfegyelmet. Vgay rutint? Persze, nagyon függ a másiktól is. Ha annyira kiéhezett a tökéletességre, vagy akár nem is a tökéletességre, hanem valamire, akármire, bármire, akkor elég pár elhintett morzsa, elég nem nagyon gázosnak mutatkozni (legalábbis kezdetben), és a tökéletesség nimbusza szinte a semmiből emelkedik az egekig, és alkot szilárd védőpajzsot... egy ideg... hogy mennyi idő az az idő? Változó...

A másik út meg... végletek. A mennyország vagy a pokol. Mikor valakinek igénye van tökéletesnek látni a másikat. Így hiperszuper, 5D-s szemellenzővel annak is látja. A tökéletes vagy elfogadja ezt (pl. mert ő is pont ezt gondolja magáról), és akkor mennybéli időszak jön, nem kizárt, akár egy életen át is kitart... vagy kétségbeesetten bizonygatja "csak ember" voltát. Vagy sikerrel jár, vagy nem. De pokollá teheti a tökéletesnek látott életét. A kapcsolatot meg tönkre. És ennek a variációnak tud lenni egy borzalmas kifutása. Mikor az önmagát áltató valamiért jól kiábrándul, és leveri csalódottságát a másikon. Ott áll a tökéletes (akarom mondani az immár totál tökéletlen), és csak néz ki a fejéből...És nagykibrándult sokszor még vigasztalópartnereket is talál. Lehet csoportosan szidni nagy átverőt. Jaj!

Szóval, csak semmi tökéletesség. Egy kis hiba, több kis hiba pont annyi fűszer, amely sokáig élvezetesség teheti a majdnemtökéletességet.
(Nem olvastam a témablogokat, de láttam, hogy vannak.)