Pénz, pénz, pénz... Tabu 1.

A XVII. század és Montecuccoli óta tudjuk, a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. A háborúban és a szerelemben pedig mindent szabad - tartja egy másik híres szállóige, és talán nem csak ez közös a kettőben.
Pénz és szerelem? Hogyan is függ össze?
A pénz nem boldogít (ígérem, az utolsó bölcs mondás) - aki megtapasztalta, hogy a pénzzel nem jár együtt a boldogság, bőszen bólogat erre. Viszont a boldogsághoz meg pénz kell. Vagy legalábbis nem árt - ezzel meg nem hiszem, hogy sokan vitába szállnak (pláne, aki megtapasztalta, a pénztelenség hogy tudja meggyilkolni vagy legalábbis lassan felőrölni a jobbra érdemes kapcsolatokat is).

A minap olvastam egy itteni blogban (nem, nem ellenblog, gondolatébresztő), hogy a nők elvárják, hogy a férfi fizessen, és hogy sokszor milyen sokba kerül egy-egy randi (utazás pl.). Hát, igen...

Hördültem, mint ahogy mindig "a nők" vagy "a férfiak" kitételre. Mondjuk: vannak olyan nők (férfiak, emberek). Én pl. nem várom el. Sőt, nem nagyon engedem. És nem valami feminista nekirugaszkodás okán. Se nem azért, mert olyan kis cukimukicukker lennék (ennél sokkal brutálabbat várok el pénzügyi téren - lásd alant). Egyszerűen nem akarom magam egy első találkozáskor kiszolgáltatott helyzetbe hozni, hogy a másik úgy érezze, tartozom neki (mert bizony-bizony vannak ilyen férfiak is, nem "a férfiak" ilyenek, csak vannak ilyenek is), másrészt másfajta, sokkal relevánsabb önvédelemből: ne kelljen végigszenvednem egy választás-rendelés-kihozzák-megesszük/isszuk-fizetünk-kijutunk folyamatot, ha esetleg villámgyorsan kiderül számomra (az ilyen szerintem kiderül), hogy aki írásban oly' ígéretes, az "élőben" a "bocsnemegymástkeressük" kategória.

De továbbfűzvén a pénz és párkapcsolat(szerelem?) gyöngysort. "Nem a pénzedért szeretlek." - hallhatjuk sokszor. És bizony, van helyzet, mikor baromira nem hisszük el. Máskor meg evidenciaértékű. Vagy annak tűnik. Szerintem meg igenis, a "pénzéért" szeretjük a másikat. Azért is. No, nem úgy, hogy arra pályázunk, hogy megfosszuk attól, elszedjük a másiktól. De mikor vonzóvá válik a másik, mikor beleszeretünk, minden tulajdonsága, jellemzője mögött ott van az, ahogyan él. Az meg így vagy úgy, de pénz által meghatározott.

Azt gondolom, ismerkedési fázisban nem jó, ha az ember felüllicitálja a lapját, azaz többet ígér, mint ami van, többet mutat, mint ami van. Simán lehet kulturáltan, természetesen kommunikálni az embernek az anyagi helyzetét, ill. költési, rááldozási hajlandóságát is. Sőt, nem csak lehet, kellene is. A sokszor hangoztatott korrektséghez ez is hozzátartozna. S így nincs meglepetés egyik fél számára sem. S miután fentebb írtam, hogy nem hogy nem várom el, hogy bármiféle költségbe verje magát a másik velem kapcsolatosan, azt feltételezem (feltételezés, mert tapasztalat nem támasztja alá), ismerkedési zsákutca lenne, ha jelezné a másik, nem ő fog fizetni. Honnan az ellentmondás? Végre rátérek blogom lényegi mondanivalójára. Aki ismerkedésre adja a fejét, az felnőtt ember létére számítson arra, hogy ez bizony költségekkel jár. Felnőtt ember létére tudja, meddig nyújtózhat, és tudja ezt kommunikálni is (nem, a legtöbb nő elsődlegesen nem anyagi jólétet vár párkeresés során, más tulajdonságaid simán "lenyomják" esetlegesen nem annyira kedvező anyagi helyzetedet). Szélsőségesen férfiatlan (pláne "domtalan"), ha valaki a párkeresési akciója költségein rinyál, a másik nemre mutogatva. És hogy még durvábbat, tabuszintűt írjak: a férfi-lét egyik mércéje, hogy a férfi tudja megteremteni magának anyagilag is azt a helyzetet, amelyben élni kíván. Nem, ez nem gazdagságot jelent, hanem annyit, hogy minden téren, így e téren is, emberi mértékek szerint sorsának irányítója. Hogy másként lehetne egy nő számára szilárd talapzat? Szigorú, életszerűtlen elképzelés manapság? Lehet.