Épületfétis

Blogs » Blog - Aranyliliom » Épületfétis
2018. 05. 12. 16:28 | Appeared: 1206x
Egy közeli hozzámtartozó szerint épületfétisem van. Szerinte, ha egy történelmi városka terén leülünk ebédelni, nem kell tudni, hogy a környező épületek mikor és milyen stílusban épültek, mindezeket honnan lehet tudni, mi bennük a tipikus, miben egyediek esetleg, melyek a bravúros megoldások és melyek a kissé félresikerültek. Nem, nem kell tudni… de ha lehet... miért ne? :)
Nem, nem érzek szexuális izgalmat semmilyen épület hatására, nem, nem érzek birtoklási vágyat, hogy meg kell kapnom, de még bálvánnyá se teszem-tettem egyet se sohasem. Szóval nem fétis. Szerintem.
A legtöbbel olyan petőfisen vagyok: tán csodállak, ámde nem szeretlek, s képzetem termeidet nem járja... A fényt szeretem, a napfényt, a világosságot... sötét, középkori várak, templomok kizárva... a sokszáz szobás palotákban magamat se találom meg, hát még téged, így nem szeretném (pedig a Versailles-ban nem kevés BDSM-áthallás is van, de mégsem),...
Az én váramat-kastélyomat (az a várkastély?) bűbájok-varázslatok védik, beavatatlanoknak meg se látható, észre sem vehető... de ha kellően nyitott a szíved, ha pont úgy (mi az az úgy? hát úgy) pörögnek agyad fogaskerekei, ha lelked dallama épp jókor és jó ritmusra zendül, mint délibáb a sűrű rengeteg közepén (ezt – ezt is - kicsit túltoltam) sejlik fel a kapu... meg a vizesárok... meg a rád szegeződő ágyúk... meg óvó-védő rendszerem azon elemei, amelyeket rögtön szerencsére nem is látsz... és itt kellene bejutni... megéri? nem gondolnám... de ha mégis átvergődsz, mint Csipkerózsika elszánt hercege a százéves tövisrengetegen, akkor is ezer próba vár rád... (megéri? nem) de ha mégis leküzdöd mind (nemnormálisságod ékes bizonyítékaként), a nehéz várhíd csikorogva (nem napi rutin) ereszkedik alá-eléd, bejöhetsz... egészen az előcsarnokig... ott újabb hosszas várakozás-mérlegelés következik (de miért nem futsz el, miért nem?)… mindened megmérettetik-mérlegeltetik… mene, tekel… (de miért kell ennek ilyen bonyolultnak lennie?)… aztán egyszer csak varázsütésre megnyílik minden ajtó… de minden… kulcsod minden zárt megnyit (ááá, csak viccelek, nincs kulcs, retinaszkennelős minden… kell a szemed)… az ellátás all inclusive… és örökre szól… de az simán lehet, hogy mikor a legnagyobb a jókedv, legfényesebb a társaság, minden rendben van (nincs semmi baj F.Á.), akkor sehol nem találsz… mert a kedvenc tornyom kedvenc szobácskájában vagyok… olvasok, vagy simán csak merengek, hanyatt fekve elégedetten hallgatom a beszűrődő, távoli zajokat, vagy toronyablakomból (több méter hosszú, szőke fürtjeim a mélybe lógatva, hát hogy máshogy?) a messzibe bámulok homályos tekintettel… boldogan.

Comments (0)


Noone has commented this blog entry.






 
aaaaaaaaaaaa