2018. 04. 19. 18:20 | Appeared: 1186x
A legnagyobb, legizgalmasabb, mindhalálig tartó kalandunk önmagunk megismerése.
De vajon valóban megismerés ez, valóban megismerjük egyre jobban magunkat?
Nem csupán rendre igazoljuk, beazonosítjuk, megtaláljuk a magunkról kialakított kép elemeit?
Comments (6)
én nem érzek ebben szakaszosságot, korszakokat, mintha eléggé konstans lenne önmegismerési késztetésem
meglepődni szeretek :) (a hűbasszus, ez is én vagyok! - érzést)
zat meg megszoktam, hogy amit magamról gondolok és amit rólam godolnak, elég távol áll egymástól :)
ha az igazság lehet bárhol, akkor lehet bármi is. lehet, hogy van abszolút értékű izgaság, de azt az ember képtelen érzékelni. mert a szenzoraink a szubjektumunk szerint és kedvére szűrnek és sokszor csak azokat a szilánkokat látjuk meg a dolgokból, jelen esetben az 'igazságból', ami nekünk megfelel? nekünk tetszik? ... beleillik az elképzeléseinkbe? ... kb ...
cirka 50 évesen, vagy kicsit előtte kezdett érdekelni önmagam megismerése. pár évig kinlódtam/elszórakoztam vele. sok dolgot megtudtam, hogy mi értelme, arra nem fogok rájönni .. hogy haszna lesz-e, azt sem tudom.
de már elvesztettem az érdeklődésemet önmagam megismerése/vagy a magamról alkotott kép igazolása iránt. túl sok évig magammal foglalkozni kicsit már unalmas lett.
a világ szebb. és érdekesebb. és én csak egy porszem vagyok az egészben :)
igazság
na, ezzel se tudok zöld ágra vergődni (mi is ez? mi is ez?... az alternatív valóságodat már többször elsütöttem...:)
engem pl. sokszor baszottul nem érdekel az igazság
sőt, az se, hogy igazam legyen (miért jó az nekem?)
szóval, tőlem lehet az az igazság szinte bárhol :)
legfeljebb nem