2019. 12. 01. 18:30 | Appeared: 1362x
A már napjainkban is megélt és egyre inkább ilyen irányba száguldó kommunikációs jövőnk egyik eleme, hogy az interneten, ami az életünknek tagadhatatlanul egyre meghatározóbb része, azt kapjuk, amit keresünk. A karácsonyi ajándékkeresés kapcsán még szembetűnőbb, hogy ha valamire egyszer rákerestünk, akkor azt onnantól kapjuk, ha akarjuk, ha nem (arról már nem s beszélve, hogy be nem kapcsolt telefonunk társaságában is elég beszélnünk egy témáról, hogy aztán irányítottan kapjuk a vele kapcsolatos találatokat, persze, elsősorban reklámokat). Vezérelve vagyunk. Saját nyomvonalunk által, de végtelenül kiszolgáltatottan.
Ez egyrészt jó, hisz rengeteg információ ér bennünket, feldolgozhatatlanul sok, szűrnünk kell, és akár hálásak is lehetnénk, hogy ezt helyettünk megteszik. Másrészt, milyen világ sejlik fel ezáltal? Nem jó a kérdés, pontosítanám: milyen világok? Mert mindannyiunknak saját világa lesz (ha már most nincs), az jut el hozzá, azt látja, amit szűrve kap, és ő még tovább szűr. Az nem újdonság, hogy különböző emberek más és más részét ismerik a világnak, és az se kizárt, világaik nem is találkoznak. Teszem azt, a XVIII. században, egy Kínában élő paraszt és egy ugyanakkor Versailles-ban élő francia nemes világa, a világból megtapasztalt jelenségei között nem sok közös elem lehetett. A mi korunkban az új például az lesz, hogy két, amúgy egymástól akár csak pár méterre élő ember világa és tapasztalásai között is hatalmas eltérések lehetnek. Kapcsolódás meg talán semmi. Az egyik elé ezt vetíti a világháló, a másiknak azt. És ez befolyásolja-tereli a napi életszervezésüket, a szórakozásukat, az értékrendjüket, a hitüket, mindent. S mindegyiknek igaz lesz az ő világa, mert az tényleg az ő világa, létező világ, de nem az objektív világ, hanem a saját, teremtett és teremtetett világa. A másiknak meg a másiké. És nem kell élénk fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, ezek a párhuzamosan futó, egymással nem érintkező világok hogyan befolyásolják emberi kapcsolatainkat, így a pártalálást, ill. a tartalmas párkapcsolatot megélés esélyét is.
Így, amikor az "Ötletek" rovatban újabb javaslatokkal, megoldási ötletekkel találkozom, hogy lehetne elkerülni, hogy olyan kommunikálhasson az emberrel, aki nem a célcsoportja, sőt, mit lehetne tenni, hogy az ilyennek még a létezéséről se tudjon az ember, akkor... szóval, szerintem nagyon rossz nyomvonal. Nem csak azért, mert a számomra kedvező és élhető világ a lehető legkevésbé szabályozott (vannak, korlátok-határok, sőt, azok betonból vannak, de igen tágak, és közöttük szabadság van), hanem mert nagyon komolyan azt gondolom, önmaga ellensége, aki a számára nem kívánatos jelenségeket ki akarja szűrni a világából. Káros, mert erőssé tesz, ha megtanulok együttélni a számomra nem kívánatos jelenségekkel, ha megtanulom "kezelni" őket. Káros, mert az öndefiniálásomban segít, az identitásomat erősíti, körvonalazza egyre markánsabban, ha megtapasztalom, milyen nem vagyok, mi nem kell nekem. Káros, mert elveszi a fejlődés esélyét, hogy újat tapasztaljak, s esetleg olyat vegyek észre, amit korábban nem vettem, vagy korábban nem volt kedvemre való. Káros, mert nem engedi, hogy bennem lévő nem kívánatos démonokat megismerjem, és ezáltal küzdjek meg velük szőnyeg alá söprés (ignorálás) helyett. Szóval, beszűkít, legyengít, rugalmatlanná tesz. És ponthogy nem védelmet nyújt, hanem a látszólagos védelem védtelenné tesz és kiszolgáltatottá.
Talán nem árt ezt végiggondolni. Ne sajnáld az időd az ismerkedésben az esetleges vakvágányokra. Általuk ismered meg magad (vagy jössz rá, miért talál meg újra meg újra az, ami számodra nem kívánatos). Ne sajnáld az időd... magadtól.
Instant ismerkedésből instant kapcsolat lesz.
Jó, tudom, ennyit és ilyet senki nem olvas végig. :)
Comments (20)
(Gondolok dolgokat, de azt nem, hogy nagy igazságok, azt meg pláne nem, hogy mindenkire egyformán érvényesek.)
errefelé még mindig finom és nőies meg szubos voltam
(különben is, már bébirénszarvas)
ne legyen már ennyi gondod Nyuszifül.
itt vagyok, megoldom.
erről a témáról egy kommunikációs szakemberrel volt szerencsém a héten beszélgetni
egyszerre rémséges és ámulatos, amit vélni látok a jövőben
de az biztos: szédítő :)
Nagyon jó írás, és sajnos nagyon igaz is :(
Erről most én is írok egy Blogot..:(
velem is nap mint nap megtörténik...sajnos.
Fel a fejjel...mi maradjunk csak nyitottak :)
barátnőm mindenmentesen, tutibión nevelt gyermekei közösségbe kerülésük óta egyfolytában betegek
minden kor, élethelyzet "kitermeli" a túlélőit
a legkiválóbb kihalók meg pályázhatnak a Darwin-díjra :)
(három téglalapot látok csak :)
egyetértek
az összes "stuccal" elolvastatnám, akik homokba dugják a fejüket, aztán meg felháborodnak, ha hátulról inzultákják őket
:)